Nem Simon mondja, hanem én, hogy ebben a filmben benne van minden, amiért máig nem tudjuk kiverni a fejünkből John McClane-t: látványos akciók, hatalmas szöveg, és persze Bruce Willis atlétatrikóban, véresen, mocskosan, másnaposan. Korom okán ez volt az első Die Hard - film, amit moziban láttam, máig emlékszem, mekkora élmény volt ez akkor, és sok év után sem tudtam megunni ezt az alkotást. Most is örömmel néztem újra, és a véleményem még mindig ugyanaz: kiváló akciófilm, fordulatos, szórakoztató, übercool, kár, hogy a végére elfogyott a szufla (amúgy volt alternatív változat a befejezésre, de végül ennél maradtak az alkotók), de ennél nagyobb bajunk ne legyen!
Nem túl szép nap virradt New Yorkra: egy utcai robbantás után jelentkezik az elkövető, egy bizonyos Simon (Jeremy Irons), akinek John McClane (Bruce Willis) kell most és azonnal. A kollégái előkerítik az erősen másnapos - és éppen felfüggesztés alatt álló - zsaruk gyöngyét, és a terrorista kérésének megfelelően kiteszik Harlem kellős közepén egy "utálom a négereket!" feliratú táblával. A biztos haláltól egy, az események sodrába véletlenül vetődő boltos menti meg, ezért Zeus (Samuel L. Jackson) is Simon látószögébe kerül, így a nem éppen a toppon lévő rendőrnek társa akad egy nagyon gyorsan elfajuló leszámolás véres története során...
John McTiernan tért vissza a rendezői székbe az ikonikus első rész után, így rá várt a feladat, hogy John McClane karakterét a 90-es évek követelményeinek megfelelően alakítsa át. Szerencsére nagyon jó forgatókönyvírót kapott, sokat köszönhet Jonathan Hensleigh-nek. Sikerült megőrizni a Die Hard-feeling-et, és hozzáadni azt a bizonyos pluszt, amelyet a kor technikai színvonala megkövetelt. Hiszen változott az akciófilmek világa, az egyszemélyes hősök ideje lejárt, ütős szöveg is dukált egy A-kategóriás filmhez, és természetesen az effektek tekintetében is állni kellett a versenyt a vetélytársakkal.
Olyannyira sikerült visszatérni az alapműhöz, hogy a főgonosz ismét egy Gruber lett, akit ismét egy kiváló angol színész játszott el, természetesen elsőrangúan. Azonban a tét jóval nagyobb lett, a családi bosszún túl igen jelentős pénztömeg meglovasításáról van szó a történetben. A helyszín pedig nem egy viszonylag zárt tér (az első részben ugye a toronyház, a másodikban pedig egy repülőtér), hanem egész New York. A Centrál parki száguldozás nagyon ott van a szeren, de végigrohanjuk a várost a főszereplőkkel, és egy életre megtanuljuk a billenős kocsi fogalmát. De van itt alagút, vízen is zajlanak az események, tehát unalomnak helye itt nem nagyon van. A legnagyobb erénye a filmnek, hogy a grandiózus helyszínek és akcióorgia ellenére John McClane mégis megmarad egyszerű rendőrnek, nem lesz belőle szuperhős. Van persze egy - két túlzás az effektekben (nálam az csapta ki a biztosítékot, amikor a víz tetején robban ki az alagútból Willis), de összességében sikerült azon a vékony mezsgyét belül maradni, ami a klasszis látványt elválasztja a nevetségestől.
Karakterek tekintetében sincs okunk panaszra: kedvenc rendőrünk alapvetően nem változott sokat, de most kénytelen együttműködni egy tőle teljesen különböző emberrel, és ez új vonásokkal gazdagítja a figurát. És persze utánozhatatlanul másnapos és öntörvényű, nem tiszteli sem a feletteseit, sem a gazfickókat. Zeus (aki a forgatókönyv első változatában eredetileg még női karakter volt) mindenben az ellentéte: felelősségteljes, józan gondolkodású, így nagyon jól kiegészítik egymást. Simon jóval nagyobb stílű bűnöző, mint a testvére volt, de kegyetlenségben, elszántságban, intelligenciában és pénzéhségben ugyanolyanok. Kár, hogy nem sikerült méltó végjátékot kapnia, a karakterben és persze Jeremy Irons-ban is több volt ennél. Holly eltűnt a történetből, most nem őt kell megmentenie McClane-nek, hanem egy egész várost. A mellékszereplők sem lettek elhanyagolva, ezúttal egy munkájához értő felettest kapott őzsarusága, Simon női bűntársa azonban elég halovány lett.
Bruce Willis-nek nagyon nem kellett megerőltetnie magát, kiváló forgatókönyvet és jó rendezőt kapott, korrekten hozta a kötelezőt, a rajongók megkapták, amit elvártak John McClane-től. Samuel L. Jackson méltó játszótárs volt, Jeremy Irons pedig lubickolt Simon Gruber szerepében. Graham Greene jó, Sam Philips szép volt.
Megjegyeztük a 21. amerikai elnök nevét, jókat mosolyogtunk a beszólásokon (nem tudok kedvencet mondani, mert rengeteg van, képtelenség választani), istenien szórakoztunk a filmen, és csak kicsit dühöngtünk az enyhén gyengus befejezés miatt, és minden lehetséges alkalommal újranézzük, ha megy a tévében még ennyi év után is, kell ennél nagyobb dicséret? A franchise egyik legjobb darabja készült el, itt kellett volna abbahagyni, de a pénz nagy úr, ezért már csak a vérszegény folytatások vártak a máig hűséges rajongókra.
Látványos, jól összerakott akciófilm, nem lehet elégszer látni!
8/10
