A bejegyzésben spoilerek előfordulhatnak!
Rádai Andrea regénye, a Tündérek a tajgán május elején jelent meg a Pagony Kiadó gondozásában. A szerző eddig fordítóként tevékenykedett, ez a gyerekeknek szóló regény az első megjelent könyve. A figyelemfelkeltő cím, a mozgalmas történetet sejtető színes borító, és a nem mindennapi történetet sejtető fülszöveg egyaránt megnyert magának.
A kötet a Zseblámpás Könyvek kiadói sorozatban jelent meg, ami a Pagony 7-10 éves gyerekeknek íródott könyveit gyűjti össze, méghozzá meghatározott tematika szerint. Ezeket kifejezetten kezdő olvasóknak ajánlják. Nagyobb betűmérettel íródott rövid, izgalmas, vicces történetek, melyeket sok illusztráció színesít.
Mimi imádja a kalandokat! Így hát nagyon boldog, amikor tündér-nagynénje meghívja az esküvőjére, a tajga-erdő mélyén álló házába. Azonban a vidám mulatság vészjósló fordulatot vesz – és Mimire marad, hogy megmentse a násznépet. Útra kel a Transzszibériai expresszen, ahol új barátokra tesz szert, és a maffiózókkal is szembeszáll – még szerencse, hogy Miminek mindig helyén van a szíve!
Fentebb már említettem, hogy a Tündérek a tajgán Rádai Andrea debütáló regénye, habár ez egyáltalán nem érződik a végeredményen: a végeredmény kifejezetten rutinos szerzőre vall. Legalábbis ez érződik a szövegalkotáson, a történetvezetésen és a fordulatokon is. Minden kiválóan megtervezett, a szerző együtt lélegzik a történetével, és a fantáziája szinte végtelen. Nem tudtam eldönteni, hogy a fordításból adódó szövegalkotási tapasztalatból eredeztethető-e ez a szinte tökéletes fogalmazás, vagy talán már e regény előtt is régóta foglalkozott írással, de ez nem is lényeges, elvégre remekül csinálja. A minőségi szöveg felnőtt regényeknél is fokozza az élvezetet, de gyerekkönyvek esetén ezt még fontosabbnak tartom, és ezen a téren Rádai Andrea kiválóan teljesíti.
A kötet világa érdekes, a mesét és a való világot ötvöző egyveleg. A szerző kitűnően találta meg az arányokat tündérmese és valóság között. Létező helyek, tájak leírása (orosz falvak, városok leírása, Transzszibériai Expressz) keveredik varázslatos elemekkel (táltos csiga, aranytojást tojó tyúk, beszélő teknős, tolmácsoló toll, stb.). Ezek a lehető legtermészetesebben épülnek a történetébe, miközben felépül egy fantáziadús, izgalmas saját világ is.
Azonban még egy remek háttérvilággal fűszerezett történet sem létezhet jól megalkotott főhős és mellékszereplők nélkül, és a kötet ebben is remekül teljesít. A főszereplő, Mimi nagy utat jár be a kötet során, nem csak a térben, hanem fejben, a gondolkodásmódja, az önbizalma is sokat fejlődik. A kötet elején még bizonytalan, önbizalomhiányos, ami elsősorban a varázsképességei hiányából fakad.
Ebből kifolyólag nagyon esetlennek és szétszórtnak tűnik, olyan, mint egy átlagos kiskamasz, nem különleges, nem kiemelkedő. Egy szóval a vélt célközönség oszlopos tagja, ezért könnyű együttérezni vele. Aztán persze kiderül, hogy minden gáncsa ellenére egy intelligens, segítőkész, jólelkű gyerek, aki szereti a kalandokat. Ezekre szüksége is lesz, mert egy félreértés következtében egy sértődött tündér elvarázsolja az esküvőre készülődő násznépet, és egyedül a kislány nem kerül a varázs hatása alá. Így hát rá hárul a feladat, hogy megkeresse az átkot kimondó tündért, és tisztázza a félreértést.
Innen indul az igazi, a szibériai tajgán átívelő kaland. Az út során teljesül Mimi leghőbb vágya, mert utazhat a hőn áhított Transzszibériai Expresszen is.
A vonatút leírása részletgazdag, az ott megismert karakterek színesek, az egész vasúti kocsi buzog az élettől, és jobbnál jobb mellékszereplők tűnnek fel. A kedvenceim Gonzó, a mohatörpe és az osztálykiránduláson lévő egérosztály lettek. Előbbinek nagyon tetszett a személyisége, a moháiért mindent megtevő, gondoskodó törpe gondolata, utóbbiak pedig mérhetetlenül aranyosak voltak, jókat mosolyogtam minden felbukkanásuk során.
De a hab a tortán a táltos csigák, a leghihetetlenebb lények voltak. Először nem tudtam, hogyan kellene elképzelni őket, mert a táltosról először inkább lófélére asszociáltam. Egészen addig, míg meg nem láttam róluk Baranyai András rajzát.
Meg kell hagyni, mókásan néztek ki ezek a lószerű óriáscsigák. Mindezzel együtt jól kitalált figurák. De nem csak ők, hanem a kötet illusztrációinak összes részlete. Az összes képkocka tökéletesen illeszkedett a történethez. A rajzoló jól eltalálta a szöveg által közvetített hangulatot és a stílust.
Egy aprócska szépséghibája azért akadt a kötetnek. Noha élveztem a fordulatokat és kalandokat, lehetett volna húzni a végéből. Túlnyújtottnak éreztem a megoldásig vezető, lezárás előtti részt.
A Tündérek a tajgán egy abszurd tündérmese, amely valóság és képzelet határán egyensúlyoz, méghozzá elsőrangún. A leírások élnek, a kalandok izgalmasak, és a karakterek is érdekesek. Minden megvan benne egy felhőtlen kikapcsolódáshoz
A kötetet nem csak a 7-10 éveseknek ajánlom, hanem mindenkinek, aki szeretne egy izgalmas történetet olvasni, mert a kötet felnőtt fejjel is vicces és élvezetes.
9/10
A könyvet a Pagony Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
