A filmművészet azon alkotók által megy előre, akik nem félnek bátran kísérletezni, akiket nem érdekelnek a sablonok, folyamatosan újszerű dolgok megvalósításán törik a fejüket. Ma már nehéz radikálisan újat mutatni, de a múlt század elején még nagyon gyerekcipőben járt a mozi, a rendezők pedig nem féltek kipróbálni kreatív ötleteiket. Ennek a kornak volt az egyik legnagyobb egyénisége Fritz Lang, aki két klasszikussal írta be magát a filmtörténelembe, a Metropolis-szal (szégyen, hogy nem láttam még, tényleg, de előbb-utóbb sorra fog kerülni az is) és az M - Egy város keresi a gyilkost című alkotással. Németországban alkotta legfontosabb műveit, hiába töltött el évtizedeket Hollywoodban, nem tudta megismételni a korábbi sikereket. Azt azonban nem tudja elvenni tőle senki, hogy két korszakalkotó filmet is letett az asztalra, máig rengeteg mozifilmben visszaköszönnek az általa kikísérletezett fények, kameraállások, jelenetek. Az M  - Egy város keresi a gyilkost című film már jóval túl van a 80-dik életévén, mégsem fogott rajta az idő, még mindig az utolsó percig fenn tudja tartani a néző figyelmét.

Egy német városban egy gyerekgyilkos szedi az áldozatait. A lakosság retteg, megoldást vár a rendőrségtől, ők azonban nem nagyon haladnak a feladattal, pedig beleadnak anyait-apait a keresésbe. Végül egy tapasztalt rendőrtiszt segítségével szisztematikus módszerekkel eljutnak a tetteshez, azonban az alvilág gyorsabb náluk, és ők fogják el az őrült gyilkost, mivel nem akarják, hogy a bíróság életben hagyja őt. Azonban ehhez a tervhez a zsaruknak is van egy-két szava...

A pedofília és gyerekgyilkosság még ma sem könnyű téma, a 30-as évek elején pedig egyenesen tabudöntögetésnek számított erről filmet készíteni. Nem egy valóban megtörtént esemény szolgált alapul a forgatókönyvnek, Lang célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyire oda kell figyelnünk a gyerekeinkre, hogy ne essenek gyilkosság áldozatául (lásd a rendkívül hatásos zárókép). A rendező egy nagyon feszes drámát hozott ki a történetből, amely egyben kiváló krimi is, hiszen végigkövethetjük, hogyan sikerül elkapni a gyilkost, milyen módszerekkel dolgozik a rendőrség és az alvilág. Az egyik legnagyobb húzás azonban mégis az volt, hogy a lenyűgöző tárgyalási jelenetben megmutatták a gyilkos emberi arcát, szinte megsajnáljuk szegényt őrültet. Érdekes erkölcsi kérdés, hogy melyik félnek van igaza, a bűnözőknek, akik Hans Beckert halálát akarják, vagy a rendőröknek, akik arra koncentrálnak, hogy elkapják őt, az ítélkezést rábízzák a bíróságra. A bűn és az erény többszörösen is összekeveredik ebben a fimben, ami egy nagyon erős dimenziót ad hozzá a történethez.

A filmeket érzelmi alapon szoktam megközelíteni, a technikai rész általában hidegen szokott hagyni, ezúttal azonban lenyűgözött az a rengeteg kreatív ötlet, amelyet Lang és operatőre, Fritz Arno Wagner vászonra vitt. Az a pillanat, amikor Lorre megfordul, és a tükörben látja, hogy egy M betű van a kabátján, és rájön, hogy itt a vége, maga a tökély, de vég nélkül lehetne sorolni a jobbnál jobb ötleteket, amelyek valódi filmélménnyé tudják varázsolni ennek a nem éppen tinédzserkorú filmnek a megtekintését. A hangi effektek is fantasztikusak, az a fütty, amely mindig felhangzik, amikor a gyilkos megjelenik a színen, utánozhatatlanul eredeti megoldás a feszültség fokozására (és valójában Fritz Langot hallhatjuk a filmben, mert Lorre nem tudott fütyülni).

A hangos és a némafilm közötti átmenet izgalmas időszakában született ez a kiváló alkotás, melynek köszönhetően nem teng túl benne a szöveg, sok benne a néma jelenet (tényleg csend van, zenei aláfestés sincs, ami nagyon hátborzongató tud lenni, ha a megfelelő dramaturgiai pillanatban kerül a szemünk elé), a színészek is inkább a némafimekben szokásos arckifejezéseket használják, de már visszavesznek annak túlzásaiból, így éppen a hiteles játékot tudják hozzáadani az alkotáshoz. Érdekes az is, hogy a néző tudja, hogy ki a gyilkos, mégis teljes szívből drukkol a rendőröknek és a bűnözőknek is, hogy kapják már el végre azt az aljas alakot, aztán jön egy brilliáns vallomás tőle, és teljesen más megközelítésbe helyeződnek a dolgok. Lang addig nem megy el, hogy valóban megkönyörüljünk a gyilkoson, de ad neki egy esélyt, hogy a saját szempontjából is bemutassa a közönségnek, ő miként élte meg a megbocsáthatatlan gyilkosságokat.

Peter Lorre-t elsősorban a Casablancából és A máltai sólyomból ismerjük kiváló karakerszínészként, itt azonban az övé volt a főszerep, amelyben lenyűgöző alakítást nyújtott, pedig nem volt könnyű helyzetben, hiszen egy pedofíl gyilkost kellett megszemélyesítenie, amellyel biztosan nem vívta ki a nézők szimpátiáját. Olyannyira sikerült elhomályosítania kollégáit, hogy csak Otto Wernickét tudom kiemelni közülük.

A címben szereplő M betű rendkívül agyafúrt módon kerül a gyilkos kabátjára, és döntő szerepet játszik abban, hogy sikerül kézre keríteni Beckert. Nem hétköznapi fordulat, amikor az üldözőből hirtelen üldözött lesz, az addig következmények nélkül gyilkolászó ember hirtelen egy hajsza kellős közepén találja magát, és rájön arra, hogy itt az élete a tét. Egyáltalán nem tűnik hosszúnak a majdnem kétórás játékidő, minden perce ajándék a filmek szerelmeseinek, kár lenne kihagyni az életünkből ezt a klasszikust!

10/10

 Az M- Egy város keresi a gyilkost teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.