Sorozat: Aranyélet - 1x01
2015. november 02. írta: danialves

Sorozat: Aranyélet - 1x01

arany2.jpgAz HBO neve a sorozatok terén már szinte összeforrt a minőséggel, a csatorna pedig nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a tartalomgyártásban az USA-n kívül is megvesse a lábát. A Társas játék és Terápia sikere egyértelműen jelezte, hogy helyes úton járnak, az Aranyélettel pedig megpróbáltak elszakadni a nemzetközi sikerek másolásától. Ugyan ez a sorozat is egy külföldi (jelen esetben finn) eredetin alapul, de ezt a fajta történetet értelemszerűen nehéz úgy a magyar viszonyokra adaptálni, hogy ne változzon meg gyökeresen. Éppen ezért eleinte nagyon féltem az Aranyélettől, pontosabban attól, hogy egy olyan koncepció lesz, amely a "minden gazdag rohadék" axiómához csak annyit lesz képes hozzátenni, hogy a kelet-európai "megoldjuk okosba'" miliőbe helyezi át.

A pilot azonban már az első pillanattól kezdve nem titkolja, hogy itt nem egy dörzsölt vállalkozó Frank Underwood-i felemelkedését követhetjük végig, hanem egy olyan ember kálváriáját, aki 20 év ilyen jellegű pályafutás után most ki szeretne szállni - de nem teheti következmények nélkül. Attila (Thuróczy Szabolcs) ugyan előkelő budai villában él és mindent megad családjának, de ezt az életet piti és egyre veszélyesebb szélhámossággal kénytelen megteremteni, éppen ezért szeretne mihamarabb valami becsületes megélhetést találni. Felesége, Janka (Ónódi Eszter), illetve üzlettársa (Anger Zsolt) mohósága miatt azonban eléggé sarokba van szorítva, miközben ugyanakkor a helyzetet éppen csak kapiskáló gyerekei (Olasz Renátó, Döbrösi Laura) szemében is szeretne jó színben feltűnni.

arany.jpgEz a visszájára fordított alapállás tesz arról, hogy főhősünknek ne csak a válogatott rohadékságait élvezhessük, hanem egy ambivalens és több réteggel is rendelkező karaktert kapjunk, aki ráadásul a sorozat folyamán a környezetében szinte mindenkivel kénytelen lesz konfrontálódni. Ez már egyenesen világklasszis zsenialitás írói részről, így igazán azt sem tudom a forgatókönyv szemére hányni, hogy mellékszereplőit (egyelőre) meglehetősen egysíkúan vázolja fel. A mű atmoszférájából azonban tulajdonképpen ők sem lógnak ki, Dyga Zsombor rendező ugyanis képes volt úgy összerakni ezt az epizódot, hogy karaktereit legalább annyira lehessen gyűlölni, mint izgulni értük, az epizód végére képes egy olyan jelenettel előállni, amely elképsztően cinikus és döbbenetesen szívbemarkoló. De soha nem gondoltam volna például azt sem, hogy amikor egy pofátlanul gazdag férfi nekiáll burleszk módon szélhámoskodni, nem kínosan fogok feszengeni, hanem egyszerre tudom értékelni a helyzet humorát és a mögötte meghúzódó drámát.

A feszengés viszont sajnos így sem maradt el, igaz, azt nem ezek a pillanatok, hanem a rész fénypontjának szánt autós üldözés okozta. Valamennyire sejthető volt, hogy egy filmipar perifériájára szorult országban, filmalapos milliárdok helyett sorozatos büdzséből dolgozva nem itt fog megszületni a következő Fury Road, de úgy tűnik, pont Dyga nem volt ezzel tisztában. Képsorai borzasztóan nagyravágyók, de így éppen saját maga elé állít lehetetlen elvárásokat: a Soroksári úton egyszerűen röhejesen mutat egy Bourne-filmeket idéző lövöldözős hajsza, ha nagyjából két nekifutásra rakták össze. Messziről bűzlik ugyanis, hogy a vágóasztalon próbáltak csodát tenni egy egyébként használhatatlan anyaggal - és képzelhetjük, hogy mennyire sikerült ez, ha a kontinuitást is úgy sikerült megvalósítani, hogy hőseink háromszor előzik meg ugyanazt az autót...

Lehet, hogy kicsit soknak tűnik egy jeleneten rugózni, de ez példázza a legjobban, mennyire kényes arányérzékkel van megkomponálva a sorozat egésze, és mennyire egy hajszálon múlik, hogy röhejessé vagy kliséssé váljon - és éppen ezért lenyűgöző, hogy a pilot epizód 95%-ában ez nem történt meg vele. Úgy néz ki, az Aranyélet képes arra, hogy ígéretéhez híven ne csak a felszínt láttassa, teszi pedig mindezt teljesen máshogy, mint ahogy mi azt elsőre (felszínesen) gondolnánk.

Az Aranyélet teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr898039350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása