Nem tudnék sok filmet mondani, amelynél minden tényező adott volt, ahhoz, hogy szeressem, és mégsem tettem. John August alkotása viszont bármennyire is szeretné azt tettetni, hogy érdekes, éppen saját magát gáncsolja ki, miközben ezen igyekszik.

A történetet, mint az az ilyen jellegű műveknél jellemző, nehéz leírni érthetően, és anélkül, hogy spoilereznénk. Tipikusan olyan filmről van szó, amelynek úgy jobb nekiülni, hogy nem tudunk róla semmit. Úgyhogy elégedjünk meg annyival elöljáróban, hogy három karakter van a mű középpontjában (mindhármat Ryan Reynolds alakítja), akik egyenként egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozik az életük, és egészen furcsa dolgok történnek velük. Ha mindenáron hasonlítani akarnám, a számmisztika és a rejtélyek miatt leginkább a 23-as számhoz hasonló eseményekkel kalkuláljunk, de éppenséggel a Felhőatlasszal is vonhatunk párhuzamot.

Így hát el lehet mondani, hogy alapvetően egy bonyolult szerkesztésű, fantasztikumot sem nélkülöző thriller-ről van szó, amelyben lesznek bőven megoldásra váró rejtélyek és jó néhányszor visszatekert mondatok. A megvalósításra sem lehet sok panaszunk, egy tisztességes forgatókönyvet és egy tisztességesen megrendezett művet kapunk, alapvetően tehát minden profi. Még az egyébként eléggé trash-jellegű filmekben tetszelgő Ryan Reynolds is igazán hiteles tud lenni. Azonban ami igazán hiányzik ebből a műből, az a hangulat. Egész pontosan a megfelelő hangulat.

20 perc után komolyan elgondolkodtam, hogy nem keveredtek-e össze a címek és szinopszisok a fejemben és rossz filmet nézek. Ekkor engem inkább egy tucat romantikus vígjátékra emlékeztetett, hogy aztán a második harmadra átcsapjon egy mesterségesen kreált, hollywoodi háttérjátszmákkal foglalkozó reality műsor kereteibe, és mire a végére valahogy megtalálta az alkotás a saját hangnemét, addigra teljesen hiteltelenné vált. Ha már úgyis említettem, a 23-as szám például atmoszférájában bármennyire is inkonzisztens volt, legalább valami érdekességet lehetett részenként találni benne. Itt viszont egészen érdektelen és közönséges történeteket próbál a rendező beszuszakolni valamifajta kozmikus mondanivalóba, A néző pedig ugyan valamennyire szórakozik a filmen, de egy pillanatig sem érzi, hogy ezzel együtt kéne élnie vagy egyáltalán komolyabban is elgondolkodnia rajta.

A történetvezetést és az ötletes koncepciót mindenesetre lehet értékelni benne, de sokkal többet nem. A lehetőség megvolt benne, de a földhözragadt megvalósítás miatt nem válthatta be a hozzá fűzött reményeket.  A forgatókönyvíró-rendező hiába akart valami nagyot mondani, talán ő maga sem hitte el, hogy sikerülhet. Éppen ezért az utolsó percek után mi sem hisszük el, hogy ez a film tényleg ennyire jelentőségteljes lett volna, mint ahogy azt sejteti.

7/10