Nicolas Winding Refn korunk egyik legmeghatározóbb filmesévé nőtte ki magát. A szűkebb körökben kultnak számító Pusher-trilógiát követően tető alá hozta a többek által ismert Brosont, amely noha igaz történeten alapszik, Refn már-már szürreálisan adaptálta filmre. A Bronson és a Drive között azonban meghúzódik egy ezekhez képest alulértékelt alkotás, a Valhalla Rising.

A magyar cím ismét megtévesztő, ugyanis nem a vikingek történelmi felemelkedéséről szól a film, hanem sokkalta inkább a megtett útjukról Valhallához (a vikingek "mennyországa", ahová csak a csatában elesettek kerülhetnek). Félszemű (Mads Mikkelsen) egy barbár harcos, akit egy viking klán fogságban tart, azért, hogy párviadalokra kényszerítsék. Egy nap azonban sikeresen elszökik fogva tartóitól, majd egy keresztény vikingtörzshöz csatlakozik, hogy elfoglalják a Szent Földet. Útjuk folyamán azonban a megváltás helyett inkább a pokolba tartanak.

Azt azonnal le kell szögezni, hogy ez a film nem főként a vikingekről szól. Refn betekintést ad a világukba, bizonyára viking-motívumokat is alkalmazott, de ezek mellékesek. Összetéveszthetetlenül hasonlóan van átadva a tartalom, mint az Apokalipszis mostban. Akárcsak Coppola klasszikusában, itt is a hajóút a főmotívum, amely során hőseink a teljes őrületbe merülnek.

Refn ezen alkotásában sem hazudtolta meg magát, ismét egy rendkívül egyedi kézjegyekkel ellátott filmet tett le az asztalra. Olyan atmoszférát hoz létre, hogy az egyből beszippantja a nézőt. Az északi hegyek festői képei egyszerűen leírhatatlanul gyönyörűek. A filmnek is végtelenül stilizált a képi világa, amely ráadásul meg van toldva a rendezőre oly jellemző naturális brutalitással, illetve a főhős álomképeivel. Szóval igen, meglehetősen egy nehéz produkcióról van szó a Valhalla Rising esetén, amelyen az sem könnyít, hogy kvázi minden idézőjelbe van téve. Ezt úgy kell érteni, hogy a szituációk és mozzanatok túlnyomó része allegorikus. Refn egyszerűen annyi ősszimbólumot (hajó, víz, sár, kő, köd) pakolt bele alkotásába, hogy az elveszik a részletekben, és üresnek láttatik.
Refn munkájára mégsem tudom azt mondani, hogy nem nyerte el tetszésem. A Valhalla Rising ugyanis hallatlanul jó film. Stílusában az orosz filmművészet nagyjait idézi, illetve Terence Malick filmjeire is lehet asszociálni.

Elképesztően elmélyült vallási és spirituális utazást hoztak össze a készítők, akik tényleg nem ismertek megalkuvást. Sem a nézőkkel, sem a színészekkel szemben. Dánia legfoglalkoztatottabb színészét, Mads Mikkelsent egy olyan szerepre szerződtetni, ahol meg sem szólal, hát felettébb meglepő húzás. Akármennyire is erős filmről van szó, azért remélem, hogy Refn a Drive vonalán halad tovább, és elhagyja ezt a művészieskedő attitűdöt, ami már a Bronsont is jellemezte.

7/10