Mindörökké Batman / Batman Forever (1995)
2015. február 15. írta: FilmBaráth

Mindörökké Batman / Batman Forever (1995)

mindorokke-batman--35360.jpgTe atyaúristen, milyen jó pasi volt egykoron Val Kilmer! És mennyire kihullott az emlékeimből az ő Batman-je! Pedig egyetlen képregényfilm ejtett rabul ifjabb éveimben, a sötét lovag minden újabb kalandját rohantam megnézni a moziba, vagyis egyetlen rész sem maradt ki a franchise-ból. És mégis kellett egy kicsit gondolkodnom azon, hogy ki is játszotta a szuperhőst Jim Carrey Rébusza mellett? Ezzel el is mondtam az előzetes véleményemet a filmről, viszont megvolt az az előnye, hogy nagyon kevés képkocka volt ismerős belőle, így nyugodtan mondhatom, hogy kíváncsian újráztam. Nos, a helyzet változatlan: ez egy tökéletesen felejthető, átlagos szuperhősmozi, amelynek annyi köze van Tim Burton Batman-jéhez, mint nekem a Star Wars fansághoz. És Joel Schumacher még csak elindította a lejtőn a franchise-t, ez még közel sem a mélypont volt....

Gotham City-ben soha sincs béke és nyugalom, a sötét lovagnak mindig akad tennivalója. Ezúttal a skizofrén Kétarccal (Tommy Lee Jones) gyűlik meg a baja. De nem ő az egyetlen rossz fiú a városban, egy meg nem értett zseniből lett rejtélyes bűnöző, Rébusz (Jim Carrey) éppen azon mesterkedik, hogy agyi hullámokat átalakító gépe segítségével az uralma alá hajtsa a várost. A két nem kispályás rossz életű  alak összefog, hogy eltegyék az útból a szárnyas igazságosztót...

Joel Schumacher szerintem kb. annyi Batman képregény olvasott, mint én, vagyis semennyit. A sötét lovagot ugyebár éppen azért hívják így, mert egy erősen darkos környezetben tölti a mindennapjait. Na most ehhez képest kapunk egy színpompás, felfújt semmit, amely fényévnyi  távolságra van attól a látványvilágtól, amellyel Tim Burton belevéste még az én abszolút antigeek fejecskémbe is, hogy hogyan kell kinéznie egy dögös Batman filmnek. De a rendező otthagyta a franchise-t (producerként azért még ott volt a fedélzeten, valószínűleg ennek köszönhető, hogy azért még tartalmazott nyomokban némi bőregér - feelinget, de tényleg csak annyit, hogy ne legyen teljesen nézhetetlen az összhatás), az utód pedig finoman szólva sem volt méltó hozzá.

Pedig Schumacher nem volt végzetesen rossz választás, nem rossz rendező, egyszerűen csak fogalma nem volt Batman világáról. A forgatókönyv viszont katasztrofálisan sikerült, amire a legjobb példa az, hogy egy olyan filmben, amelyen előfordul a fénykorában lévő Jim Carrey, csak néha mosolyogtam el magam, a vigyorgazmus csak vágyálom maradt. A karakterek alapvetően nem voltak rosszul megírva, a korábbiaknál jóval mélyebbre sikerült ásni kedvenc bőregerünk múltjába és lelki világába, azonban olyan stílusban került ez előadásra, ami határozottan idegesítő. Valószínűleg az lehetett a cél, hogy szórakoztatóbbra vegyék a figurát, de nem sült el túl jól a dolog, határozottan unalmas lett a történet, a villódzó fények pedig teljesen stílusidegenek a franchise-tól. 

A hősiesnek szánt jelenetek alapvetően működtek, megkaptuk a szokásos akcióorgiát, de nem volt meg az az egyediség, ami miatt annyira szeretjük nézni a Batman történeteit, nem mondanám gagyinak (de csak azért nem, mert sajnos volt már szerencsém a következő részhez), de nem is szolgált maradandó jelenetekkel ez a rész. Még kedvenc Batmobil-omból is egy feltűnően csicsás járművet készítettek, azonnal felment nálam a pumpa, amikor megláttam, mit műveltek az alkotók azzal a gyönyörű fekete übercool járgánnyal. Batman tökéletesen súlytalan volt, Robin egy nyálas szépfiú, a doktornő csak egy szép szőke biodíszlet, még jó, hogy Alfréd méltó volt saját magához. Kétarc és Rébusz alakja rengeteg lehetőséget rejtett magában, ráadásul megtalálták a tökéletes színészeket hozzájuk, azonban sikerült parlagon hagyni a tehetséget. Nem mondanám tökéletes katasztrófának a filmet, csak nagyon félresikerültnek.

mindorokke_batman2.jpgVal Kilmer Angyalnak is kevés volt, nem tudom, ki gondolta komolyan, hogy Batman-nek jó lesz, nem is sikerült felnőnie a feladathoz. Jól nézett ki, hozta a kötelezőt, de nem sikerült maradandót alkotnia sajnos. Jim Carrey sem tudta megmenteni a filmet, pedig bedobott mindent, nem az ő hibája, hogy ez most kevés volt. Tommy Lee Jones-t jó volt végre egy nem komoly drámai szerepben látni, de sajnos az ő tehetsége is kárba veszett ebben az elbaltázott alkotásban. Nicole Kidman szép volt, Michael Gough szokása szerint kiváló, Chris O'Donnell reménytelenül üresfejű szépfiú.

Joel Schumachernek nyilván nem az volt a célja, hogy tönkrevágja a franchise-t, ő csak egy jó kis szuperhősfilmet akart letenni az asztalra. Ehhez viszont kellett volna egy jó forgatókönyv, jó szereposztás, jól megírt főgonoszok, és stílus. Mivel szinte mindegyikben hiányt szenvedett, így esélye sem volt arra, hogy sikerre vigye a filmet, csak méltatlan utódja lehetett Tim Burton-nek. De mivel mivel pénzügyileg sikeres volt a projekt, ezért mindannyiunk legmélyebb sajnálatára kapott még egy lehetőséget arra, hogy végképp szakadékba vezesse a franchise-t. Kár ezért a filmért, több volt benne, mint ami sikeredett belőle, csak fanoknak ajánlom többszöri megtekintését.

Látványos, de teljesen üres Batman-film, amelyet még Jim Carrey sem tudott megmenteni.

5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr667089823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.15. 13:40:59

De a karakterek alapvetően rosszul voltak megírva. Rébuszt is mwg kétarcot is sikerült kiherélni és paródiává írni.

Globetrotter2014 2015.02.15. 21:38:17

Ez egy képregényfilm volt. Ahogy a Pókember sorozat is, vagy a Wolverine, pont azért nem találták telibe a moziélményt.
Igazából a mostani Marveles tápos filmek azok amelyek elütnek a képregénytől.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.02.16. 08:33:08

@Globetrotter2014: őőőő, nem. a mostani tápos filmek sokkal képregényhűbbek, mint ez.

Petrow 2015.02.16. 15:01:38

"belevéste még az én abszolút antigeek fejecskémbe is"

Sajnálom, de ha egy filmes blogra írsz képregényfilmről, az antigeek jelző a te esetedben súlyát veszti :-)

Amúgy meg nyugodtan hívd gagyinak, mert hogy az volt. Az, hogy van még lejjebb, önmagában nem menti meg. Bár tudom, a Batman & Robin olyan, mint a kétmázsás rokon, aki mellett mindenki jól néz ki a családi fotón...

Lauro 2015.02.16. 21:08:22

Ez az egyik legrosszabb "film" a történelemben.
De ne hallgassuk el, hogy a világ egyik legjobb betétdalával büszkélkedhet.

walter sobchak 2015.02.17. 22:52:25

Val Kilmer a legutóbbi hírek szerint megint visszafogyott, szóval hajrá, csajok! :D Igaz, fiatalabb azért nem lett, szóval annyira mégse.

A Mindörökké Batmannek az a szerencséje, hogy egyrészt azért már nem mai film, másrészt meg ugye nem sokkal utána jött a pusztulat, George Clooney bájmosolyával és a BatCreditcarddal, na meg a BatSegg-BatCsöcs híres vágóképeivel, ami után kifejezetten jónak tűnt. Aztán még ott vannak a Nolan filmeket juszt is utálók, akik csak azért szeretik, mert nem Nolan, meg mert "régi" film, tehát jó. Ja, és Seal énekli a betétdalát, úgyhogy végképp jó. :D

Pedig nagyon szar, nincs rá mentség. Jim Carrey még hagyján, kb. egy az egyben Ace Venturát hozta, ami önmagában még vicces, csak hát elvileg be kéne tőle szarnunk, mint anno Jokertől vagy a Pingvinembertől. Tommy Lee Jones meg végigripacskodta a filmet, egy nagy nulla volt, még Joker-utánzatnak is. Chris O'Donelltől meg szerintem senki se várt semmit :D. A film egyetlen pozitívuma (a betétdal mellett) Nicole Kidman, aki (itt még) egyszerűn gyönyörű volt, sokkal szebb, mint a nem sokkal később orrba-szájba nyomatott Tágra zárt szemekben vagy akár a Moulin Rouge-ban.

Amúgy lesz majd írás a Batman & Robinról is? Igaz, azt már-már sajnálnám, annyi rosszat kapott. :D

FilmBaráth 2015.02.17. 23:38:45

@walter sobchak: Igen lesz írás a Batman & Robinról is. És nem fogom az egekbe dicsérni:-)
süti beállítások módosítása