A Láncra verve nem az a film, amit igazán szeretni lehet.  Jennifer Chambers Lynch (a legendás David Lynch lánya) rendezése egyáltalán nem könnyű alkotás. Megviseli az embert, igazságtalan és gonosz jeleneteket tartalmaz, rááadásul a fináléja is vitatható, és zavaróan kétértelmű. Mégis, összességében egy olyan markáns és feszült filmről beszélünk, amelyet minden horrorrajongónak érdemes egyszer megtekintenie, minimum azért, hogy saját véleménye lehessen róla.

A történet szerint Bob (Vincent D'Onofrio), a taxisofőr rendszeresen nőket rabol el, és hurcol a világtól elzárt otthonába, ahol megerőszakolja és megöli őket. Egy napon azonban nem csupán Sarah-t, a középkorú hölgyet (Julia Ormond), hanem vele együtt annak fiát is elrabolja. Valamilyen titokzatos okból kifolyólag Bob nem öli meg az anyjával együtt a fiatal fiút, hanem elnevezi Nyuszinak, és láncra verve, rabszolgaként neveli fel. Nyuszi (gyerekként: Evan Bird, majd kicsit idősebben: Eamon Farren) élete a négy fal között zajlik, ételt készít, takarít, és hullákat temet el a pincében...

A Chained játékidejének első háromnegyede egy elképesztően feszült, nyomasztó és nem utolsó sorban hitelesnek ható utazás egy Natascha Kampusch-féle, Stockholm-szindrómás zárt világba. Nyuszi és Bob kettőse minden szempontból elképesztő, a köztük lévő dinamika egyszerűen parádés. Vincent D'Onofrio nem hivalkodik, viszont szokás szerint nagyszerű alakítást nyújt, ám fiatalabb partnerei sem vallanak szégyent mellette. A két fő karakter megjelenítése és kibontása kiválóan sikerült, kamaradarabba illően finom árnyalatokkal találkozhatunk. Az anyját tragikus körülmények között elvesztő, mindennapos gyilkosságok szemtanújaként felnövő, zárkózott Nyuszi testén, arcán és viselkedésén is kiütköznek az átélt traumák; a komoly múltbéli frusztrációk hatására hidegvérű kéjgyilkossá vált Bob pedig fáradt rutinnal, már-már unottan kezel minden helyzetetet - a szexet, az ezzel összekapcsolódó öldöklést, valamint Nyuszi szökési kísérleteit is beleértve.

A sorozatgyilkos-létből fakadó véres elemeken, és a felkavaró úr-rabszolga viszonyon túl a film gondolati síkja is jól kimunkált. Bob mint kvázi-apa egy olyan morbid és elmebeteg értékrendszert kíván átadni a "fia", Nyuszi részére, amely egyrészt a gyerek elkárhozását, másrészt a bűnrészessé válását garantálná. Igazi fausti küzdelem zajlik itt a felnőtté váló Nyuszi lelkéért, amely, ha kicsit távolabbról tekintünk rá, a családon belüli erőszak továbböröklődését is bemutatja, természetesen extrém felfokozott, horrorisztikus eszközök segítésével. Ez utóbbi olvasatot erősíti meg a film fináléja is, ami azonban már nem egyértelműen dicsérhető szegmense a produkciónak.

A végjáték finoman szólva megosztóra sikerült. Az utolsó tíz perc eseményei karakter-motivációs és logikai szempontból is sántítanak, a megtekintéskor miértek és a hogyanok sokasága fogalmazódik meg a nézőben. Lehet,  nem volt bölcs ötlet az alkotók  részéről egy végső csavart beleerőltetni  a sztoriba - még akkor sem, ha a produkció által felvetett fő gondolat (az erőszakos szülő gyermeke maga is erőszakos lesz) kapcsán van ráció a végjáték eseményeiben.  További sarkalatos pontja a lezárásnak a kétértelműség: Bob utolsó áldozatának sorsa, a stáblista alatt hallható eseménysor értelme, valamint Nyuszi személyiség torzulásának mértéke és iránya sem egyértelműen eldönthető. Nem meglepő hát, hogy különféle internetes fórumokon több teoria is világot látott a lezárással kapcsolatban. Aki kedveli a többféleképpen értelmezhető végkifejleteket, az megtalálhatja a számítását a filmben, a hagyományos befejezések kedvelőit azonban óvatosságra intem.

A befejezés fényében megállapítható, hogy ha nem is zseniális, de mindenképpen sajátos alkotás született Jennifer Chambers Lynch bábáskodása mellett. A Láncra verve - címével ellentétben - nem lebilincselő produkció, de tagadhatatlanul az utóbbi évek egyik különleges színfoltját képezi a népes horrror/thriller kínálaton belül.

8/10

A film teljes adatlapja a Mafab (Magyar Film Adatbázis) oldalán