Ismét egy teljes mértékben személyes listát kreáltam, bevallottan propaganda szándékkal. Bizonyára mindenkinek vannak kevesek által ismert nagyon kedves filmjei. Na, én most öncélú módon a saját kevésbé véleményezett kedvenc filmjeimet rangsoroltam; ebből kifolyólag - az előző listával ellentétben - a sorrend maximálisan az én esztétikai ízlésem alapján szerveződik! Továbbá a szó hagyományos értelmében vett művészfilmeket nem válogattam be, és kiváló ázsia-, vagy dél-amerikai alkotásokat sem. Abszolút fogyasztható, felfogható filmek gyűjtése volt a cél, amelyekkel mindenki tud valamit kezdeni. Ezen kikötések ellenére mégsem titulálható kommersz listának, de mindegyik alkotást fémjelez legalább egy híresség. Röviden fölösleges félni; nem noname low-budget filmeket óhajtok hájpolni! Tudomásom szerint mindegyik darabhoz készült magyar szinkron, és a többségüket sugározta a televízió is. De elég is a szócséplésből, jöjjön a bálna!
10. Démoni csapda / The Gingerbread Man [1998] (Robert Altman)
Máris egy igazán érdekes alkotás, amely nem más, mint az Altman-életmű mélypontja. A neves rendező szokásához híven ismét egy sztárgárdát hívott össze. Főszerepben Kenneth Branagh, továbbiakban itt van még Robert Duvall, Robert Downey Jr., Daryl Hannah és Tom Berenger. Szerintem a többség egyből felkapja a fejét, gondolva, hogy erről miért nem hallott eddig. A válasz egyszerű: ez a film hatalmasat hasalt; Altman-hoz képest pedig egyenesen gyenge dobás. A film egyégbként John Grisham azonos című regényéből készült, mely egy sztár ügyvédről szól, aki egyéjszakás kalandját követően meglehetősen nagy bajba keveredik. A film megtekintői még a jobbik esetben is közepesnek tartják, én viszont egy eléggé jó kis filmnek tartom. A rendezővel talán picit elfogult is az álláspontom, de nem nevezném a Démoni csapdát Altmanhoz méltatlannak. Egy neo-noir, gótikus elemekkel tarkítva; mindez a mocsaras Giorgia államba helyezve. Nagyon szép szürkés a képi világ, a színészek kitűnőek, a hangulat isteni, a történet ezekkel ellentétben tényleg gyengus. Summa-summárum, egy borús őszi nap alkalmával mindenki nézze meg legalább egyszer!
9. Anyegin / Onegin [1999] (Martha Fiennes)
Martha Fiennes (Ralp Fiennes testvére) 1999-ben úgy gondolta, hogy filmre adaptálja Puskin alapművét. Annak ellenére, hogy a rendezőnőnek ez volt az első filmje ez egy nagyon is jól sikerült darab. Anyegin szerepében Ralph Fiennes, Tatyana-t pedig Liv Tyler játssza. Ralph Fiennes egy zseniális színész, Anyegin karakterét is nagyszerűen hozza, és Liv Tyler is hiteles. Ezen film kapcsán viszont érdemesebb a képi világról és a rendezésről beszélni. A havas oroszországi tájak szemkápráztatóak, maga az alkotás pedig gyönyörűen lírai. A rendezőnő precíz érzékenységgel vetíti ki a képekre Anyegin lelkiválágát. A produkció sajnos néhol ellaposodik, összességében viszont roppant elegáns adaptáció; cseppet sem szolgai-vagy erőltetett módon átadva a gyönyörű történetet.
8. Szentek és álszentek / Holy smoke [1999] (Jane Campion)
Itt már valamelyest sántít a teória, miszerint "művészfilmet ne!", de a Szentek és álszentek című Jane Campion-filmet nem hagyhattam ki! A rendezőnő karriere bővelkedik kiváló filmekben, főként a Zongoralecke hozta meg neki a világsikert (még mindig annak a filmnek a skatulyájában van). Eme alkotása egy köpedelmesen ízléstelen stílussal rendelkezik, a bizarr atmoszféra ellenére csak jó emlékeim vannak erről a filmről. Jól láthatóan ketté bontható alkotás, első fele a vallási manipulációról szól, míg a második a nemek harcáról; fantasztikusan groteszk módon. A főszerepben két nagyágyú, Kate Winslet és Harvey Keitel, fenomenális szerepekben. A film maga az óriási sivatagos ausztrál tanyavidéken játszódik, amely számunkra egy meglehetősen ismeretlen terület. Vitatémák kialakításához kiváló eszközként szolgál ez a film, emellett garantáltan szélsőséges véleményt formálhatsz róla magad számára!
7. Dzsungelláz / Jungle Fever [1991] (Spike Lee)
Spike Lee, a "black cinema" iskolateremtő alkotója pályája elején kizárólag az amerikai etnikumok viszonyait vizsgálta. Ebbe a vonalba nevezendő meg a Dzsungelláz is, melynél a direktornak jobban sikerült alkotásai is vannak, de hangulatosabb talán nem. A new york-i lepukkant negyedek atmoszférája kiválóan el lett kapva; Stevie Wonder aláfestő muzsikai szintúgy. A film eszmeiségét viszont nem kímélte az idő vasfoga, ma már ezek a tabuk le lettek döntve! De hogy legyen fogalmatok a sztoriról is: Wesley Snipes egy családos építészt játszik, ki összejön olasz származású titkárnőjével. Ennek hatására mindkettejőket könyörtelenül kiveti magából a társadalom. Szóval igen, a '90es évek elején ez bizonyára még ütős témának számított, ma már azonban tartalma okán fölösleges megnézni a filmet. Ellentétben a korhangulat és az ezzel kapcsolatos társadalomrajz igen részletekbe menő; aki tehát egy látleletet szeretne megtekinteni erről a korról, annak kötelező a Dzsungelláz, de egy próbát bárki tehet vele!
6. Amatőr / Amateur [1994] (Hal Hartley)
Ez egy vérbeli arthouse-kultfilm, kvázi csak underground-körökben ismert. Az amerikai függetlenfilm legnagyobb alakjának, Hal Hartley-nak a rendezésében. Rengeteg filmes műfajból összeollózott "valami", ha kategorizálni kéne mégis, talán azt mondanám, hogy modern-noir. Főszerepben az európai művészfilmek egyik csillaga, Isabelle Huppert, aki egy néhai apácát játszik, de túlfűtött szexuális vágyai miatt elhagyta a zárdát, hogy erotikus ponyvákat írjon. Rövidesen megismerkedik Thomas-szal (Martin Donovan), aki amnéziában szenved. Ami az erőssége az Amatőrnek, hogy tulajdonképp egy nyomasztó atmoszférával nyakonöntött krimi, és egy abszurd őrültség. A néző nem tudja, hogy merjen-e nevetni, mert akkora fatális elborultságok történnek, hogy nem bírja megállni, de közben meg a felszínen véresen komolynak adja elő magát. Végülis a rendező egyértelműen nevettetni akar, s a néhol belogó mikrofonok is talán ezt sugallják. Kitűnő szórakozást nyújtó film összességében, mely fanyar humorával megvett kilóra!
5. Henry és June / Henry & June [1990] (Philip Kaufman)
Megint csak egy a szokásosnál szélsőségesebb film kapott helyet, mely előszeretettel dagonyázik az erotikus jelenetekben. Philip Kaufman-tól sosem állt távol a szexualitás explicit ábrázolása, ilyen téren talán itt megy el a legtovább. A mai nézőnek természetesen semmi újat nem nyújt ilyen téren, a maga korában azért megbotránkoznak számított a Henry és June. A film több aspektusból is érdekes; a cselekmény maga a II. világháború előtti bohém Párizsban bonyolódik, ezúttal egy igaz történet keretei közt. A kor egyik híres írónője, Anais Nin (Maria de Medeiros) szellemi tapasztalásaiba avat be a film, illetve a Henry Miller-rel (Fred Ward) és June Miller-rel (Uma Thurman) folytatott szerelmi háromszögébe. Érdekes kapcsolat ez, olyasféle, mikor mindegyik fél tud a dologról, de előszeretettel folytatják, mindenki-mindenkivel alapon. Erotikus filmnek korántsem lehetne titulálni, elvégre szokatlanul sok intellektuális tartalma van. A szexjelenetek is stilizáltak, bár tény, hogy nem rövidek. Az operatőri munka egészen bámulatos, káprázatos felvételekkel dolgozik Kaufman. Az extravagáns '30as évek Párizsa is kellő részletességgel van elénk tárva.
4. Cenzúrázatlanul - Háború másképp / Redacted [2007] (Brian De Palma)
Brian De Palma pacifista szellemben készült alkotása a listán a legfrissebb darab! Megközelítése jelentős mértékben rendhagyó; egyfajta ál-dokumentarista igénnyel készült el, de csak félig-meddig az. Már a film elején leszögezi Palma, hogy ez egy fikciós film, amely elkészületét egy valós történés ihletett. Őszinte, hiteles iraki háborús filmet 2007 előtt nem rendeztek, és azóta se. Noha Micheal Moore valamelyest kitér az ottani helyzetekre a Fahrenheit 9/11 című munkájában, de a Redacted volt az első darab - tudtommal -, amely feltárja a közönségnek ennek a gyalázatos háborúnak a valóságát. Amerikában érthető okokból semmiféle igény nem volt a filmre; Európában azért szerzett jelentős elismeréseket. De Palma nem ad azonosulási pontot, nem akar elkápráztatni, csupán egy háború valós eseményeit kívánja bemutatni a leghitelesebb módon, pátosz nélkül. Hálásan tisztelem Brian De Palma-t, amiért meg merte rendezni eme filmet!
3. Zenélő doboz / Music Box [1989] (Costa-Gavras)
Costa-Gavras egy olyan alkotó, aki kizárólag politikai témájú filmeket rendez. A görög direktor Z című filmjét a műfaj csúcsának tartják, a Music Box-t azonban felháborító módon kevesen ismerik. Pedig egy Arany medve-díjas produktumról van szó, és meglepő módon a film egy New York-ba emigrált magyar(!) családról szól. Ann (Jessica Lange) egy tehetséges ügyvédnő, akinek édesapját perbe fogják. A vád szerint több száz zsidó családot végzett ki a legbestiálisabb módon halálbrigádjával Magyarországon a II. világháború alatt. Tehát egy jogi drámáról van szó, de ez mind csak a felszín. Maga a film arról szól, hogy az amerikai politika miként avatkozik bele más országok ügyeibe. Körülbelül a film negyede Budapesten játszódik, és Törőcsik Mari is igen komoly szerepet játszik! Must see!
2. A hitetlen / The Believer [2001] (Henry Bean)
Általánosságban - az egyébként szerintem igen túlértékelt - Amerikai história X-hez hasonlítják Henry Bean alkotását. Főszerepben a mai színészek közül leginkább kiemelkedő Ryan Gosling. Ekkor még csupán 21 éves volt, de már itt elképesztő játékot produkál! A történet egy fiatal, de kivételes intelligenciával rendelkező neo-náciról szól. A film első fele hemzseg a sztereotípiáktól, majd megtudjuk, hogy magának a főhősnek van egy komoly titka: ő maga is zsidó. Meglehetősen személyes okok miatt lett skinhead, de erről a bandája mit sem tud. A történet hallatán az embert alighanem felkapja a fejét; a film maga viszont rendkívül intellektuális. Semmiképp sem nevezhető náci-filmnek, a rendező a judaizmust helyezi a középpontba. A nagyívű akciókat, szemkápráztató dolgokat abszolút nélkülözi a darab, feltűnően látszik rajta, hogy függetlenfilmes produkció.
1. Titus [1999] (Julie Taymor)
Shakespeare egyik korai, de minden bizonnyal legvéresebb drámáját Julie Taymor filmesítette meg közvetlenül a Millenium előtt. A rendezőnő korábban már a Broadway-en sikerre vitte a darabot egy modernizált musical formájában, majd a hirtelen jött népszerűségen felbuzdulva filmre is adaptálta. A musical formátumot teljes egészében elhagyta, de a XX. századi kontextusba helyezésnél megmaradt. A modernizált színházi (Shakespeare) daraboknak megvan a maga történelme, kezdve a '95ös III. Richárd-tól a nem is oly régi Coriolanus-ig. Ennek a stílusnak véleményem szerint a Titus a csúcsa, és anblokk az egyik kedvencem. Mélyen sajnálom, hogy a rendezőnő további filmjei sem kapják meg a kellő reflektorfényt, noha nagy értékeket képviselnek. A Titus a közel három óra hosszával parádésan szórakoztató, minden téren kielégítő élmény a megtekintése. Látvány tekintetében nagyon a toppon van, kreatívitásában méginkább. Amellett, hogy vizuálisan igen felkavaró alkotás, összességében mégis egy szép filmként hat!