Eric Toledano és Olivier Nakache 2011-ben robbant be a köztudatba az Életrevalókkal, és nyugodtan mondhatom, hogy magasra tették a lécet, bármit is készítsenek következőnek. Ők pedig maradtak a kaptafánál, habár azzal szerencsére tisztában voltak, hogy ugyanazt nem tudnák már még egyszer eladni - így készítettek egy hasonló jellegű, de alapjában véve egészen más produkciót. De nem akarok már most belemenni az összehasonlítgatásokba, mert elkerülhetetlen, hogy a Samba minden szempontból vesztesként jöjjön ki - pedig ennél sokkal jobb filmről van szó.

Samba (Omar Sy) 10 évnyi franciaországi tartózkodás után tudja meg, hogy illegálisan él az országban, ugyanis erről nem jutott el hozzá az értesítés. A verdikt egyértelmű, el kell hagynia az országot, habár ennek végrehajtását senki nem erőlteti. Hősünk pedig legális papírok nélkül kevés támaszra számíthat: nagybátyjára, aki maga is bajba keveredik miatta, a helyzetet vidáman felfogó sorstársára, Wilsonra (Tahar Rahim), de mindenek felett a kiégett, önkéntesként dolgozó szociális munkásra, Alice-ra (Charlotte Gainsbourg). Utóbbival pedig nehezen tudja megállni, hogy hivatalos kapcsolatuk ne váljon egyre inkább személyessé.

A Sambában is a "hogyan nyúljuk tragikus helyzetekhez humorral" vonalat követte a Toledano-Nakache páros, de sokkal kevésbé ez volt a vezérlő elvük. Tény, hogy ez a film is egy nagyon aktuális és általános problémáról mesél, szívhez szóló humorral, megkapó atmoszférával, és nem egyszer szókimondó, politikailag inkorrekt módon. Ettől függetlenül viszont a műnek nem célja kifejezetten mélyen beleásni a bevándorlók (lelki)világába, inkább csak háttérnek használja ezt története elmeséléhez.

Amely történet az egyetlen gyenge pontja a filmnek. Nem mondanám klisésnek ezt a romantikus szálat, de a forgatókönyvben jelen lévő elemek közül egyértelműen ez hordozza magában a legkevesebb érdekességet és izgalmas pillanatot, és még azzal is megvádolhatnám a rendezőpárost, hogy előfordul, hogy kissé erőltetetten terelgetik a két főszereplőt egymás felé. Éppen ezért, amikor ketten együtt kapnak hangsúlyt, az alkotás rendre elveszti a lendületét, a hangulat leül, ez pedig átsugárzik a többi drámai elemre is, amelyek szintén nem tudnak azzal a hatással szolgálni, ami egy korrekt dramedytől elvárható lenne.

A komikus oldallal viszont semmi ilyen probléma nincs, a humor friss és találó, a film árasztja magából a jókedvet és a bájt, a színészek pedig remek alakításokkal támogatják ezt. Az egyaránt kiváló gárdából külön Tahar Rahimot tudom kiemelni, aki rögtön mosolyt tud csalni a néző számára, amint megjelenik a vásznon (éppen ezért kicsit sajnálom, hogy a játékidő második felére vették csak elő). Ez a kedves, szívmelengető atmoszféra pedig akkor is töretlen élményt ad ki, ha éppenséggel a tragikumnak nincs is súlya a Sambában.

Azzal tehát talán nem okozok senkinek meglepetést, hogy aki az új Életrevalókat várta a Sambától, annak abból a szempontból mindenképpen csalódnia kell majd, hogy a rendezőpáros új filmje korántsem olyan átütő élmény. Abból az aspektusból viszont semmiképpen nem, hogy ugyanazt a varázst szállítani tudja, anélkül, hogy halvány utánérzésnek tűnne. Ettől függetlenül valószínűleg nem fog maradandó filmmé válni, azonban egy kellemes és szívderítő élményként bátran merem ajánlani.

8/10

A Samba teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán