Nem mondanám, hogy hatalmába kerített tévéket is hatalmába kerítő képregényes hullám, nálam ugyanis (a filmekkel ellentétben) még a Marvel osztatlan sikert arató Netflix-sorozatai is elhasaltak. Azonban a piac túltelítődése (a Deadpool megszületéséhez hasonlóan) itt is arra inspirálta az alkotókat, hogy kezdjenek el sokkal bevállalósabb és bátrabb alapanyagokkal foglalkozni, ennek az eredménye lett az AMC csatornán futó Preacher. És hogy mi is benne olyan merész és különleges? Az, hogy ez egy nem éppen makulátlan, természetfeletti erőkkel küzdő pap vérrel és fekete humorral alaposan átitatott sztorija.
A Preachert legfrappánsabban úgy lehetne jellemezni, mintha egy jelentős mennyiségű tudatmódosító hatása alatt írt Bansheet látnánk: itt is egy fura figurákkal teli kisváros áll a középpontban, ahol főszereplőnk néha puszta kézzel tesz rendet, azonban időnként teljesen elszabadul a pokol, mondhatni szó szerint: természetfeletti lények tizedelnek papokat vagy éppen egymást, és az már egészen földhözragadt pillanatnak számít, amikor csak egy gyerekek segítségével ölő bérgyilkos tűnik fel a színen. Ez egyben pazar akciójeleneteket is jelent (az epizód során például szám szerint 3 remek közelharcot is láthatunk), de a Preacher legnagyobb jellegzetessége, hogy teljes átéléssel veti bele magát a témával járó abszurditásba. Míg mások valószínűleg a látottak racionális rendszerezéséhez fognának kezdésként, itt a pilot WTF-pillanatok egész sorát zúdítja ránk az első perctől kezdve, mintha tesztelgetné, hogy mit vagyunk még képesek feldolgozni.
Ez alkalmi szórakozásnak tökéletes, azonban amikor nem épp valami elmebeteg dolog történik a képernyőn, a sorozat sokat veszít erejéből. A legnagyobb problémám eddig a Preacherrel az, hogy nem igazán látom, mire akar kifutni a koncepciója: a morális-teológiai kérdéseket ugyan intelligensen, de mégiscsak képregényes egyszerűséggel és közhelyességgel dolgozza fel, és egyelőre pont abból az őrült, természetfeletti akciózásból van benne kevés, ami a pilotot egyedivé és élménnyé tették. A játékidő nagy részében Jesse ugyanis amolyan Kálvária-szerűen járta körbe gyülekezetének tagjait, de ebből egy egész évadot átfogó történetszál pont annyira tessék-lássék rajzolódott csak ki, mint amennyire kedvetlenül végezte feladatát főhősünk.
Kicsit tartok tehát attól, hogy a Preacher egy olyan darab lesz, amelyet elvetemültsége és a szórakozás-faktor miatt lehet ugyan élvezni, de mélyebb elképzelés híján ez az élmény egyre vérszegényebb lesz. Egyelőre viszont ígéretes, amit láttam, és még mindig nem késő, hogy egy határozott irányt vegyen fel a Preacher sztorija - a jövő héten meglátjuk.
A Preacher teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
