A nyomozó (2008)
2016. március 15. írta: FroG

A nyomozó (2008)

nyomozo.pngA magyar thriller ritka, mint a fehér holló, az ebben a műfajban készült jó alkotásokat pedig nagyítóval kell keresni. Ebből adódóan nem csoda, ha az egyszeri magyar mozi/tévénéző már bizalmatlanul fordul az ilyen igazi műfaji filmekhez, ugyanakkor van rengeteg olyan példa, amely a pozitív filmek sorát erősíti. Ilyen a 2008-ban bemutatott, Gigor Attila által irt és rendezett A nyomozó is.

Malkáv Tibor (Anger Zsolt) boncmesterként dolgozik, az életét szinte a halott embereknek szenteli, az élőkkel gyakorlatilag nem képes kapcsolatot teremteni. Kivételt képez ez alól súlyos beteg édesanyja, és épp miatta kerül bajba: Tibornak sürgősen pénzt kell keresnie anyja műtétéhez. Látszólag szerencsés fordulat, hogy épp ekkor toppan be egy férfi, aki üzletet ajánl; „főhősünknek” meg kell ölnie egy ismeretlen férfit, cserébe busás pénz üti a markát.

A nyomozó egy jó krimi-thriller, és ami dicséretes, úgy tud igazán kimagasló lenni, hogy az alapsablonok felsorakoztatásán kívül egyedi elemekkel dolgozik. Gigor Attila ügyesen kerüli ki a műfaj által rejtett csapdákat, és úgy helyezi el a történetben a csavarokat, hogy közben főhősünk karakteréről sem felejtkezik el. Tibor figurája kezdetben egy szimpla szociopatának tűnik, azonban a történet előrehaladtával újabb és újabb rétegeket sikerül nyomozo2.pngfeltárni a jelleméből, ebből adódóan folyamatosan mélyül a karakter is. Ez az árnyalás leginkább Anger Zsolt színészi játékának köszönhető, aki hibátlanul, sztoikusan, mégis hátborzongatóan hozza Tibor alakját, és jól áll neki a kvázi „áldozat” és a gyilkos szerepe is.

A jó színészi játékok Angeren kívül a stáb többi tagjára is jellemzőek, és bár néhányszor becsúszik a forgatókönyvbe egy-két papírszagú dialógus, a színészek mégis mellőzik a sok magyar film rákfenéjét szolgáltató teátrális játékot. A nyomozó ezen felül próbálja kikerülni a magyar rögvalóság által adott kézenfekvő hangulatfestő elemeket (például lepukkant környezet, panelrengeteg) amely azonban csak részben sikerül neki, és ebből adódóan néhány helyszín már-már öncélúan próbál a nézőre hatást gyakorolni.

Ettől függetlenül A nyomozó a legtöbb szinten működik, a feszültség adagolása éppúgy helytálló, mint a történet mögött húzódó mozgatórugók folyamatos feltárása, és Anger Zsolt játékának, valamint Gigor Attila magabiztos rendezésének, illetve Melis László zenéinek és Herbai Máté operatőri munkájának köszönhetően igazi élményt tartogat azok számára, akik vevők a kissé lehangoló, mégis szórakoztató történetekre.

8,5/10

A film teljes egészében, legálisan megtekinthető az Indafilm jóvoltából. 

A nyomozó teljes adatlapja a MAFAB oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr408475850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2016.03.15. 16:55:20

Jó magyar thríler?
Szürkület
Defekt
Hószakadás

Poroltó Ernő 2016.03.15. 23:54:31

@FroG:

Nekem ez a film örök rejtély! Végignéztem, konstatáltam, hogy "ez igen", ez egy elsőrangúan elkészített film, minden a helyén van benne --- no, de minek?! Nem értem, miért csinálta meg a rendező a filmet. Mit akart vele ábrázolni, kifejezni, elmondani?

David Bowman 2016.03.17. 18:17:09

@Poroltó Ernő: Semmit. Akart egy jó filmet csinálni. Sikerült.

Poroltó Ernő 2016.03.19. 17:00:20

@David Bowman:

Erről nekem a Bauhaus ideális széke jut eszembe, ami formai és funkcionális tökély, csak ülni nem tud rajta senki:-) Ha egy film megnézése után értetlenség támad bennem a film megalkotásának értelmét illetően, akkor az a film nem jó.

Poroltó Ernő 2016.03.19. 17:02:17

@Poroltó Ernő:

értetlenség támad bennem a film megalkotásának=értetlenség támad bennem, kétség a film megalkotásának
süti beállítások módosítása