A mára már ikonikussá vált "energiát, Scotty!" (transzportálás előtt mondják ezt mindig a zseniális gépésznek) mondat valóra vált, akkor, amikor már talán senki sem hitt benne, de a Scotty-t alakító Simon Pegg gatyába rázta a forgatókönyvet, Justin Lin pedig ellent tudott állni a kísértésnek, hogy akcióorgiába fullassza az űrkalandokat, a végeredmény pedig egy meglepően jó és hangulatos film lett. Trekkie-szívem majdnem utolsót dobbant, amikor megnéztem az első előzetest, olyannyira elkeseredtem, hogy megfogadtam, hogy nincs tovább, ha ezt a rész nem fog tetszeni, otthagyom az Enterprise-t és átállok az Erő sötét oldalára. Nos, ez a csúfság végül nem esett meg velem (tinikoromban estem szerelembe a Star Trek-univerzummal, és azóta sem nőttem ki belőle), de ehhez az alkotóknak nagyon össze kellett kapniuk magukat.
Az Enterprise már évek óta járja a maga útját a végtelen űrben, a legénységet összecsiszolták az átélt kalandok. Krik kapitány (Chris Pine) azonban úgy érzi, Spock (Zachary Quinto) jobb vezető lenne, mint ő, ezért azt kéri a parancsnokságtól, hogy adják neki a hajót, őt pedig nevezzék ki a nemzetközi űrtelepülés, Yorktown vezető tisztviselőjévé. Előtte azonban még végre kell hajtaniuk egy rutinnak látszó küldetést, egy bajba jutott űrhajó legénységét kell kimenteniük, azonban a helyzet villámgyorsan katasztrofálissá válik...
Ha egyszer lesz rá lehetőségem, J.J. hátsó felét minden trekkie nevében szét fogom rúgni, majd rögtön ezután gratulálni is fogok ahhoz, hogy nem hagyta elkallódni a franchise-t. Ennek a kurafinak volt ugyanis képe elpusztítani az Enterprise-t (azt gondolom mondanom sem kell, annyira megráztak a képek, mintha egy családtagomat veszítettem volna el), hogy aztán annál dicsőségesebben ragyogjon új fényében. Zseniális dramaturgiai húzás, meglepően visszafogottan kivitelezve, nem giccsesen hullott darabjaira a Csillagflotta legszebb hajója (elfogult vagyok, tudom én), hanem egy minden szempontból tökéletesen megkomponált jelenetben törték össze a rajongók szívét az alkotók. De a film egészére ez volt a jellemző: mindig tudtak újat hozni a történetbe, tiszteletben tartották a sorozat hagyományait, de modernizálták a karaktereket és kellőképpen dinamizálták a történetet.
Nem sok jót ígértek az előkészületek, az első jó hír az volt, hogy nem Orci lesz a rendező, de igazán akkor kezdtem reménykedni, amikor kiderült, hogy Pegg kézbe vette a forgatókönyet, ő ugyanis egy igazi fan, mindent tud a sorozatról, és vélelmezhető volt, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy minél minőségibb folytatás szülessen. Mindenképpen újra kellett szabni a sorozatot, Cumberbatch ide vagy oda, látható volt, hogy pusztán a látvány, a patikamérlegen mért akció-érzelem egyensúly és az erős közepesre belőtt forgatókönyv kevés lesz ahhoz, hogy a rajongótábor hosszabb távon kitartson a franchise mellett. Pegg tehát azt tette, amit kellett: emberközelibbé tette a karaktereket, adott a humornak, csak annyira csavarta meg a történetet, hogy még érdekes legyen, a kalandot helyezte előtérbe és a barátságot, amely összetartja a legénységet, a Kirk-Spock-Bones hármast tette a központba, és a Star Trek hagyományokhoz képest meglepően jó főgonoszt épített fel (a sorozat "védjegye" hogy Khanon kívül nem sikerült egyetlen épkézláb ellenfelet prezentálni az Enterprise legénységének).
Szerethető, látványos, pörgős lett a végeredmény, amelyen nyoma sincs az izzadtságszagnak, a legjobb értelemben vett kalandfilmet kaptunk a pofinkba, a nyár eddigi legkellemesebb meglepetését szolgáltatva ezzel. Jusitn Lin - től nyilván vártuk az akcióorgiát, amire meglepő módon jó sokára került sor és azután sem ezen volt a hangsúly, hanem a történeten és a karaktereken, pontosan a helyén lett kezelve ez aspektus a filmben. A CGI-ra sem lehetett panasz, de szerencsére ezt sem tolták túl az alkotók, megkaptuk, ami járt a szemünknek (anélkül ugye nincs Star Trek film, hogy az Enterprise ne dokkolna be egy űrkikötőbe, a fézerek sem pihentek, Yorktown sem nyújtott utolsó látványt, stb). Teljesen bele lehetett feledkezni a történetbe, csak a közepe táján volt egy kis üresjárat, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Leonard Nimoyról és a tragikus körülmények között elhunyt Anton Yelchinről is méltó módon emlékeztek meg a filmben, amely véleményem szerint az eddigi legjobb része az új szériának. Nemcsak rajongóknak ajánlott ez a jó kis blockbuster, hanem mindenkinek, aki felhőtlen kikapcsolódásra vágyik és szívesen vesz részt egy dögös űrkalandban.
Önkritikát kell gyakorolom, évek óta hordom el mindennek a legénységet, pedig csak annyi a bűnük, hogy elteltek az évek, és már nem az én gyerekkori kedvenceim játsszák a főszerepet a filmben. A mai kornak megfelelő karaktereknek megfelelően kerültek kiválasztásra a színészek, Chris Pine, Zachary Quinto és Karl Urban együtt elviszi a hátán a filmet, Zoe Saldana szép, Simon Pegg vicces, Idris Elba megyőző főgonosz. Sofia Boutella kellemes meglepetés, nemcsak akcióban jeleskedik, a játékára sem lehet panasz.
Sikerült új életet lehelni a franchise-ba, valószínűleg nem fog bevételi rekordokat döntögetni a film, de be fogja hozni az árát, és meg fogja hozni a kedvet a folytatáshoz mind a nézők, mind az alkotók számára. Nem kis teljesítmény a látványfilmek tengerében összehozni egy ilyen üde, családias kalandot, amelyben sikerült eltalálni a megfelelő arányokat, lazán és mégis összeszedetten levezényelni egy újabb felvonást, amelyen lehet sírni, nevetni, meglepődni, beájulni, vagyis minden adott egy jó kis nyári mozizáshoz.
8/10
A Star Trek: Mindenen túl teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
