Elfogultságot kell bejelentem, Neil Gaiman a kedvenc íróm. és mint minden fan, én is epedve várom leghíresebb könyvének, az Amerikai isteneknek a bemutatóját a tévében. Nem ez a kedvenc alkotásom tőle, nálam a Sosehol mindent visz, de minden jöhet, ami az író tollából származik, legyen az novelláskötet, mesekönyv, sőt, nemrégiben arra is rászántam magam, hogy a legendás Sandman képregényeket átböngésszem. Gaiman a kortárs fantasy irodalom legismertebb alakja, nagyon sokféle műfajban alkot, hihetetlenül kreatív elméje van, és nagyon ért ahhoz, hogy a gyanútlan olvasót az ő különleges világának a bűvkörébe vonja. Amúgy pedig úgy néz ki, mint egy rocksztár, egy igazi angol különc, aki nagyon jól használja a médiát, abszolút a mában él, miközben egy teljesen önálló univerzumot alkotott, amelyben láthatóan imád létezni, az olvasók pedig zabálják a könyveit, annyira sodró a stílusa, és határtalan a fantáziája, mindig meg tud lepni a sokadik könyvének olvasása közben is. Hosszú évek óta  a népszerűségi listák élén tanyáznak a művei, mégsem lett nagyképű világsztár, megmaradt hétköznapi embernek, aki van olyan szerencsés, hogy abból él, amit a legjobban szeret, vagyis az írásból. Történetei üvöltenek a filmvászonért, mégis eddig csak egy írásából készült alkotás került a mozikba, ez volt a Csillagpor, ami nekem nem jött be annyira, ahogyan a könyv sem, de ezzel a véleményemmel kisebbségben vagyok, mert szép sikert aratott a pénztáraknál. Muszáj elmesélnem, hogy az én kedvencemből, a Sosehol-ból egy rendkívül jó rádióváltozat készült a BBC-nél, amelyben egyáltalán nem mellesleg a kedvenc színészem, Benedict Cumberbatch adta az ágyba gyalázó hangját egy igazi angyalnak (még a 90-es években készült egy tévésorozat is a könyből). Gaiman a forgatókönyvírásban is kipróbálta magát, a Beowulf-Legendák lovagja című filmet köszönhetjük neki. Főleg a tévében tevékenykedett, még a rendezői székbe is beült egy sorozat egyik epizódja kedvéért. Nagyon sokoldalú tehetségről van szó tehát, akiről a jelzett elfogultság okán még nagyon sokat tudnék mesélni, de inkább nézzük a könyvet, amely igazán ismertté tette a nevét a nagyközönség előtt.

Amerika a lehetőségek hazája, de vajon szebb, jobb hely, mint bármely másik ország?  Nem, természetesen nem jobb, csak más. Ezt főleg az látja a legjobban, aki máshonnan érkezett ide. Mint például Neil Gaiman az ízig-vérig angol író, aki amerikai felesége miatt tette át székhelyét az Újvilágba. Nem kicsit kapott kultúrsokkot, aztán természetesen ahogy múltak az évek, megszokta új lakhelyét, azonban író lévén muszáj volt papírra vetnie gondolatait róla. Rendhagyó módon a borítóhoz írta a könyvet. Ugyanis az történt, hogy átküldte a címet a szerkesztőnek, akinek beindult a fantáziája, és visszaküldött egy nagyon jó borítótervet (nem azt, ami fent szerepel, ez már a tizedik évfordulóra megjelent újabb kiadás), ami Gaimant azonnal elkezdte inspirálni, és már ült is le írni..

A könyv hatalmas siker lett, nem csak a kritikusok szerették (minden szakmai díjat bezsebelt), hanem a közönség is, meghozta az igazi ismertséget Gaimannak. Méltán, hiszen kivételesen jó regény. Szórakoztató, ugyanakkor mélyen elgondolkodtató, könnyen érhető nyelvezettel, sodró lendülettel.

Adva van Árnyék (kifejező név, ugye?), aki börtönbe kerül azért, mert sofőr volt egy bankrablásnál. Az egyetlen, ami életben tartja ezen a nem túl emberbarát helyen az, az, hogy otthon várja felesége, Laura. Már közel a szabadulás pillanata, amikor szörnyű hírt kell megtudnia: az asszony elhunyt autóbalesetben, legjobb barátjával egyetemben. A temetésen megtudja, hogy felesége és barátja finoman szólva is egymásba gabalyodott, ez okozta a végzetes balesetet. Egy világ omlik össze Árnyékban, céltalanul teng-leng, amikor a repülőn egyszer csak összefut Szerdával, egy különös idegennel, aki testőr munkát ajánl neki, melyet miért is ne alapon el is fogad. Hősünk ezen döntésével egy rettentő különös világba csöppen: kiderül, hogy új gazdája egy Földre, pontosabban Amerikába szállt Isten, még pontosabban egy régi isten, akinek halálos problémái akadtak az olyan új istenekkel, mint média, fogyasztói társadalom. Küszöbön a háború, amelyikben csak egyik fél nyerhet, az emberek azonban csak veszíthetnek. És ráadásul Árnyék halott felesége is többé-kevésbé feltámad, és nem könnyíti meg a dolgokat.

Habár nagyon vastag a könyv, a letehetetlen kategóriába tartozik. Egyrészt a történet is izgalmas (kit ne érdekelnének a köztünk élő istenek, legyenek azok újak vagy régiek, akik nagyon is emberiek), másrészt a karakterek rendkívül jól meg vannak írva, harmadrészt pedig elég magas szintű továbbképzést kapunk amerikai mitológiából szórakoztató és befogadható formában. És a legfontosabb: a könyv a társadalomkritika iskolapéldája, a mai amerikaiak életét  és világát mutatja be, brutális őszinteséggel. Azonban nem dráma, hanem fantasy a műfaj (melynek Gaiman a legnagyobb mestere), azonban a két műfaj egyre inkább összemosódik, ahogy haladunk a végkifejlet felé, szépen lassan ráébredünk arra, hogy a fitos nózinknál fogva vezetett bennünket a szerző: egy szórakoztató regény álcába csomagolt filozófiai értekezést kapunk, és rájövünk, hogy a saját tükörképünket nézegetjük már jó ideje a gyorsan fogyó lapok hasábjain. Katartikus élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom!