A western, mint műfaj, korunk egyik legkihasználatlanabb zsánere. Sokan a 90-es évekre teszik hanyatlását, ekkor akasztotta szögre a sörétest Clint Eastwood. Azonban a mai napig is akadnak olyan rendezők és filmkészítők, akik próbálnak életet lehelni ebbe a részben elhalt stílusba, több kevesebb sikerrel. Ilyen a Red Hill is, amely bár ausztrál és modern környezetben játszódik, minden téren westernnek tekinthető.
Shane Cooper (Ryan Kwanten) és felesége nyugodtabb élet reményében költöztek a Red Hill nevű, poros kis ausztrál városkába. A helyi rend főnöke Bill seriff (Steve Bisley) aki Shanet első napján egy széttépett állattetemhez navigál. Látszólag minden idilli, azonban a híradóból kiderül, megszökött James Conway (Tommy Lewis) , aki bosszúhadjáratot indít az őt elkapó seriff és bagázsa ellen.
A filmet Patrick Hughes rendezte, akinek mindmáig ez az első egész estés produkciója. Ez szerencsére nem látszik a művön, Hughes szinte minden téren odaadóan egyengeti a szálakat, szépen vázolja fel a gördülékeny történetet, és biztos kézzel kezeli a karaktereket. Azonban ezen profizmus ellenére a forgatókönyv karaktervázlatainak nagy része teljesen logikátlan és elképesztő hülyeségek történnek a filmben. A seriff bagázsának nagy része ugyanis amint meglátja Conwayt, a gatyájába csinál és fél méterről képtelen lelőni, még úgy is, hogy a rettegett hidegvérű gyilkos hátat fordít neki, vagy elvakul a fénytől.Sőt, olyan is előfordult, hogy szemtől-szemben állva, körülbelül két méterről lőtt mellé az állítólag nagyon jól lövő férfi, a másik , tetőn lévő kollégája pedig még célozni sem hajlandó a gyilkosra.
Rajtuk kívül azonban szerencsére a három fő jellem nagyon szépen, részletesen kidolgozott. Conway az első 20 percben leginkább a Nem vénnek való vidék Anton Chigurhjéhez hasonlítható, és bár Tommy Lewis játéka a közelben sincs Javier Bardeméhez, a karakter mégis stílusos és lehengerlő sztoikusságával komolyan vérfagyasztó jelenség. A másik két kiemelkedő szereplőnk Shane és Bill seriff, mindketten nagyon jól felvázolt, átgondolt és teljesen emberközeli jellemek, a hozzájuk társuló színészi játékok pedig igazán kiemelkedőek.
A film legkiemelkedőbb eleme mégsem a főhősökön, vagy a színészek elképesztő hitelességében rejlik, hanem a tűhegyesre kiélezett, feszültséggel megtöltött hangulaton, amelyet még a legprofibb amerikai vagy olasz westernek is elismernének. A fényképezés szintén a Nem vénnek való vidékhez fogható, a színbeállítások elképesztően hatásosak, az aláfestő zenék pedig igencsak epikus jeleneteket teremtenek, legyen szó lovaglásról az esőben, vagy vérmes szempárbajról két szereplő között.
A Red Hill egy elképesztően jól felépített, hangulatos és szórakoztató western, amely a logikátlansága ellenére képes lekötni és a székbe szegezni 90 percig, emlékezetes karakterekkel és zenékkel gazdagítva a nézőt. Az újkor egyik legjobb westernjének mondanám, ha nem lennének azok a fránya irracionális gondolkodású, baromira irritáló redneckek. De így is egy nagyon erős 7/10-et kap.