Másodvélemény: Szellemirtók / Ghostbusters (1984)
2016. július 24. írta: danialves

Másodvélemény: Szellemirtók / Ghostbusters (1984)

ghostbusters1.jpgFilmBaráth kritikáját itt olvashatjátok

A Szellemirtók 2016-ig a többség szemében egy aranyos klasszikus volt a 80-as évekből, idén viszont végérvényesen azzá a filmmé vált, amely ezreket inspirált arra, hogy internetes gyűlöletkampányok részeiként alacsonyodjanak le a legszánalmasabb trollok szintjére. Az is megérne egy külön posztot, hogy 14 éves kor és a kukákat borogató ultrák értelmi szintje felett miért nem a szekértábor-gyártás és a másik oldal pocskondiázása a rajongás megfelelő kifejezése, de mivel egyelőre nem szociálpszichológiai, hanem filmes blog vagyunk, szívesebben fordítok figyelmet arra, hogy az eredeti Szellemirtók még csak nem is annyira kiemelkedő alkotás, hogy meg kelljen védeni az örökségét - jelentsen ez bármit is.

Természetesen az érthető, hogy egy emlékezetes darabról van szó: kevés olyan mű született, ahol néhány tudós furcsa energiafegyverekkel vadászik szellemekre, ezek a képek, vagy az összetéveszthetetlen autó, a Marshmallow Man mind olyan pontjait képezik a filmnek, amely a mai napig egy hamisítatlan atmoszférát ad vissza. Ezen felül viszont a Szellemirtók nem tud mit nyújtani: bár a forgatókönyvben még meglenne a kellő mennyiségű humor, Reitman komikum-időzítése rendre elrontja ezeket, hol kapkodva, hol túlságosan is elnyújtva tálalva a vicceket. Sőt, maga a produkció ritmusa sem tökéletes, bizonyos jelenetek során újra és újra lelassul, így a horror-thriller elemek sem tudnak megmutatkozni teljes erejükben. Hozzátartozik a képhez, hogy sok szempontból gyenge lábakon áll maga a szkript is, a figurák (és így többnyire a belőlük fakadó humor is) rettentő elnagyoltak, dinamikájuk súlytalan, és képtelen megfelelően mozgásban tartani a narratívát. Az összképen is a forgatás hangulata érződik, a figurák egy végtelen bohóckodásként fogják fel a szellemirtást, veszélyes következmények, és így kételyek és konfliktusok nélkül.

ghostbusters-movie-picture-4-5.jpgNem csoda, hogy az alakok nagy része nem ragad magával: Ernie Hudson karaktere annyira jelentéktelen, hogy egész cikkeket is inspirált arról, hogyan lehetne eltüntetni a filmből, de például Venkman romantikus szálának értelmét is teljesen elveszi, hogy első jelenetében már rögtön egy gátlástalan nőcsábászként mutatkozik be, aki még a saját tanítványaira is képes ráhajtani (ez 1984-ben talán egy fokkal kevésbé volt botrányos, mint napjainkban). Ezzel együtt éppen Bill Murray komikusi kvalitásai az egyik oka annak, hogy a Szellemirtók legalább elégséges szinten működik, az ő jelenléte a vásznon mindig képes karakterrel felruházni a filmet. Azonban elsősorban azért tudom őt (és még Aykroydot, illetve Weavert) kiemelni, mert egyébként színészi alakításnak nevezhető elemek nyomokban sem fedezhetők fel a műben, a fontosabb alakok közül Ramis faarccal, átélés nélkül, Moranis meg rettenetes ripacskodással adja elő egysíkú figuráját.

Amennyire ötletes és friss a mai napig bizonyos aspektusaiban a Szellemirtók, annyira hanyag és bágyadt más tekintetben, a kettő szintézisének pedig egy szerethető, de lapos vígjáték lett az eredménye. Végeredményben jelenlegi funkciójában működik a legjobban: filmélmény helyett nosztalgikus emlékként. De hogy ez önmagában érdem, azt erősen vitatnám...

6,5/10

A Szellemirtók teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr888910198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bartkozoltan 2016.07.24. 11:34:02

Még szerencse, hogy a rajongók többségének nem az a véleménye. A kornak megfelelő, tökéletesen szórakoztató film. Persze nem Oscar díjra érdemes film, de azok között is több a csapnivaló mint az igazán értékes mű.

Dr_utcai_arcos 2016.07.24. 12:38:29

?? ez már az április elsejei?

midnight coder 2016.07.24. 14:28:06

A Szellemirtók nagyon jó kis film volt - akkoriban elég sok jó mozi született: Rambo I-II, Rocky, Terminátor, Csillagok Háborúja IV-V-VI, Indiana Jones filmek, stb. Persze, amikor egy régi klasszikusnak csinálnak egy gagyi újkori folytatást, az nem arat nagy sikert azok között, akik az eredetit szerették. Meg kapta ezt a Csillagok Háborúja első három része is, ami roppant gagyi volt mind látványban, mind történetben, és kapott belőle a hetedik rész is, ami látványban ugyan ott volt, de a sztori kb. a Tranformers szintjén mozog, a szereplőgárdában pedig egyedül Harrison Fordot és Carrie Fisher voltak színészek.

Amitől pedig igazán hányni lehet, az az erőltetett polkorrektség. Tegyünk már bele egy négert a főszereplők közé, ha csak annyit tud hogy liheg, akkor is. Szó se róla, különösebb bajom nincs azzal, ha valamelyik főszereplő néger - az eredeti Csillagok Háborújában is ott volt Lando Calrissian, de ő nem azért van ott mert kellett egy négert tenni a filmbe. Ugyanez az attitűd ami miatt a Szellemirtók3 már eleve felejtős - egy-két feminácin kívül aligha fogja megnézni bárki is.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.24. 15:16:02

@amigazoli: Hát furcsa is lenne, ha a rajongók többsége nem rajongana a filmért. :D

@Dr_utcai_arcos: Az ez volt, az utánad következő komment fényében még különösen is aktuális ;)
smokingbarrels.blog.hu/2016/04/01/itt_az_ido_hogy_felebredjunk

@midnight coder: Szóval akkor most végső soron ettől a filmtől is hánysz, hiszen volt benne egy teljesen felesleges fekete karakter? :D

exilis 2016.07.24. 15:22:16

Én rongyosra néztem annó német nyelvű videokazettán, pedig még csak nem is tudtam németül. Nagyon mellémennek néha a kritikáid, most is ez a helyzet.

bloglegelő 2016.07.24. 16:07:04

"Mintha tért nyerne a bizonytalanság,
Szóval nem túl jó az összhatás"

tök jó, amikor a tökvakaró középszerűséget nyomják az arcunkba az index címoldalán

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.24. 16:10:10

@totorohun: Nem mennek mellé, csak követik az elveidet. ;)
"totorohun 2015.12.26 12:19:14
Ott kezdődik az alapvető baj, amikor a kritikusok is mennek a csordával, és nem mernek ellenkezni velük."

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.24. 16:11:36

@bloglegelő: Ennél már csak a primitív KDNP-bérkommentelők jobbak, akik valamiért kifinomult kultúrembereknek képzelik magukat...

bloglegelő 2016.07.24. 16:37:51

@danialves: bocs, de mi a fasznak írsz, ha ilyen bánatot okoz neked ?

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.24. 16:44:49

@bloglegelő: Nem okoz nekem semmi bánatot, ez miből jött le? Vagy ennyire találóan festettelek le? ;)

Na jó, attól lehet, hogy egy kicsit el szoktam szomorodni, hogy léteznek hozzád hasonló agresszív seggfejek, akiknek a különböző blogokon kötekedés az élete. Mondjuk az meg általában felvidít, hogy napi két kurvaanyázás között képesek játszani a műkedvelő kultúrembert. :D

xhalapex 2016.07.24. 16:46:54

@totorohun: Szerintem csak hipszter a kedves cikkíró aszcendense. Ezenkívül úgy sem sem létezik egy magasabb rendű objektív valóság ami szerint jó egy film.
Konkrétan ezen a blogon gyakran vannak másodvélemények, ami az adott cikk elején kattinható, így nagy eséllyel találsz olyan írást ami simogatja a lelked és visszaigazolja az ízlésedet.
Amúgy sem baj, ha nem mindenki alél el a nosztalgiától fátyolos szemmel a legtöbb 80-as évekbeli kultfilmen.

Void Bunkoid 2016.07.24. 17:17:36

Nem is rossz ez a kritika.

Egyébként hasoló a véleményem az amúgy hajszálpontosan ugyanazon a napon bemutatott másik "horror-vígjátékról", a Gremlinsről is - habár megpróbáltak vígjátékelemet belecsempészni (ami nagyrészt abban merült ki, hogy a szörnyecskék az összes rossz/nem helyes emberi tulajdonságot karikírozva viselkedtek), de összességében véve a Gremlins sokkal inkább félelmetes (sőt néhány jelenete egyenesen depresszív/lehúzó), mint vicces film. Ha a szörnyek nem parodizálgatták volna az embereket, elment volna teljes értékű horrornak - ne feledjük, a "vicces" szörnyikék a filmben legalább három-négy embert konkrétan MEGÖLNEK...ez messze nem a Disney-kódex, ami ma van :)

PomberMaci 2016.07.24. 18:29:17

Bloggerkém... ez NEM művészfilm, a kritikusi sablonjaid itt igen falsul hangzanak.:-)))

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.24. 19:34:22

@PomberMaci: Azért kicsit ironikus, hogy ezt éppen az egyik legnagyobb sértődött rajongó-klisét beböfögve állapítottad meg. :D
De oké, ma az derült ki a nagytudású kommentelőknek hála, hogy csak művészfilmeket van értelme kritizálni.

Legközelebbre meg válassz valami erősebb sablont, tudok ajánlani párat:
smokingbarrels.blog.hu/2016/01/19/igy_vedjuk_be_kedvenc_filmunket_profin

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.24. 19:35:55

@Void Bunkoid: Jó, hogy felhoztad, a Szörnyecskéket is újra akartam nézni mostanában. Egyébként nem tudom, hogy láttad-e a tavalyi Krampust, az szerintem elég jól megragadta azt a karácsonyi horror-vígjáték hangulatot, ami a Szörnyecskéknek is a sajátja volt.

Void Bunkoid 2016.07.24. 23:30:40

@danialves: még nem, de meglesem.

Amúgy pont arra akartam reflektálni, hogy a Gremlins számomra annak idején kifejezette nyomasztó élmény volt, már maga az alapszituáció (hótunalmas kisváros, fura család hülye-habókos "feltaláló", de tulképpen munkanélküli apukával, háztartásbeli, szintén nem dolgozó anyukával, huszadrangú droidként dolgozó, még szülőkkel lakó nagyfiúval, akit rendszeresen fenyeget a munkaadó banktulaj néni, hogy megöli a kutyáját, két munkahelyen dolgozó lelkisérült barátnő, akinek az apukája hótrészegen kitörte a nyakát úgy, hogy beleesett a kéménybe Mikulás-szerkóban) sem valami rózsás, erre még pluszban rájönnek ezek a zöld-taknyos szörnyek, akik oké, hogy szeretik kiparodizálni a filmkaraktereket meg általában az emberi hülyeséget, de igazából velejéig gonoszak és ártani akarnak az embereknek. Brrrr.

A film elején nagyképűsködő feltört, de azért továbbra is a helyi kocsmába menőzni lejáró voltosztálytárs-majomkirályról (őt ma hipszternek neveznénk, akkoriban juppiknak hívták az ilyeneket) nem is beszélve...

eßemfaßom meg áll 2016.07.25. 10:04:38

irok egy posztot amiben jól lehúzom egy generáció kedvencét aztán leoltom a kommentelőket aki beszólnak.

micsoda zsenialitás

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.25. 10:51:39

@eßemfaßom meg áll: Ja, bocs, elfelejtettem, hogy a komplexusos kommentelők a világ urai, és az ő munkásságukon keresztül fejlődik az egész társadalom. Legközelebb majd hálát adok, hogy a bloglegelőhöz hasonló faszkalapok benéztek ide is, mielőtt mentek volna tovább a melegeken vagy a migránsokon gyűlölködni... (Amúgy így visszagondolva, tőled sem emlékszem sok értelmes hozzászólásra ezeken az egymondatos kötözködéseiden kívül...)

eßemfaßom meg áll 2016.07.25. 12:21:04

@danialves: nem a komplexusos bloggerek a világ urai, és az ő munkásságukon keresztül fejlődik az egész társadalom.

AldoWinnfield 2016.07.25. 12:58:39

Akkor vajon mi lesz, ha esetleg jól sikerült az új Szellemirtók, és ezt megírjuk? :O

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.25. 13:36:23

@eßemfaßom meg áll: Valamiért úgy érzem, ezt a témához kapcsolódónak gondolod, csak az nem derült ki, hogy miért.

Ettől függetlenül - hátha elsőre nem ment át - ismét hangsúlyoznám, hogy külön szánalmas, hogy a hozzád hasonló nagyképű tahók még értéknek és küldetésnek gondolják az önérzetes beszólogatásukat. Szimpatikusabb lenne sokkal, ha felvállalnátok, hogy egyszerűen erre áll fel a farkatok, hogy jól megmondtátok valakinek az interneten...

@AldoWinnfield: Mivel mindenki bojkottálja, valószínűleg semmi olyan, ami ténylegesen a filmhez vagy a kritikához kapcsolódna. Max. jön néhány kultúrpesszimista Férfihang-rajongó, és sírnak egy sort azon, hogy hová lesz így ez a világ, ha már nők meg feketék is szerepelhetnek filmekben.

Terézágyú 2016.07.25. 14:29:29

"első jelenetében már rögtön egy gátlástalan nőcsábászként mutatkozik be, aki még a saját tanítványaira is képes ráhajtani"

és képes meghamisítani a saját kisérletét, és képes áramütést adni igazságtalanul a kisérleti alanynak...

szóval kifejezetten seggfej.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.25. 15:47:53

@Terézágyú: Persze, csak ezzel még önmagában nem lett volna semmi baj, ha pl. a seggfejsége ellenére kezd el őszintén érdeklődni a nő iránt (hány filmben láttunk már ilyet...). Viszont érzésem szerint a film nem sokat tett azért, hogy ezt az őszinte érdeklődést építse fel a "legyet is röptében"-attitűd helyett.

eßemfaßom meg áll 2016.07.25. 16:14:50

@danialves: Ettől függetlenül - hátha elsőre nem ment át - ismét hangsúlyoznám, hogy külön szánalmas, hogy a hozzád hasonló nagyképű tahók még értéknek és küldetésnek gondolják az önérzetes beszólogatásukat. Szimpatikusabb lenne sokkal, ha felvállalnátok, hogy egyszerűen erre áll fel a farkatok, hogy jól megmondtátok valakinek az interneten...

hannigabi 2016.07.25. 18:30:55

@midnight coder: "a szereplőgárdában pedig egyedül Harrison Fordot és Carrie Fisher voltak színészek." ja, igen, mert Oscar Isaac amúgy tehetségtelen és szar színész.
Akkor is baromság lenne ez a néger főszereplőzés, ha Boyega lenne a főszereplő, de nem az. Ridley a főszereplő, mondjuk tudom az is szar azért, amiért az új Ghostbusters is az lesz, női főszereplő milyen már az.
Az a probléma, hogy nem látok mást az új SW, de még inkább az új Ghostbusters kapcsán, csak egy rakás habzó szájú geeket, akik szerint megalázzák a gyermekkorukat. Megértem miért szereti a Gb-t, ha valaki azon nőtt fel (és ugyanígy vagyok az Alien-nel, a Terminátorral stb.), mert akkor aranyosnak jó pofának tűnt, meg menő is volt, de ha mondjuk 20 éves korodban látod először 2016-ban, akkor rájössz, hogy nem valami nagy durranás.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.25. 18:43:28

@eßemfaßom meg áll: Van amúgy valami zseniális rejtett üzenet a papagájkodásodban, amit nem veszek észre, vagy csak ennyire súlyos már a regressziód?

Irsa Albert 2016.07.28. 22:56:59

Nem is éltél még, te szerencsétlen, amikor mi már ezt a filmet néztük.

AldoWinnfield 2016.07.29. 00:17:15

@Irsa Albert: Amikor Chaplin leforgatta a The Kid (A kölyök) című filmjét, akkor meg még egyikünk sem élt. Mit bizonyít ez? :) Mindenesetre nem vagy a legszórakoztatóbb troll, úgyhogy simán kitiltalak. Esetleg gyere vissza másik névvel, komolyabb, kifinomultabb trollkodással. :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.07.29. 00:31:05

@AldoWinnfield: @Irsa Albert: Szerintem egyébként az élet hosszánál sokkal fontosabb kérdés, hogy sikerül-e a geci állapotából továbbfejlődni. #IfYouKnowWhatIMean

kovacs.janos 2016.07.29. 09:46:03

Tiszteld a kort, hiszen az nem állapot hanem érdem! Sőt, innentől csak olyan filmekről írj kérlek, amiket nálad fiatalabb emberek készítettek! Mindenféle álnevek mögött megbújva fikázod a filmet, én bezzeg felvállalom a nevemet. A nagyapád lehetnék.
süti beállítások módosítása