Mindig óvatos vagyok, ha egy stúdió vagy egy forgalmazó alapvetően a szélesebb közönségnek szánt filmet hoz ebbe a tavaszi holtszezonba. A blockbusterek ilyenkor jellemzően bukásra ítéltetett hulladékok, amelyeknél a nyári versenytársak elkerülésével próbálják mérsékelni a károkat, a vígjátékok pedig fárasztó és humortalan darabok, amelyeknek jobb híján (és kisebb költségvetésük okán) képesek egész komoly összegeket képesek kaszálni. Ez utóbbira kiváló példa volt tavaly ilyenkor a Kevin Hart nevével fémjelzett Pofázunk és végünk, így jogosan aggódtam, amikor idén egy újabb Kevin Hart-komédia került a műsorba. Legnagyobb meglepetésemre teljesen feleslegesen.

Doug (Josh Gad) minden kövér, visszahúzódó nerd álmát éli: éppen készül feleségül venni a gyönyörű Gretchent (Kaley Cuoco-Sweeting). A probléma csak annyi, hogy Doug 7 vőfélyt ígért az esküvőre, igaz barátja viszont egy sincs. Szerencséjére azonban pont rá szakosodott Jimmy (Kevin Hart), aki tanúként bárkinek tökéletesen eljátssza a legjobb barátot, még ha 7 haver szerzése már az ő képességeit is meghaladja egy kicsit. De az idő szorít, Doug pedig nem éghet le a menyasszonya előtt, így a két srác mindent beleadva azon van, hogy hiteles legyen a barátságuk, és persze a többi vőfély is.

Már az első pillanattól kezdve borzasztóan mesterkéltnek tartottam ezt a koncepciót (és feltételezem, nem voltam egyedül ezzel), de legnagyobb megdöbbenésemre a Bérhaverok keresztülhúzta minden számításomat. Az alkotók mintha maguk is rájöttek volna ugyanerre, és az első fél óra bizonytalan útkeresése után végül arra jutottak, hogy félredobják a hatásvadászatot. Miközben azt várnánk, hogy az egész filmet azzal fogják kitölteni, hogy Doug és Jimmy milyen ökörségekkel vágják ki magukat a kínos szituációkból, egy jeleneten kívül (ahol ez a humorforrás egyébként tényleg eléggé ki is fárad már) egyáltalán nem erre épít a produkció. Láthatunk egy kis Másnaposokat, egy kevés Apádra ütök-utánérzést, valamint az esküvős vígjátékok szokásos elemeit is, és annak ellenére, hogy semmi bátor vagy hihetetlenül eredeti megoldással nem kerülünk szembe, a forgatókönyv képes az összes kötelező körből kihozni a legjobbat, hála annak, hogy végtelenül őszintén nyúl ezekhez a klisékhez.

A két házasulandó fél közötti konfliktus végre nem abból áll, hogy a menyasszony egy hárpia, a mellékszereplők nem mindenáron nevettetni akaró showmanek, hanem nevetséges vonásokkal ugyan rendelkező, de valódinak érződő szereplők. Kevin Hart, akit idáig minden filmjében kifejezetten erőltetettnek tartottam, most hirtelen hús vér embernek érződik, nem egy mániákusan parádézni akaró dumagépnek. Valós személyek, valós szituációkban, ráadásul valódi dolgokról beszélve, mert a mű nem fél a megszokottnál kicsit mélyebben is belenyúlni a témájába, anélkül, hogy látványosan nagy bölcsességeket akarna megfogalmazni. Először ebből csak a hangulat természetessége fog meg, de az idő előrehaladtával egyre inkább elkezdenek dőlni a poénok, és azt vesszük észre, hogy a narratív, karakterépítő epizódok kapcsán sem támad az ismerős "oké, csak legyünk már túl rajta" érzésünk.

Doug és Jimmy barátságához hasonlóan ez a film is egy mesterséges dologként indult, hogy aztán egy valódi és életszerű mű legyen belőle, ez pedig egy igazán megsüvegelendő bravúr az alkotók részéről. Még akkor is, ha igazából a produkció nem váltja meg a világot, nem választ feltétlenül eredeti megoldásokat, mert legalább ebből sikerül kihozni a maximumot. Az év legjobb vígjátéka eddig.

7,5/10

A Bérhaverok teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán