Edgar Allen Poe a 19. század egyik legkiemelkedőbb alakja volt, az első novellisták egyike, és sokak szerint neki köszönhetjük a detektív regények létrejöttét. Életét eddig nem igazán boncolgatta egy film sem, (ha jól tudom) először direkt módon az idei Holló állít neki emléket, amelyet a saját misztikus-krimije alapján címeztek meg. Lássuk csak hogy sikerült!
Baltimoreban véres mészárlás történik, egy lányt és annak anyját brutális módon kivégezett egy sorozatgyilkos. A férfi kilétét azonban nem tudják megfejteni, hisz nem hagyott maguk után. Azonban a következő gyilkosság megtörténtekor Emmett Fields nyomozó (Luke Evans) megdöbbentő nyomra bukkan: a halálesetek Edgar Allen Poe (John Cusack) tollából származó történeteket követnek. Felkeresik hát az írót, aki (mivel ártatlannak találják, és amúgy is igencsak leégett anyagilag) úgy dönt, segít a nyomozásban. Azonban ekkor még nem tudja, mekkora bajba sodorta szeretteit.
Az alapkoncepció számomra elég biztató volt, hisz egyébként is szeretem a Hetedik típusú történetvezetéseket, amelyekben egy sorozatgyilkossal állnak szemben a hatóságok. Azonban a történet itt igencsak gellert kap, hisz James McTeigue rendező elképesztő baklövéseket követ el a film több pontján is, pedig nem mondhatjuk hogy rutintalan direktor lenne. A film egyik legnagyobb negatívuma tehát kétségtelenül a történetvezetés, amely részben rendezőnk, másrészt a forgatókönyvírók lelkén szárad. Pedig a szkript szerepe egy ilyen gótikus-krimiben igencsak fontos, hisz nekünk is nyomon kellene követnünk a nyomozást, beleélni magunkat a főszereplők karaktereibe, és kíváncsian várni az ügy megoldását.
Ennek ellenére nem ez történik, és ennek egy gigantikus problémája van, Edgar Allen Poe. Az egykori detektívszerző karakterét ugyanis annyira hanyagul szabták, hogy csak pislogni tudtam a szándékaikon. Poe arrogáns, csapkolódó és barokkosan beszél, másokat ítél meg beszédstílusuk alapján, valamint folyamatosan káromkodik. Azonban ez még nem minden. Az Őt megformáló John Cusack ugyanis egyenesen szörnyű. Végig túljátssza a szerepet, rikácsolva ordibál, az arcjátéka meg olyan, mintha valamelyik kis költségvetésű iskolai színdarabból rángatták volna elő. Ezzel pedig az egyik legfontosabb történeti szálat sikerült ki iktatniuk a készítőknek. A film e mellett még unalomba is fullad, érdektelen a cselekmény, és egy pillanatig sem érdekelt,ki a gyilkos valójában.
Azonban 1-2 pozitívum mégis akad, ilyen például a hangulat, amely kissé hatásvadász ugyan, de valóban jó volt ez a fojtogató, ködös-esős atmoszféra. A díszleteket ugyan nem szoktam kiemelni sosem, itt mégis megteszem, hisz mindegyik korhű és jól eltalált, külön pikantériája ennek az, hogy a film nagy részét Magyarországon forgatták.
A lehetőségek tehát adottak voltak, a stábnak mégis csak egy sor kapufát sikerült rúgni. A filmre a legjellemzőbb szó a közepes, minden tekintetben, minden egyes jelenet csak a közepes szintjén vernyákol , se több, se kevesebb élményt nem ad a nézőnek. A film végi nagy csattanó meg elképesztően elcsépelt, százszor látott, és könnyen kitalálható. Csak az elfogult krimi-rajongóknak tudom ajánlani.
5/10