A különböző véleményeket és kritikákat olvasva szinte napok alatt terjedt el az a narratíva, hogy Ridley Scott-tól a rajongók szinte kikövetelték a Prometheus beszántását és egy klasszikus Alien-filmet, a rendező pedig a szerző szemléletének függvényében hol készséggel, hol sértődötten állva a feladathoz összehozta a Covenantet. Abban pedig már szinte mindenki megegyezik, hogy ebből nem a várt eredmény jött ki - akármi is legyen az (de tényleg, meg tudná bárki is reálisan fogalmazni, akkor milyennek kéne lennie egy valódi Alien-filmnek? - mármint azon kívül, hogy legyen benne Ripley meg Hicks, mint Blomkamp concept artjain). Ugyanakkor szerintem egyáltalán nem arról van szó, hogy a filmgyártás eddig is kevés jót eredményező demokratizálódásának válságtünetével állunk szemben, vagy hogy Ridley Scott annyira beképzelt, hogy még a fanservice-t is csak úgy tudja művelni, hogy az neki jó legyen: az, hogy a Covenant keveset nyújt, paradox módon a rendező megalomániájának eredménye.
Annyiban igazuk van a mindent a nézői reakciókra visszavezetőknek, hogy a Blomkamp-tervezet körüli mizéria a lehető legrosszabban hatott a Prometheus folytatására. Bár a kezdeményezés tőle függetlenül halt el, Scott valószínűleg annak láttán kapott vérszemet, és úgy gondolta, ha dél-afrikai kollégája nem hozhatja tető alá, majd megcsinálja ő - és egyből két legyet üt egy csapásra. A Covenant ugyanis legalább annyira a Prometheus második része, mint egy önálló Alien folytatás / spin-off. Scott lelkiismeretesen visszapakolt mindent klasszikus elemet: a végjáték magában foglalja az Alien és az Aliens fináléjának motívumait, a tojás, a chestburster, de még a Teremtők patkó alakú űrhajója is kötelezően feltűnik. Persze a rendező tisztában volt azzal is, hogy ugyanazt újként csak a Star Wars-rajongóknak lehet eladni, így (mint egy klasszikus folytatásban) minden gyorsabb, kegyetlenebb, egyfajta turbó-Alient hozva ki végeredményül. A fertőzések rendkívül rövid idő alatt lezajlanak, chestburster helyett / mellett jön a spineburster, egy frankensteini Alien-kiállítás neo- és minden egyéb -morphokkal, Daniels pedig egy szuper-Ripleyként vág rendet közöttük (és Michael Fassbender is rögtön két robot bőrében kápráztat el minket). Ezzel az elképesztő ostrommal pedig Scott remekül ugorja meg a 38 év alatt igencsak magasra tolódott ingerküszöböt, filmje nemcsak az elődökhöz, de kortársaihoz képest is meglehetősen könyörtelen, sokkoló és közben pokolian elegáns. Az ötödik Alien úgy emeli egy újabb szintre a gigeri örökséget, hogy viszonylag keveset idéz meg a konkrét vizuális elemekből, de közvetetten, narratívájában, képeiben árad belőle ugyanez a rémálomszerűen felkavaró hangulat, Michael Fassbender androidjai pedig emberfeletti erővel vonzzák maguk köré ezt az atmoszférát.
A Covenant csak annyit téveszt, hogy mindent maximumra csavarni már egyenesen kontraproduktív. James Cameron számára éppen elég volt, hogy többesszámba emelte az "Alien"-t, Scott viszont 5-6 különbözőt is belezsúfol filmjébe ezekből az ötletekből, miközben még a Prometheus folytatását is megvalósítja benne - de utóbbit is nagyrészt a nosztalgiafilmekre jellemző ikonografikus utalgatások szintjén sikerül csak belefűzni. Így borzasztóan rohan a film, nincs idő semmit megrágni, érzékletesen végigvinni, még a xenomorfoktól sem tudunk rettegni, ugyanis ők is nagyjából olyan ütemben hullanak, mint az emberek. A nagy fordulat (de igazából minden fordulat) pedig egyenesen azért triviális és béna, mert nincs mibe belerejteni - nyílegyenes és felszínes a Covenant minden íve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy végig lendületes és feszült filmet kapnánk, sőt, helyenként egyenesen unalmas az összkép, hiszen nem egy, hanem két történet kibontakozását kell végigülnünk. Ez egy ideig meglepő módon még működik is, azonban amikor már bőven féltávon túl jártunk, és kezdett körvonalazódni, hogy még sehol nem tartunk, a szkript pedig jó eséllyel félkész megoldásokkal fog mindent elvarrni, menthetetlenül kiestem az élményből.
Pedig önmagában a Prometheus 2-ben és az Alien 5-ben is lett volna kraft, erre a Covenant vibráló sziporkái a példák, de a közhellyel élve a két dudás nem fért meg egy csárdában. Az Alien: Covenant akarata ellenére lett egy tipikus univerzumépítő mozi, amely annyit mutogat előre és hátra, hogy közben saját magát már nem tudja megfogalmazni, és jóformán csak a márkanév két órás felvillanása a vásznon. Még szerencse, hogy Ridley Scott kezében egy ilyen tucatáru is egy hangyányival szórakoztatóbb és karcosabb az átlagnál.
7/10
Az Alien: Covenant teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
