FilmBaráth kritikáját itt olvashatjátok
A Csillagok háborúja korszakalkotó voltáról sokat lehetne értekezni, ugyanakkor aki ismer, az pontosan tudja, hogy amikor én klasszikusokról írok, általában nem ez szokott a téma lenni. És ebben a konkrét esetben is kezdem azt érezni, hogy George Lucas űroperájának történelmi jelentősége, annyira dominálja a vele kapcsolatos beszédet, hogy minden más elsikkad mellette - többek között az is, hogy az Új remény legkevésbé sem a blockbusterek királya (ahogy azt a többség szereti beállítani), pusztán úttörője.
Agyonbeszélt, és éppen ezért már szégyellve megemlített tény, hogy Lucas csak egy klasszikus hőstoposzt (The Hero's Journey) emelt át a filmvilágba, ugyanakkor én ezt éppen, hogy nem gyengeségének, hanem erősségének érzem a Csillagok háborújának. Luke személyében egy olyan, mindenki által azonosulható kalandfilmes hőst teremtett, aki szinte magát a rajongót is jelképezi: nem véletlenül vált ennyire emlékeztessé a John Williams fúvósaira a tatuini naplementébe bámuló figura, hiszen magában hordozta az összes fájdalmat és vágyakozást, amit a filmekben a kiszakadást (eszképizmust) kereső néző is érzett. (És éppen ezért valószínűleg a Csillagok háborúval egyidejű az örökös "mi a filmek célja?" vita.)
Lucas tehát jól érzett rá azokra az elemekre, amelyek egy megnyerő űrfantasyvé tették művét, ugyanakkor ezen kívül sok erőfeszítést nem ölt a forgatókönyvbe. Az egész trilógiára igaz, de az első részre különösképpen, hogy világának alig van valami mitológiája, a lázadók és a birodalmiak is a Halálcsillag kihalt folyosóin rohangáló pár fős akciócsoportokként jelennek csak meg. (És szerintem nem én voltam az egyetlen, aki úgy érezte, az előzménytrilógiában ezt mindenáron kompenzálni akarta, még akár teljesen irreleváns mellékszálak beiktatásával is.) Ebben a produkcióban maximum az effektek a galaktikusak (a korhoz képest), helyszínek, oldalak bemutatásában viszont teljesen beszűkült, és így az új világok megismerésével járó csoda is elmarad.
Lényegében a történet sem más, mint egy meglehetősen kézenfekvően alakuló pontösszekötögetős, amely sem igazán komoly izgalmakkal, a fináléig pedig még csak akciójelenetekkel sem szolgál. Lucas ugyan határozottan tudja, hogy milyen mechanizmusokkal tud egy szeméttömörítőből is feszült pillanatokat kifacsarni, de szereplői egyelőre még annyira útjuk elején járnak, hogy igazi téttel nem képes megtölteni még ezeket a jeleneteket. Ennek a csúcsa a Vader-Obi-Van fénykardpárbaj, amely mind koreográfia, mind a két szereplő később elővezetett közös múltja szempontjából sem szerez megfelelő súlyt (ha valami miatt nem szabad a történet kronológiája szerint nézni a sagát, az pont a brutális kontraszt vívótechnika terén). "Ben" Kenobi itt csak egy önkéntes tanító, aki az események folyása szempontjából még csak nem is bír túl nagy jelentőséggel, de ellenfelével még jobban elbánt Lucas: az egyik leghatalmasabb sith-tel más sem történik a Csillagok háborúja során, mint hogy különböző tábornokok csicskáztatják, és inkább tűnik egy könnyen manipulálható bábnak, mint egy rémisztő zsarnoknak. (Ezen pedig A Birodalom visszavágban kezdtek kozmetikázni a híressé vált fojtogatásával.)
Némiképp tehát saját folytatásai miatt is tűnik kissé gyerekcipőben járó darabnak a mű, ugyanakkor sem történetmesélében, sem világépítésében nem ér el olyan magasságokat, amelyek miatt kiemelkedő darabként lehetne rá gondolni. Lucas mindössze tökéletesen megérezte, hogy melyek azok a motívumok, amelyekkel tökéletesen meg tudja ragadni közönségét (és amelyeket akár 38 év múlva is minden további nélkül újra fel lehet használni) - ugyanakkor mégsem fog a a kényszeres mindenkinek megfelelni vágyástól bűzleni a produkció. De úgy gondolom, ezzel még nem lehet filmművészeti magasságokat döngetni.
7/10
A Csillagok háborúja teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán