Tiszta szívvel (2016)
2016. május 14. írta: !Márk!

Tiszta szívvel (2016)

tiszta.jpgTill Attila 2008-as rendezői bemutatkozása nem volt hangos siker annak idején. Első, Pánik című filmjét nem is húzták le, a probléma inkább ott gyökerezik, hogy az akkori szárnybontogatások viszonylag szűk rétegekhez jutottak el. A népszerű médiaszemélyiség nyolc év elteltével tért vissza játékfilmmel, ám ezúttal a végeredmény sokkal kiforrottabb és profibb lett, ugyanis a Tiszta szívvel színvonalában abszolút felér ahhoz a szinthez, amit a magyar film évek óta magáénak tudhat.

Rupaszov (Thuróczy Szabolcs) megélhetési gengszterként végez el mindenféle piszkos melót. Rokkantsága ellenére roppant veszélyes és profi a "szakmában", ám idővel rá kell jönnie, hogy két közeli, mozgáskorlátozott barátját is be kell vonnia a buliba ahhoz, hogy megszerezze azt, ami jár neki. Munkaadója ugyanis egy idő után nem hajlandó fizetni főhősünknek.

tiszta-szivvel-thuroczy-poszter.jpgKerekesszékes gengszterfilmekben nem dúskálunk, de ezen felül is elmondható, hogy Till Attila egy nagyon sajátos, egyedi stílust álmodott a mozivászonra. Öröm volt látni egy hazai filmet, ami nem a nyugati mintákat akarja majmolni, hanem egyedi eszközökkel mutat be egy történetet. Persze balgaság volna azt gondolni, hogy a Tiszta szívvel egy fordulatokban gazdag, kiszámíthatatlan sztorit hordozna magában, de a hatását úgy gondolom, így is eléri. A párját ritkító fekete humornak köszönhetően mi nézők gyakran önfeledten, szégyenérzet nélkül tudunk nevetni néhány tolószékes ember hétköznapi vívódásain. A pazarul időzített poénokon kívül pedig akad nem egy olyan jelenet, ahol a feszültség a tetőfokára hág.

Nem nyújt rossz teljesítményt a színészgárda sem, de ebből a közegből is kimagaslott a szenzációs Thuróczy Szabolcs, aki egyszerre tudott megformálni egy rokonszenves, bosszúszomjas, agresszív, ám mégis esendő karaktert. Azt viszont sajnálom, hogy a figurája nem kapta meg érzésem szerint a kellő háttértörténeteket. A film drámaisága is inkább felületes, mintsem mélyreható. Pár könnyezős jelenet azért hiányzott az összképből. Till Attila forgatókönyve alapján a koncepció inkább az volt, hogy magára a gengszteréletre, a "munkákra" összpontosuljon a figyelem. Ezért a részért viszont maximális elismerés jár, hiszen a film kiválóan felépít egy mikro-univerzumot, mindössze pár karakter bevonásával.

A Tiszta szívvel-ben ugyan elfért volna némi drámai töltet az akció és a humor mellett, de összességében így is elmondható, hogy egy olyan film született idén, amire minden magyar büszke lehet!

8/10

A Tiszta szívvel teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr638715534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.05.14. 12:23:24

"Öröm volt látni egy hazai filmet, ami nem a nyugati mintákat akarja majmolni, hanem egyedi eszközökkel mutat be egy történetet."
Pontosan, és tegyük hozzá, hogy az a különcködő balkániság sincs benne, ami pedig a másik út szokott lenni a hazai filmek számára. Irtó szerethető film, ilyenek még jöhetnek.

SPOILER
Egyébként a karakterek felületessége tulajdonképpen frappáns abból a szempontból, hogy a végén kiderül, hogy ez egy képregény, és ha belegondolsz, az egész karakterábrázolás mintha kissé képregényes lenne. :D (Ettől függetlenül nekem is ez volt a fő bajom a filmmel.)
süti beállítások módosítása