Reménytelenül romantikus alkat révén én még ma is, jóval túl a 30-on lenn délen édes édent remélek. Habár nem mostanában lesz aktuális az, hogy ding dong az esküvőm lesz reggel, melynek legfőbb oka, hogy jelenleg nincs, akivel ma éjjel táncolnék (jó isten fenn a mennyekből küldj egy férfit a készletből!), de ettől még ezredjére is csudijó volt látni ezt a kiváló filmet! Musicalfüggő lévén természetesen hatalmas kedvencem a Bernard Shaw Pygmalion című darabja alapján készült alkotás, amelyre méltán hullott Oscar-eső egykoron, mára sem veszített semmit a frissességéből, főként azért, mert azt az örök témát dolgozza fel, hogyan juthat közös nevezőre egy olyan nő és férfi, akik teljesen más világban élnek. A színpadi változatból korom okán sajnos nem láthattam a legendás Lehoczky Zsuzsa-Básti Lajos kettőst (viszont rongyosra hallgattam az előadásról készült bakelit lemezt), a Bács Ferenc-Fonyó Barbara féle változat engem sajnos nem igazán vágott földhöz, de nagyon szeretem a darabot, ezért időről időre mindig visszatérek a filmváltozathoz. Nagy örömömre az olvasóink között rajtam kívül egy másik musicalrajongó is található, és volt olyan kedves, hogy tőlünk kérte a kritikát, így ismét volt okom újrázni ezt a nem mostanában készült alkotást, amelybe nagyon könnyű beleandalodni, nagyon gyorsan el tud telni az amúgy rendkívül hosszú játékidő, az unalom kizárt, az utolsó percig lehet izgulni, hogy ki fogja megnyerni a nemek csatáját!
Eliza Doolittle (Audrey Hepburn), a templomnál árulja a virágait, amikor egy barátja felhívja rá a figyelmét, hogy egy nyomozóféle úr leírja minden szavát. A lány megijed, és hatalmas lármát csap, de szerencsére kiderül, hogy Higgins professzor (Rex Harrison) pusztán szakmai kíváncsiságból jegyezte fel, amit mondott, mivelhogy a fonatika a szenvedélye. Eliza elmegy a professzorhoz, annak érdekében, hogy megtanuljon szépen beszélni. Higgins nem tud ellenállni a kísértésnek, és nekilát úrinőt faragni a kis penészvirágból...
Alan Jay Lerner musical-je letarolta a Broadway-t, ezután került filmvászonra. Julie Andrews azonban hiába játszotta kiválóan rengetegszer színpadon Elizát, nem kaphatta meg a női főszerepet, mert a rendezőnek, Geroge Cukor-nak sztár kellett. Audrey Hepburn-nek igaz, hogy nem sok hangja volt (összesen egy dalt énekelt saját maga a filmben, a Várj, te gaz Henry Higgins-t), viszont imádták a nézők, úgyhogy neki jutott a dicsőség és gyönyörű ruhák. Rex Harrison szerencséjére a filmiparban is vitézkedett, ezért a kamera előtt is eljátszhatta színpadi szerepét (technikai érdekesség, hogy élőben énekelt a felvételen, ekkor használtak először drót nélküli mikrofont). Nem sajnálták a pénzt a kosztümökre, látványos és tartalmas musical született, amelyből nem hiányzott a társadalomkritika és a humor, tökéletesen szórakoztató lett a végeredmény.
A gyönyörű dalok közismertek, arra azonban rá lehet csodálkozni, hogy mennyire jól vezetett a történet, az irodalmi alapanyagot kiválóan ültették át a musical műfajára, megunhatatlan, ahogyan a tudatlan virágárulány szépen lassan tanára fölé kerekedik, immár igazi nőként tanítja meg ő arra, hogyan kell bánni egy hölggyel. Tökéletesen végigkövethető a jellemfejlődés mindkét főszereplő részéről. A professzort eleinte mulattatja a külvárosi kislány, azonban saját maga számára is meglepő módon egyre jobban megkedveli, megrögzött agglegényként lassan, de biztosan elnyeri a szívét az érzelmes Eliza. A lány is sokáig küzd az érzései ellen, eleinte teljes mértékben felnéz Higgins-re, de aztán ahogyan kupálódik kifelé, egyre inkább látja a gyengeségeit is. Hihetetlenül bájosak, ahogyan ölik egymást, mert mind a ketten egy olyan kapcsolatban akarnak élni, amelyben jól érzik magukat, viszont nagyon nehezen találják meg a közös hangot. Egy mindennapi történet kiválóan kibontva, jól megírt karakterekkel, zseniális muzsikával és szemnek tetszetős körítéssel, kell ennél több? Bár ma születnének ilyen kiváló darabok a műfajban...
A főszereplőkön túl a mellékkarakterek is kellő teret kaptak a történetben, Eliza apja majdnem elvitte a show-t, annyira zseniális szöveget írtak a szemetesembernek. meglepően sok kreatív ötlettel éltek az alkotók, az ascoti derbyn mozdulatlanul álló nézők a zseniális kategóriába tartoznak (akárcsak az, ahogyan sznob arisztokraták körében Eliza azzal biztatja a pacit, hogy "gyerünk, Dover, emeld az a lottyadt segged!"). A humor kiemelt szerepet kapott a filmben, és persze ne feledkezzünk meg a látványról, hiszen Audrey Hepburn káprázatos ruhákban (és ékszerekben) tündökölt (nem véletlenül nézte őt hercegnőnek Kárpáthy Zoltán). Ha nagyon rosszmájú akarok lenni, akkor a színésznő a műfajhoz kapcsolódó nem éppen egetverő tehetéségét próbálták kendőzni vele, egyébként ragyogóan, de ettől még Audrey a leggyengébb láncszem ebben a kiválóan összerakott filmben, amelyért méltán vihettek haza 8 Oscar díjat az alkotók.
Audrey Hepburn nem volt kiemelkedő tehetségű musical színésznő, viszont imádta a kamera, úgyhogy nem volt rossz választás a női főszerepre. Tartotta a lépést Rex Harrison-nal, akin azért látszott, hogy jóval otthonosabban mozog a műfajban, de volt annyira intelligens, hogy nem játszotta le kolléganőjét a filmvászonról. Fáradozásainak jutalma az Oscar díj volt, amely Stanley Holloway-nek is kijárt volna, annyira kiválóan alakította Alfred Doolittle-t. Jeremy Brett-tel teljesen elfogult vagyok, de Wilfrid Hyde-White és Gladys Cooper szintén nagyon jól játszotta a szerepét. Erősen javasolt szinkronnal megtekinteni a filmet, Sinkovits Imre, Igó Éva, Gelley Kornél, Raksányi Gellért, Hacser Józsa szavait élmény hallgatni!
George Cukor végre megkapta ezért a filmért az Oscar díjat, amely már nagyon régen járt volna neki, hiszen olyan klasszikusokat köszönhetünk neki, mint pl. a Csillag születik Judy Garland-dal, a Gázláng, a Philadelphiai történet, vagy A kaméliás hölgy Greta Garbo-val. Mára már sajnos az ő neve is feledésbe merült, pedig kiváló rendező volt, Hollywood egyik nagy alakja. Tehetségét mutatja, hogy ez a több, mint 50 éves alkotás még mindig nem ment ki a divatból, ugyanolyan jól szórakozik rajta a néző, mint egykoron!
9/10
A My Fair Lady teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
