Hannibal Lecter napok : Hannibál ébredése (2007)
2012. október 12. írta: FroG

Hannibal Lecter napok : Hannibál ébredése (2007)

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/d/df/Hannibal_Rising_1.jpgEgyszer mindennek vége szakad. Ez következik most a tematikus-napok életében is, ugyanis a Hannibál ébredésével lezárul ötnapos sorozatunk, amellyel nyomon követtük Lecter doktor életművét. Érdekes, hogy a kronológiai kezdettel zárulnak a kritikáim, de üsse kő.

A kis Hannibal Lecter (Aaron Thomas) szüleit és kishúgát náci tisztek végezték ki. A fiatal fiú az idő múlásával sem tudja elfeledni a történteket, a családi katasztrófa után 8 évvel is rémálmok gyötrik. A szenvedés elől Párizsba menekül, ahol orvosnak tanul. Azonban a látszólag idilli létállapot komoly gondot palástol maga alatt; Hannibal (Gaspard Ulliel) gyilkolási vágyát már nem tudja kordában tartani.

A Hannibál ébredése (csakúgy mint a Hannibál és a Vörös sárkány) igencsak ígéretes alapanyagból készülhetett, hisz a kannibál doktor háttérsztorija még nem volt igazán kidobva. Azonban csakúgy, mint az előző produkcióknál, itt is méretes kapufát lőttek a készítők, de sajnos nem a klasszikus értelemben.

A film ugyanis alapjában véve jól megszerkesztett, feszültséggel és csavarokkal teli, mégis lerí róla, hogy tapasztalatlan kezek között formálódott. Peter Webber rendező ugyanis amatőr módon nyúlt az ötlettel töltött alapanyaghoz, amivel a végképet teljesen felemásra formálta. Maga Lecter ugyanis művies és ripacskodó, nem hozza azt a hátborzongatóan zseniális jellemet, amit a korábbi filmben megszokhattuk. Ez a gyenge pont nem csak a karakternek, hanem az Őt alakító Gaspard Ulliel sem nőtt még fel a feladatra, bár azt hiszem Sir Anthony Hopkins árnyékából senki sem tudott volna ebben a szerepben kilépni.

http://soberingconclusion.com/movies/wp-content/uploads/2007/04/hannibal-rising.jpgSzóval a produkció ezzel a töltettel már alapból gellert kapott, azonban a történetvezetés az, ami a sírverembe löki a filmet. Félre értés ne essék, maga a sztori biztató és potenciállal teli, azonban a megformálása valamiért mégis unalomba fullad, a kezdő heves feszültség ellenére.

A Hannibál ébredése egy hatalmas kapufa, egy óriási kihagyott ziccer, ami legfőként azért fájó, mert jóval több volt ebben, mint ami végül megszületett. A látvány és a hangulat ennek ellenére nagyon jól funkcionál, a zenék és a lezárás pedig igen jól eltalált. Sajnos ez kevés egy sikeres produkcióhoz.

6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr814833747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Death/Mortis 2012.10.12. 13:40:56

A hat sok. Ebben a filmben semmi sem klappol. Ingadozik s többször le is dől, majd megpróbál újraépülni, de egy kicsivel később ismét rommá válik: a kannibalizmus magyarázata pedig halkan nyöszörgős kategória...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.10.12. 15:00:09

Abszolút félresikerült. Szörnyű. Hopkins kiválóan hozta a figurát, de ez a fiatal színész nagy nulla volt szerepében. Azt sem vágom, hogy miért kellett belekeverni a távol-keleti kultúrát és a szamurájokat. Ebbe a közegbe nem illett Lecter, be kellett volna látni és átírni a főszereplő nevet.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.12. 16:36:44

nem bejövős, és akkor finom voltam, és nőies.
süti beállítások módosítása