Kontroll (2003)
2014. november 17. írta: FroG

Kontroll (2003)

kontroll2.pngA magyar műfaji filmek palettáját eléggé ritkán színesítik valódi thrillerek, pláne manapság. A Kontroll ugyanakkor nem csupán a thriller elemei miatt fontos alkotás, sokkal inkább azért tud a mai napig is már-már kult státuszban „tetszelegni”, mert úgy mesél a magyar valóságról, hogy a mondanivaló oltárán nem áldozza fel a valódi filmélményt. Antal Nimród debütáló filmje ebből adódóan egy furcsa hibrid: szürreális, de mégis életszerű, thrilleri és humoros elemekkel dolgozik, ugyanakkor mégis egy kőkemény karakterdráma.

A történet középpontjában egy különc ellenőrcsapat áll, akik nap mint nap kényszerűek szembesülni az emberi sötétséggel. A vezetőjük Bulcsú (Csányi Sándor) egy igazán különös és titokzatos alak: igyekszik titkolni a múltját, ugyanakkor folyamatosan a metró aluljáróiban és megállóiban tartózkodik.

Őszintén szólva elég kemény dió úgy összefoglalni a Kontroll szinopszisát, hogy az a film valódi értékeit közvetítse, az alkotás ugyanis az egyszerű története ellenére nem csupán székbeszögező izgalmakat tudhat magáénak, de a karakterek által kommunikált drámai szál is gazdagítja a sztori repertoárát. Antal Nimród rendezése zseniális, a rendező Pados Gyula operatőrrel karöltve egy már-már utópikus világként aposztrofálja a metrót, a folyamatos neonfény valamint az elektronikus betéteket használó NEO zenekar zenéje pedig egy kis bizarr futurisztikus bájt kölcsönöz a képsoroknak.

kontroll.pngUgyanakkor butaság lenne azt gondolni, hogy a jövőben, vagy akár egy fikciós valóságban járunk; a történet sokkal inkább a mai Magyarországról szól, és főleg az önmaga árnyékából vagy a megszokott környezetből kitörni képtelen, érvényesülni nem tudó emberről beszél, mindezt megspékelve a jó és a rossz énünk örök harcának esszenciájával. Nimródék castingja gyakorlatilag tökéletesre sikeredett: az itt még csupán szárnyait bontogató, ám láthatóan rendkívül tehetséges Csányi Sándor végig uralja Bulcsú rejtélyes karakterét, a Mucsi Zoltán, Pindroch Csaba, Badár Sándor és Nagy Zsolt alkotta ellenőrcsapat sziporkázik, a fontos mellékszerepekben feltűnő Balla Eszter és Kovács Lajos pedig abszolút megérdemel egy kiadós vállveregetést.

Így, több mint tíz évvel a film megjelenése után azt hiszem kijelenthetjük: a múlt évtized egyik legfontosabb, legsokoldalúbb és egyben legszórakoztatóbb hazai filmje lett a Kontroll, amely olyan ügyes kézzel vegyíti a thriller, a dráma és sokszor a horror elemeit, valamint olyan jól alkalmazott szimbólumokkal dolgozik, hogy garantáltan emlékezni fogunk rá a jövőben is. A Kontroll tehát egy olyan élmény, amelyet egyszer mindenkinek át kellene élnie: szórakoztató, megrázó és egyben rendkívül tanulságos. Pláne nekünk, magyaroknak.

9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr156878503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.17. 13:19:30

Még egy ilyen túlértékelt magyar film nincs az biztos.

Dr_utcai_arcos 2014.11.17. 13:45:08

Aki csúnyát mond róla, megkeresem megpofozom!

Dr_utcai_arcos 2014.11.17. 13:46:31

@doggfather: Dehogynem, az összes Jancsó film :)!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.17. 15:52:43

@doggfather: És legalább MÉLTÁN túlértékelt? :P
Amúgy ez esetben tudom ajánlani a Fehér isten, az ennél százszor túlértékeltebb film, már csak azért is, mert a Kontroll nem túlértékelt. ;)

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.11.17. 18:14:22

Szerintem abszolút nem túlértékelt film, már vagy négyszer megnéztem, és mindig jó élményt nyújtott. Ha jó magyar filmre gondolok, akkor kapásból ez jut az eszembe.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2014.11.17. 20:24:56

" a történet sokkal inkább a mai Magyarországról szól, és főleg az önmaga árnyékából vagy a megszokott környezetből kitörni képtelen, érvényesülni nem tudó emberről beszél, mindezt megspékelve a jó és a rossz énünk örök harcának esszenciájával. "

Vagy épp ellenkezőleg, mert ezek pont univerzális témák és problémák. Anno azt olvastam a filmről, pont azért lett nagy siker külföldön is, mert (hasonlóan Madách Tragédiájához) nincs benne magyar utalás semmi. Játszódhat bárhol bármelyik ország város metrójában.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.11.17. 20:40:37

@Sigismundus: azért a Béla az nagyon magyar karakter az alkoholizmussal meg a szalonnával és a "Béla-viccel" :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.11.17. 20:50:44

@Sigismundus: @Werewolfrulez: Karaktereiben és sok vonatkozásában nagyon magyar, de szerintem is inkább az általános vonatkozásai erősek. Ellentétben mondjuk egy VAN valamivel, ami megfelelő kulturális beágyazottság nélkül lehet, hogy nem is élvezhető.

Werewolfrulez · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2014.11.17. 20:52:06

@danialves: nézném is már a VAN valamit, ha LENNE rá lehetőségem... :S

K.Leslee 2014.11.18. 00:55:54

Kifejezetten jo film, de nem Csanyi Sandor miatt. Ugy tud 'magyar' lenni ez a film hogy kozben nem idegesit es ez nagy dolog szamomra.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.18. 13:31:09

@danialves: nem, nem méltán. ez egy nagyon szar film.

Gringo 2014.11.23. 19:30:11

Furcsa ez a hozzáállás, hogy "ez egy nagyon szar film". Nekem is, és akit csak ismerek mindenkinek tetszett, úgyhogy nem hiszem, hogy baj lenne a filmmel. Miért nem lehet úgy fogalmazni, hogy "nekem nem tetszett"? Attól még, hogy nem jön be lehet egy nagyon jó film.

K.Leslee 2014.11.25. 01:07:11

@Gringo: Az IMDB a legjobb bizonyitek ra hogy lehet egy film akarmilyen jo, biztosan talalsz olyan embert aki ugy lehuzza, mintha egy Asylum produkcio lenne. 'Don't watch it. terrible' - all egy ilyen sor minden filmnel. A nem tetszes inkorrekt kinyilvanitasa ervenyteleniti az emberek velemenyet szamomra. Ezert van az hogy elolvasok adott cikkeket adott emberektol, blogokrol, akikrol ugy gondolom hogy hasonlo az izlesuk az enyemhez.
süti beállítások módosítása