Steven Soderbergh meglehetősen különös embernek számít a filmvilágban. Képes egymás után dokumentarista jellegű drámákat és könnyed popcorn-filmeket forgatni, ráadásul ezeket különböző álneveken saját maga fényképezi és vágja is. Aztán pedig egyszer csak kijelenti, hogy ő inkább visszavonul, és inkább a festéssel akar foglalkozni. Ezek után azt hiszem nehéz bármiféle előzetes elképzelést is megfogalmazni (előre láthatólag) utolsó művével szemben, de amennyiben volt bármilyen elvárásom is, azt bőven túlszárnyalta.

Emily Taylor (Rooney Mara) súlyos depresszióban szenved. Ebben közrejátszhat az is, hogy brókerként dolgozó férje (Channing Tatum) évekig börtönben ült bennfentes kereskedésért. A férfi szabadon engedésével azonban minden rendeződni látszik, de Emily egy öngyilkossági kísérlet kapcsán újra visszaesik betegségébe. A kórházban Jonathan Banks (Jude Law) betege lesz, aki egy újfajta gyógyszerrel próbálja meg kezelni a nőt. Azonban amivel egyikük sem számolt, azok a mellékhatások...

A forgatókönyv egy viszonylag lassan építkező, klasszikus krimit tár elénk, korrekt mennyiségű fordulattal és rejtéllyel. Ezt leszámítva viszont a Fertőzést is jegyző Scott Z. Burns munkája nem számít egy korszakalkotó műnek, kevés érdekességet tartalmaz, és sok sablonos pillanata is van. De ennek ellenére mégis remekül működik a film, elsősorban azt hiszem Soderbergh-nek köszönhetően. Az aprólékos kidolgozottság, illetve Thomas Newman zenéje egy utánozhatatlan hangulatot kreál, viszont ami igazán naggyá teszi, hogy kevés olyan alkotás van, ahol sikerül ennyire zseniálisan eltalálni a tempót. Ugyanis itt egyszerűen minden jelenet valahogyan pont megfelelő hosszúságú, a sztorit kiválóan adagolják, így a fent írt lassúság ellenére is minden percét élvezet nézni.

A történethez hasonlóan a karakterek kibontásában is jeleskedik a rendező, ráadásul mindezt egy minőségi színészgárda támogatásával teszi. Rooney Mara A tetovált lány-hype árnyéka mögül kibújva bizonyítja, hogy mennyire tehetséges színésznő, mellé zárkózik még a szintén remeklő Catherine Zeta-Jones, illetve az a Jude Law, aki sajnos legutóbbi jutalomjátéka után most egy kicsit túlságosan is egyszerű szerepet kapott a direktortól. Channing Tatum kapcsán pedig már azt is tudom értékelni, hogy egy bokszoló arcberendezésével is hiteles tud lenni tőzsdeügynökként. Ő azonban viszonylag kevés screentime-ot (és a hölgyek nagy bánatára hasonlóan elenyésző mennyiségű félmeztelen jelenetet) kapott, így eltekintenék attól, hogy komolyabb dicséret vagy (további) élcelődés tárgya legyen.

Szóval annak ellenére, hogy nem váltja meg a világot, egy igazán hatásos, kicsit talán old-school filmélményt kapunk (ennek minden előnyével és hátránya nélkül), amelynek kapcsán sajnálhatjuk Soderbergh visszavonulását. Bár tudom, hogy lesznek, akik nem osztják majd a lelkesedésem, szerintem a műfaj kedvelőinek kötelező darab, és alapvetően senki sem fog nagyot csalódni benne.

9/10