The Place Beyond The Pines (2013)
2013. június 10. írta: danialves

The Place Beyond The Pines (2013)

The-Place-Beyond-the-Pines6.jpgSzámomra az év egyik legjobban várt filmje volt a szóban forgó alkotás (bizonyítékát lásd itt), nemcsak a sztárparádé vagy a rendező korábbi sikerei miatt, de azért is, mert egy tartalmas drámát ígért. Nos, ez az ígéret végig ott van a műben, de úgy érzem, pont saját magukat gáncsolták el a készítők nagy igyekezetükben, amikor telezsúfolták a forgatókönyvet különböző karakterekkel és emberi sorsokkal. 

Luke (Ryan Gosling) motoros kaszkadőr, aki nem sok mindennel törődik az életében. Éppen ezért még az is meglepetésként éri, hogy egykori szerelmétől született egy fia. Azonban ez felébreszti a férfiben a felelősségérzetet, és gondoskodni akar a gyermekéről, még ha annak anyja látni sem akarja és új életet kezdett. Ez pedig rövid úton ahhoz vezet, hogy Luke a bűn útjára lép, és így találkozik a rendőrként dolgozó Avery Cross-szal (Bradley Cooper), akinek szintén van egy hasonló korú fia. Azonban az apák döntéseinek következményeit a gyermekeknek is viselniük kell. 

Derek Cianfrance filmje egy meglehetősen érdekes kísérletnek számít. Bár valószínűleg sokak számára ez nem tűnik valami korszakalkotó újdonságnak, de a filmek világában igenis bátor dolog egy alkotást 3 különböző főszereplőre felépíteni, ráadásul mindezt úgy, hogy a történetük nem párhuzamosan, hanem szekvenciálisan van bemutatva. (Ugye kötődés meg minden.) Ez őszintén szólva engem teljes meglepetésként ért, ennek ellenére a dolog tulajdonképpen jól működik, ugyanis egy jó témából kiindulva sikerült egy tartalmas forgatókönyvet összehozni. Ezen felül pedig a 140 perces játékidő sem érződik hosszúnak, mivel a 3 történet megfelelő mennyiségű eseménnyel is szolgál.

theplacebeyond.jpgDe ugyanakkor ez is a mű veszte: az átkötések megvannak ugyan a történet és akár a mondanivaló szempontjából is, de mégiscsak az érződik végül, mintha három különböző filmet néznénk. Csak éppen mintha rájöttek volna a szkript írása közben, hogy tulajdonképpen mindenféle átfedéseket is létre lehet hozni közöttük. A hangulati törések mellett pedig önmagukban ezeknek a történeteknek, karaktereknek nincs meg a kellő mélységük, a kellő idejük a kibontakozásra. Meglepő módon hasonlatként a Felhőatlasz jutott az eszembe: ott is néhány önmagában tulajdonképpen rosszul funkcionáló történetet sikerült egy jó filmmé változtatni. Csak amit ott a párhuzamos szerkesztéssel egy remek egésszé gyúrtak össze, itt most inkább széttördelik, ahogyan kétszer is új sztorit és új szereplőgárdát kell megszoknunk. Magára a szereplőgárdára viszont nem lehet panasz, annak ellenére, hogy sokan, köztük Ryan Gosling, Dane DeHaan vagy Ray Liotta tulajdonképpen korábbi alakításaikat hozzák. Azonban Bradley Cooper az, aki igazán ki tud lépni a saját árnyékából, és remekül jeleníti meg a karakterében végbemenő transzformációt (még ha erre nincs is sok lehetősége).

Én mindenesetre ezt a művet csak ajánlani tudom, kellően elgondolkodtató és tartalmas, ugyanakkor mint filmélmény, túlságosan is könnyen feledhető. A lehetőség ugyan megvolt benne, de rám csak minimális hatással tudott bírni.

8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr155353098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.06.10. 00:06:50

Igen az igaz, hogy olyan, mintha 3 külön filmet néznénk, de itt inkább a belső dolgokra mentek rá, amit viszont tökéletesen kötöttek össze. (szerintem)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.06.10. 00:16:41

@REMY: Ebben igazad van, a kapcsok jól megvannak, csak ettől még mindig túlságosan széttördelt nekem. Egy karaktert nem lehet úgy felépíteni, hogy 45 percet foglalkoznak vele, aztán bumm, hirtelen már másvalaki történetét nézed, és tképpen mindenki sztorijának van eleje-közepe-vége. Szerintem ha összerakják az egészet egy párhuzamos vágással, akkor jobban tudták volna akár a kapcsolódási pontokat is erősíteni, és sokkal katartikusabb lett volna. (21 gramm erre jó példa, bár ott a történet szempontjából eléggé szerencsétlen volt ez a húzás)
süti beállítások módosítása