"- Uram, tisztában vagyok a kötelességemmel!
- Tehát egy órán belül főbe lövi magát?
- Szükségtelen. Ezennel megkérem a lánya kezét".
Ezen szóváltás egy rendkívül kínos in flagranti után hangzik el Pozsonyban, 1849. május 4-én Vödric Demeter cukrászmester egy szem leányának, Estillának hálószobájában. A zord atya olyannyira felbőszül, hogy azonnali hatállyal kipenderíti gyermekét, és lovagját, Swappach Amadét a házból. Nem túl messze, a szomszédos házban találnak menedékre a szerelmesek az idős, púpos Thalvizer Karola grófnőnél.
Miért érdekel ez minket? Azért, mert javában forog a Kossuthkifli című tévésorozat Rudolf Péter rendezésében, amely Fehér Béla azonos című könyvén alapul. Az utóbbi idők egyik legnagyobb szabású vállalkozása ez, több százmilliós a büdzsé, rengeteg magyar színész (mondom színész, nem szappanopera sztár) vesz benne részt, főként a szentendrei skanzenben veszik fel a jeleneteket, de Etyekwoodban is forog a kamera. Az alkotók neve garancia a minőségre, minden jel arra mutat, hogy egy hiánypótló, jó kis sorozat kerül jövőre a tévé képernyőjére.
Egyébként az író is feltűnik egy cameo szerepben a filmben, ami szintén nem hétköznapi húzás Rudolf Pétertől.
Könyvmoly létemre szégyenszemre eddig kimaradt az életemből Fehér Béla könyve, most viszont a forgatás miatt kíváncsi lettem rá, és elolvastam. Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy kövesse a példámat, mert ez egy hihetetlenül szórakoztató, zseniálisan jó könyv!
Fehér Béla 1949-ben született Debrecenben, újságíróként dolgozik. Kedvenc írója Rejtő Jenő, Jókai Mór és Kurt Vonnegut. Rendkívül egyedi és színes, ízes írói nyelvezettel rendelkezik. Nagy szenvedélye a gasztronómia, hasonló érdeklődési körű kollégájával, Cserna - Szabó Andrással közösen írt Ede a levesben című könyve nem hétköznapi íz és olvasmányélményt nyújt.
Nos, akkor térjünk is vissza hőseinkhez, akik miután kialudták a delejes éjszaka drámai történéseit, roppant fontos döntéseket hoznak. Amadé, aki Kossuthhű őrnagya a magyar hadseregnek, egy Estilla által bosszúból ellopott levél miatt árulót gyanít leendő apósában, és azt gondolja, hogy egy deberceni beugli (bejgli)szállítmány titkos üzenetet rejt az ellennek, ezért úgy dönt, hogy maga szállítja el a küldeményt a célhoz, annak érdekében, hogy leleplezzen egy összeesküvést. Nem áll szándékában veszélynek kitenni szíve hölgyét, aki azonban nem kívánja nélküle tölteni az idejét, ezért nem kevés zsarolással ráveszi az őrnagyot, hogy vigye magával. Az idős grófnő puszta kalandvágyból csatlakozik hozzájuk. Így a díszes kompánia, kiegészülve Batykóval, a kissé alul kulturált kocsissal, felszáll egy delizsánszra (korabeli postakocsira) és a szabadságharc tűzében égő országon keresztül elindulnak a végzetük felé. Ámde nemcsak ők indulnak útnak, hanem atyáik is követik őket, igaz, különböző célzatból. Estilla apja nagyon megbánta, hogy kiadta leánya útját, kétségbeesve akarja visszakapni őt, még Amadé apja, a császárhű Ferdinánd nemes egyszerűséggel saját keze által kívánja elvenni fia életét, ugyanis indulás előtt kifosztotta őt. Mivel ilyen zord időkben jó álca kell, ezért egy halottas kocsin indulnak magzatjaik nyomán, egy nem hétköznapi figura, Dalfalvi Matyiő társaságában. És a kalandok elkezdődnek....
Túlzás nélkül mondom, a magyar Gyalog galopp íródott meg ebben a könyvben, egy XIX. századi road movie-t vetett papírra a szerző. A nyelvi világ lenyűgöző, a humor letaglózó, az írói fantázia páratlan. A történet sodró, a párbeszédek pergőek és szellemesek, a fordulatok teljesen kiszámíthatatlanok, a könyv letehetetlen. Azaz mégsem, a könyvet folyamatosan le kell tenni az ügyből kifolyólag, hogy a nevetéstől kicsurrant könnyeinket le kell törölnünk, levegőt kell kapnunk, hogy be tudjuk a fogadni az újabb humor adagot.
Azonban nem üres szórakozásról van szó, a rendkívüli humor mögött ugyanis nagyon is komoly társadalomkritika húzódik meg. A fő és mellékszereplőkben időtlen karakterek kerültek bemutatásra, őrült korunk tükrébe tekintünk, és szomorúan konstatáljuk, hogy bizony semmi sem változott: az emberek ugyanolyan gyarlók, a világ ugyanolyan kegyetlen, a politika ugyanolyan csúf, a szerelem ugyanolyan szép, mint eleink idején.
Kedvenc figurám egy maradék magyar (hogy mit jelent ez? a könyvből kiderül), aki remek okot ad a szerzőnek arra, hogy egyéb nyelvi leleményein túl az ómagyar beszéd szépségeibe is beavassa az olvasót. Valamint a gasztronómia szerelmesei (például én) is találhatnak maguknak különleges, korabeli recepteket beágyazva (pontosabban belesütve és főzve) a történetbe.
Egy nagyon magas irodalmi értékű, ugyanakkor rendkívül szórakoztató könyv született, mondhatnánk zseniál, ezért indulás elolvasni, áncváj!
