Végre otthon! / Home (2015)
2015. március 28. írta: AldoWinnfield

Végre otthon! / Home (2015)

Van, hogy az ember megbánja egy-két könnyelmű ígéretét. Én a kisöcsémnek névnapja alkalmából egy mozizást szavaztam meg, és jó testvérek módjára felosztottuk a melót: én fizettem a jegyet és a popcornt, ő választotta a filmet. Az első darab, ami a szeme elé került, a Home volt. Innentől sok választásom nem volt, felkészültem egy aranyos, de könnyedén feledhető, kisgyerekeknek készült animációs mesére. Sajnos nem ért pozitív csalódás, a Végre otthon! pontosan így jellemezhető a legegyszerűbben. Még csak azt sem tudom mondani, hogy a potenciál megvolt benne egy kiemelkedő filmre: egyszerűen el kell fogadni, hogy a Dreamworks Animation mára odáig süllyedt, hogy (néhány kivételtől eltekintve) csak alsó középkategóriás mozgóképeket tud gyártani. 

home-2015-movie-wallpapers-hd.jpg

Oh. Ez a főszereplő neve, aki egy olyan idegen faj tagja (becsületes nevükön ők a búvok), akik bolygóról-bolygóra menekülnek halálos ellenségeik elől. Az univerzum legédesebb és legrendesebb megszállói, mert a planéta őshonos lakóit nem ölik meg, csak felszippantják, majd kirakják őket egy újonnan épített telepre, ahol vígan élhetnek tovább. Az ő világlátásuk szerint ezzel nem ártanak senkinek, így az emberek lakta Földet gond nélkül a saját képükre formálják. Nem is nagyon zavartatnák magukat, ha Oh (aki pont annyira idegesítően beszél, és pont annyira szerencsétlen, mint a közkedvelt és barátságos Jar Jar Binks) merő véletlenségből nem küldene egy bolygóközi e-mailt az őket (látszólag?) elpusztítani vágyó népnek. A levél feladási helye gyorsan visszanyomozható, így Oh-nak menekülnie kell a bajért őt okoló társai elől és persze megakadályoznia az inváziót. Nem kívánt partnere ebben a küldetésben egy fiatal barbadosi lány lesz, akit épp a búvok szakítottak el az édesanyjától, s aki most mindent megtesz, hogy megtalálja őt.

A búvok, ezek a minionba oltott soklábú házimanók könnyedén lehetnének a film főgonoszai is, hiszen elrabolják a földlakókat és nem nagyon akaródzik nekik embertársainkat szabadon engedni. Végtelen naivságuk és a cukiságfaktor ugyan megmenti őket ettől a besorolástól, de ha igazából elgondolkodunk a cselekedeteiken egy kicsinyes és béna faj képe rajzolódik ki előttünk: éppen ezért (nyilván felnőtt fejjel) nehéz megszeretni őket. A forgatókönyv így már az elején olyan hibába esik, amiből csak nagyon nehezen tud valami elfogadható végkifejletet összerakni. A film befejezése természetesen totális happy end, sok tánccal és zenével. A szép új világ létrejön, az emberek és búvok kiegyeznek, de engem mindvégig nagyon zavart, hogy ezek az apró, színes valamik mennyire elcseszettek: hiába fejlődnek egy jókorát a végére, nem tudtam szimpatizálni velük. Az az igazán vicces egyébként, hogy amikor elmondtam az álláspontomat róluk a tíz éves öcsémnek, igazat adott nekem, pedig már most elég makacs gyerek és ha valamivel nem ért egyet, akkor kíméletlenül megmondja, hogy hülye vagyok. Most szó sem volt ilyenről.

h9nqk.jpg

A külső idegen faj támadásának kockázata és az egész felhajtás persze leginkább arra való, hogy Oh és a barbadosi lány (kicsi Rihanna) ellenségesnek induló, majd barátságba forduló sztorijának keretet adjon. A filmtörténelemben közel sem ez az első eset, hogy egy távoli helyről érkező idegen és egy gyerek kapcsolata áll a fókuszban (Lilo és Stich, E.T. A földönkívüli), a Végre otthon! pedig szorgalmasan pipálja ki a kötelező elemeket. A sablonokból összetákolt eseménysor éppen azért működik, mert könnyen előállítható közhelyekből építkezik, s mindez nem is lenne baj, ha a rendező nem öntene le minden jelenetet giccsel, édeskés sziruppal és borzalmas zenékkel. Nincsen egyetlen olyan pillanat a filmben, ami igaznak érződne, ami őszinte kacagásra sarkallna, vagy éppen legörbülne tőle az ember szája. A futószalagtermék kategóriából nálam egy pillanatra sem tudott kitörni a Home.

Tulajdonképpen az egész mozi olyan, mint a vizuális megjelenítése. Rendben van, de nem lehet benne találni semmi érdekfeszítőt, vagy olyat, amit még nem láttunk legalább tizenháromszor. A 3D pont annyira felesleges, mint erre a filmre pénzt áldozni. Nem kétlem, hogy egy hat éves körüli gyerek nagyon élvezné a színpompás képsorokat, de egy szülőnek semmi plusz tartalmat, extra poént nem nyújt a Home, így inkább egy régebbi Dreamworks animációt javasolnék megtekintésre. Én nagyon örültem, amikor hazaértem a vetítésről. Végre itthon! - gondoltam, s legalább az örömmel töltött el, hogy a kis névnapos öcsémnek úgy-ahogy tetszett a film.

4/10

A Végre otthon! teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr187309518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shopping 2015.03.28. 15:40:17

Örülök hogy leírtad, hogy egy rakás semmi a film, másfél óra elvesztegetett idő az életedből, mert ment itt a sirankozás, hogy a csúnya mozihálozat nem vetíti ezt a valamit.
Nos hát ennyi. Egy ufó a földre kerul, ahol vicces kalandokba keveredik.
Szerintem ha a gyerek leül és rajzol valamit, vagy farag egy botot, vagy csak simán tologatja a Kisautóit, már előrébb van mint ezzel...

Darth_Vader 2015.03.28. 16:00:31

Kisöcséddel mentél.... Tehát te kb. 15 éves kis faszkalap vagy szintén. Akkor meg mi a büdös picsának írsz blog-ot, barom arcú?

AldoWinnfield 2015.03.28. 17:26:25

@Darth_Vader: Kedves Vader nagyúr! Öcsém késői gyerek, nagy a korkülönbség köztünk, 15 év. A matekot rád bízom, hogy akkor mennyi idős is vagyok. Nem mintha bármit is számítana, hogy valaki mikor született, egy jó képességű 15 eves gyereknek is lehetnek kiváló gondolatai. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, a te véleményednél még egy ötödikes is jobbat tud összerakni. De legalább szereted a Star Warst, ezt felírom egy piros pontnak. Üdvözlettel Aldo
süti beállítások módosítása