Duplakritika: The Autopsy of Jane Doe (2016)
2016. december 30. írta: danialves

Duplakritika: The Autopsy of Jane Doe (2016)

Ahogy Werewolfrulez kolléga is megfogalmazta, 2016 nem a horror éve volt, legalábbis ahogyan azt megszokhattuk, nem a mainstreamben. Az amerikai függetlenek, illetve az európai, ázsiai alkotók ugyanakkor megbízhatóan szállították a jobbnál-jobb gyöngyszemeket, év végére pedig befutott a két kategória szintézise, az amerikai The Autopsy of Jane Doe a norvég André Øvredal (Trollhunter) rendezésében.theautopsy.png

Egy borzasztó bűntény helyszínén egy azonosítatlan holttestet találnak, amelyet a rendőrség egyből a családi vállalkozásként működő, apa-fia boncmester pároshoz (Brian Cox, Emile Hirsch) delegál, hogy derítsék ki a titokzatos Jane Doe halálának körülményeit. A rutinfeladat azonban hamar egy hátborzongató élménnyé válik, ahogyan a holttesten egyre több megmagyarázhatatlan nyomot fedeznek fel és ahogyan ezzel párhuzamosan a boncolás körülményei is egyre kísértetiesebbé válnak.

Øvredal azzal vágja át az ingerszegény környezet jelentette goriduszi csomót, hogy a játékidő első felében gyakorlatilag egy detektívtörténetet komponál Jane Doe teteme köré. Újabb és újabb zavarba ejtő részletekre lesznek figyelmesek főszereplőink, amelyek így nemcsak a mi figyelmünket kötik le, de a várható rémségek alapját is lefektetik. Ebben az időszakban ugyanis a rendező a horror hiányát teljesen tudatosan használja fel a feszültségfokozásra: a hulla arcára közelítő, az esetleges feltámadás reakcióit fürkésző közelik, a folyosó sarkában elhelyezkedő tükör kiemelt szerepe, de még a szereplők által használt, és így a found footage eszköztárból kölcsönző kamera is úgy ülteti el bennünk a rettegést, hogy valójában semmi érdemlegeset nem látunk. (Sőt, Jane Doenál passzívabb antagonistát el sem lehetne képzelni.)the-autopsy-of-jane-doe-film-1.jpg

Természetesen a semmiből teremtett feszültségnek idővel egyre több alapja is lesz, méghozzá éppen akkor, amikor a boncteremben folytatott nyomozás kezdene kifulladni, azonban az atmoszféra erősítése továbbra is mesteri fokozatossággal történik. Tulajdonképpen olyannyira, hogy a fináléra mintha el sem jutnánk a csúcspontig, és egy sebtiben farigcsált befejezéssel kell beérnünk - amely ráadásul még kínosan triviális válaszokat ad kérdéseinkre. Ez sok tekintetben köszönhető annak is, hogy a The Autopsy of Jane Doe-ban igencsak hevenyészett mögöttes tartalom vagy karakterívek jelennek meg, a forgatókönyv így minden a félelemforrásokra és a titokzatosság megfelelő működtetésére tesz fel, ilyen tekintetben tehát hiába várjuk az Under the Shadow vagy a The Witch bravúrjait.

A The Autopsy of Jane Doe tehát csak (minden pejoratív felhangtól mentesen) egy stílusgyakorlat, azonban annak tanítani való és kiváló. Egy remek példa arra, hogy hogyan lehet elsőrangú horrort összehozni két (három) szereplővel, egy pincében, a néző ingerküszöbét támadó ijesztgetések nélkül - ezzel pedig ott a helye a műfaj legjobb 2016-os darabjai között.

8/10

(danialves)

--------

Nem is olyan régen állítottam sorba az általam legjobbnak tekintett 2016-os horrorfilmeket, és a The Autopsy of Jane Doe-t látványosan mellőztem közülük. Ez nem hanyagságból történt, hanem azért, mert én határozottan nem éreztem elég hatásosnak és minőséginek André Øvredal filmjét ahhoz, hogy bekerülhessen az ezévi horrorkedvenceim közé. Ha a miértekről röviden akarok szólni, akkor velősen azt mondhatom, hogy egy félfilmmel állunk szemben, amelyet csak az első fele jogosít fel az átlagon felüli jelzőre, a befejezése azonban sajnálatos módon csalódást kelt.

theautopsy.jpg

Kifejtem részletesebben. Kezdjük a karaktereknél! Egy ilyen, egy helyszínen játszódó, kevés szereplő film esetében nemcsak arra van szükség, hogy hiteles és szerethető karaktereket ismerhessünk meg, hanem arra is, hogy hőseink a dilemmái, konfliktusai a vész óráiban is kiütközzenek rajtuk (ez lenne az, ami megkülönbözteti őket az egyszerű, 12-egy-tucat áldozatoktól). Ez a mozi pontosan ott hanyag, ahol nem szabadna: hőseit profi színészek jelenítik meg, de a karakterek nem nőnek a szívünkhöz, ráadásul a természetfeletti fordulatok hatására teljesen sablonossá, érdektelenné és illogikusan gondolkodóvá is válnak (pl. a macska megtalálásánál az apa reakciója áll-leejtő módon passzív, még csak kérdéseket sem tesz fel). A film a végjátékra úgy dobja ki az ígéretesen építgetett apa-fiú konfliktusrendszert az ablakon, ahogy van.

Na de nem kell minden horrorfilmtől jól kidolgozott karakteríveket várni. Nézzük a Jane Doe holtteste köré kerekített detektívtörténetet! Maga az ötlet nagyszerű, és egészen félidőig a megvalósítás is pazar. Olwen Catherine Kelly nagyszerű casting volt, a boncolás is megfelelően naturalista ahhoz, hogy a néző gyomra forogjon, de a rejtélyek és a megoldások ígérete miatt minden ellenérzése ellenére tovább nézze a filmet. Azonban ahogy kezd kibújni a szög a zsákból, és a sztori rákanyarodik a fináléhoz vezető célegyenesre, a nyomozás megszakad (pedig álláspontom szerint lett volna még benne potenciál), és egy elég kapkodó, kissé fantáziátlan ijesztgetésekkel teli, tessék-lássék megoldást kapunk, amit még a keretes szerkezet sem igazán tud feldobni. Elismerem, hogy papíron jól mutat a történet alapját képező rejtély, de mozgóképen látva abszolút nem katartikus, inkább csak egy-két bólintással nyugtázandó a végkifejlet.

the-autopsy-of-jane-doe-emile-hirsch.png

Egy dologban viszont igen jól teljesít a film, mégpedig abban, hogy nagyszerűen reflektál a CSI-NCIS típusú helyszínelős sorozatok egy-egy epizódjára. Itt is egy holttest áll a központban, ám a szabvány krimisorozatokból jól megszokott "mi történt vele, ki és miért tette" kérdéskört ügyesen fordítja ki, és alakítja át a saját céljai érdekében. A kisszerű, sorozatepizód-jelleg azonban a hibájává is válik, mivel nem mer komolyabb babérokra törni, nem fejti ki jobban antagonistájának történetét és hatalmát, csak "útjának" egy állomását mutatja be. Ha jelen filmet összevetem mondjuk a 2014-es évben híressé vált, több szempontból hasonló Oculusszal, Mike Flanagan rendező ott sokkal fantáziadúsabban merült el a gyilkos tükör rejtélyében, mint André Øvredal itt a titkoztatos holttest misztériumában.

Mindezek alapján átérezhető az az álláspontom, hogy a The Autopsy of Jane Doe egy, hibái kapcsán pl. a The Denhez is hasonlítható alkotás, ami ígéretesen, ötletesen indul, de egy ponton csúfosan megbicsaklik. Ha a végjátékra jobban figyeltek volna az alkotók, mertek volna nagyobban gondolkodni, és a karakterekre is jobban odafigyeltek volna, nálam is az év legkiválóbb horrorjai közé kerülhetett volna ez a film.

Még egy utolsó megjegyzés: danialves mellett a "stricim" is ajánlotta a filmet, mégpedig azzal, hogy kihívás lesz a film közben enni. Jelentem, hogy a kihívást teljesítettem, és a vacsora is bennmaradt... erős gyomrúaknak érdemes kipróbálni a dolgot!

6,5/10

(Werewolfrulez)

A The Autopsy of Jane Doe teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr5412075913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hannigabi 2016.12.30. 09:13:49

Danialves egy duplakritika pozitív "oldalán"? 2016 tényleg egy nagyon furcsa év :D
Egyébként ilyen atmoszférát tényleg csak az arra születettek tudnak teremteni, szinte elejétől a végéig feszült. Nálam ott van az év legjobbjai között.

Father Merrin 2016.12.30. 17:43:21

SPOILER!

Az én véleményem valahol a két kritika között helyezkedik el, de alapvetően én is danialves kritikájához állok közelebb. Ovredal mesterien építkezik, nagyon bölcsen mellőzi az olcsó jump scare-ket (lásd ellenpéldaként James Want vagy Adam Wingard-ot) és az atmoszférateremtésre helyezi a hangsúlyt. Brian Cox zseniális választás volt az öreg kórboncnok szerepére, Emile Hirsch pedig meglepően jól asszisztált az egészhez.
Ez egészen a film 2/3-ig működik is, ám a liftes jelenetnél borzasztóan megtörik a film. Az addig mértékkel adagolt feszültséget mintha kapkodás váltaná fel, beesik pár megjósolható, olcsó ijesztgetés és a színészeket is mintha nem instruálták volna kellőképpen vagy éppen hogy félreinstruálták volna (gondolok itt Emile Hirsch elképesztően gyenge gyászára vagy éppen Jane Doe háttértörténetének megfejtésére és annak meglepően könnyed fogadtatására). Éppen ezért sajnálom, hogy az, ami az első egy órában épült, a másodikban ennyit zuhant. Összességében mégis az év legjobbjai között van, sőt, megkockáztatom, hogy egy bővebb (25-ös vagy 50-es) listán az évtized horrorjai között is lesz helye. 10/7

@Werewolfrulez: Szerintem Ovredal nagyon bölcsen csak annyit szán a karaktereire, amennyi tényleg szükséges, kikerülve vele egy komoly csapdát (kapjanak egy részletesebb, ámde sablonos háttérsztorit vagy kezdjenek el mélyebb háttértörténetet írni, amikor ez nem is lényeg a történet szempontjából). A macskával kapcsolatos reakciót sem éreztem gyengének. Az a macska volt az egyik utolsó dolog - a fia mellett - ami még az öreg mestert a feleségéhez kötötte. Szerette a macskát, a gyásza sokkal inkább az ő saját reakciója (tagadás) az elvesztésére (lásd még a macska hamvasztását). Az meg, hogy nem foglalkozott vele, hogy mi ölte meg: tudták, hogy vannak patkányok és hogy a seriffnek reggelre kell a boncolás eredménye, nem volt idő patkányok után mászkálni.

Mindkét írás korrekt lett!

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2016.12.30. 18:21:42

@Father Merrin: a karakterek esetében én olyasmiket hiányoltam, hogy a gonosz használja ki
- az elhunyt anya személyében rejlő lelki terror-lehetőséget a szereplőkkel szemben,
- a családi bizniszből kilépni készülő gyerek és apa közötti konfliktust, hogy éket verjen a két szereplő közé.
Azzal, ha pl. Hirsch karaktere egy ponton meginogna, és azt mondja, hogy "le van kakálva az egész meló, én úgyis kilépek, megyek is" és apa meg megmoricizna ezen, tök jót lehetett volna csavarni a sztorin, és így lett is volna valami értelme ennek a momentumnak.
De hát nem lett...

Macska-téma: csak annyi kellett volna a hitelességhez, hogy beraknak egy egy képet, ahogy az öreg összeráncolja a homlokát, és elmotyogja magában, hogy "mindig tudtam, hogy veszélyesek ezek a rohadt patkányok", és nem szóltam volna egy szót sem. De így? Én azt mondom, ha egy macskát halálra sebeznek a patkányok, ott már nagy baj van, nem lehet szó nélkül túllépni rajta. Itt nekem kilógott a lóláb.

Father Merrin 2016.12.30. 21:35:44

@Werewolfrulez: az elhunyt anya beemelése egy üres sablonra lett volna elég és az összkép most még rosszabb lenne. :) Ráadásul a lánynak nem ez volt a célja, hanem hogy átadja azokat a kínokat, amiket neki is el kellett szenvednie általuk. Ugyanez a helyzet az általad említett apa-fiú kapcsolattal is: a liftnél ez esetleg beemelhető lett volna, csak épp azt se felejtsd el, hogy a srác teljesen az apjára ütött és így logikusan következett az, hogy nem kezdett el a témán pörögni. Nem véletlen, hogy ott maradt vele este és nem a barátnőjével ment "mozizni". :)

Macska: szerintem nézd meg újra a jelenetet, Brian Cox arcára kiült minden. Én feleslegesnek érzem, hogy bármit is motyogjon akár a macska megtalálásakor, akár a hamvasztásakor.

Hozzáteszem ezek olyan dolgok, amik egy tisztán amerikai filmben 100%, hogy előjöttek volna. De hát Ovredal norvég, a film meg amúgy brit. :D

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2016.12.30. 23:04:31

@Father Merrin:

Macska-téma: átfogalmazom akkor: én másként reagáltam volna le a macska megtalálását, és valószínűleg emiatt lógott ki nálam a vélt lóláb. Te jobban át tudtad érezni a jelenetet, ezért nem találtál benne semmi kivetnivalót.

Apa-fiú kapcsolat: az én álláspontom az, hogy ha ennyire nem volt jelentősége annak, hogy a fiú a kilépéssel hitegette a barátnőjét (úgysem lépett ki, mert a gondolkodásmódja megegyezik az apjáéval), akkor akár más jellemvonását is kiemelhették volna a srácnak, olyan vonását, aminek jelentősége is van a történet szempontjából.

"De hát Ovredal norvég, a film meg amúgy brit." - biztos brit? Tuti nem amerikai?
en.wikipedia.org/wiki/The_Autopsy_of_Jane_Doe

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.12.30. 23:46:39

@Werewolfrulez: Csak hogy szintetizáljak valamit: az nekem is fura volt, hogy a macska halálát viszonylag természetesnek vették, én azt gondoltam volna, hogy onnan kezdi a film felépíteni a szokatlan eseményeket. Egyébként erre és a többi szálra is határozottan igaz, hogy a film nem igazán kezd semmit ezekkel a lehetőségekkel, nekem is fura volt, hogy elkezdték a családi biznisz konfliktust pedzegetni, hogy aztán semmi ne legyen belőle, vagy a barátnőnek is kicsit több szerepet képzeltem volna el a későbbiekben. Más kérdés, hogy az ilyenek miatt is maradt kissé kiszámíthatatlan a film.

Egyébként 2 amcsi és 1 brit produkciós cég rakta össze, szóval azt hiszem, az amerikaiak nyertek. ;)

Father Merrin 2017.01.01. 15:49:34

Elnézést a kissé megkésett válaszért, de a vizsgák meg szilveszter eléggé lekötött az elmúlt két napban. :)

@Werewolfrulez: @danialves: a "macska-kérdéshez", meg az apa-fiú kapcsolathoz többet sajnos nem tudok hozzátenni. Én továbbra is fenntartom, hogy Ovredal szándékosan nem kezdett el mélyebbre ásni a két szereplő kapcsolatrendszerében, mert az csak feleslegesen törte volna meg a filmet és egy sablonos megoldásnál többre nem biztos, hogy futotta volna. Egyébként ha meg kibontják az egészet, akkor most azon morognánk, hogy a kevesebb több lett volna. :)

Az, hogy a film amerikai vagy brit: a wikipedia szerint amerikai, az IMDb szerint meg brit. :) A produkciós cégek alapján valóban inkább amerikai, viszont Londonban forgott, javarészt brit stábbal.
süti beállítások módosítása