Amikor olvastam, hogy remake-t terveznek egyik kedvenc westernfilmemből (amely ugye eleve egy remake volt, Kurosawa A hét szamuráj című alkotását gondolták újra az alkotók) először néhány percet álmodoztam azon, hogy kedvenc színészeim milyen jól festenének benne (Cumberbatch, Hardy, Fassbender talpig cowyboy cuccban lovagolnak bele a naplementébe...), aztán inkább azonnali hatállyal újráztam a klasszikust. Mostanában nem láttam, ezért sikerült újra rácsodálkoznom arra, hogy milyen kiváló westernfilmről van szó, az álomszereposztásról nem is beszélve!

Egy isten háta mögötti falucska lakóit folyamatosan rettegésben tartja Calvera (Eli Wallach) és bandája. A sokadik rablás után megunják ezt az állapotot, és úgy döntenek, felbérelnek néhány fegyverest, hogy távol tartsák a banditákat. Megtalálják Christ (Yul Brynner), aki frissen szerzett barátjával, Vin-nel (Steve McQueen) közösen keres társakat a nem túl jól fizető, ámde nemes feladatra. Nem kevés nehézség után összeáll a hét főből álló csapat, meg is érkeznek  a faluba, rendet is tesznek, ahogyan azt kell, azonban ez még csak a kezdete a halálos harcnak...

Különleges érzelmek fűznek ehhez a filmhez, mert ez volt az első alkotás, amit láttam a műfajban, sokáig ez volt az alfa és az omega a számomra. Első látásra zúgtam bele  "halálosan" Yul Brynner-be, nekem ő jelenik meg lelki szemeim előtt, ha a cowboy szót meghallom, nem John Wayne (azért ő második, aki eszembe jut). Máig tartó westernfüggésemet köszönhetem ennek a kiváló darabnak, amelynek véleményem szerint stílusbravúr szinte minden jelenete. A kedvencem az, amikor Chris-t megkérdezik, hogy honnan jön, erre szó nélkül maga mögé mutat, arra a kérdésre pedig, hogy hová tart, pedig maga elé. Ennél egyszerűbben és nagyszerűbben szerintem nem lehet bemutatni a Vadnyugat lényegét, és a cowboy-életérzést. Mert hiába a látványos külsőségek, amelyeket mindenki irigyel tőlük, ők valójában magányosak és örök kívülállók (ahogyan azt egy másik szintén emlékezetes jelenetben le is vezetik a fiatal fiúnak, aki az ő életüket szeretnék élni).

A legnagyobb erénye a filmnek, hogy mind a hét csapattag karakterére figyelmet fordítottak, így valamennyiüket megismerjük és megkedveljük. Habár a két főalak Chjris és Vin, a többiek sem szorulnak háttérbe. Chris a tipikus hallgatag vadnyugati (anti)hős, Vin gyengéje a szerencsejáték és a nők, igazi vadnyugati Casanova (megvan, amikor kedvesen ételt oszt a gyerekeknek, miközben megkérdezi egyiküktől, hogy nincs-e neki véletlenül egy idősebb, hálás nővére?), Bernardo-nak hatalmas szíve van, és nagyon jól szót ért a gyerekekkel, Lee egy végzetesen kiégett pisztolyhős, Harry mániája az arany, Britt védjegye a kése, Chico pedig nevéhez méltóan  ifjú és heves. Ráadásul kapnak egy karizmatikus ellenséget is, így természetesen lélegzetvisszafojtva figyeljük az eseményeket ezredszer is, mert hátha most mindenki megússza, hiszen mindannyiukat a szívünkbe zártuk. Hihetetlenül jó a szöveg is, gondolom, mindenkinek megvan a kedvenc idézete a filmből (az enyém: akkor jó ötletnek tűnt). Olyan apróságokat csak megemlítenék, hogy mennyire menő, amikor Chris a csizmatalpán gyújtja meg a gyufát, az első beszélgetésük a halottaskocsin Vin-nel, és persze amikor az ujjukon számolják, hogy hány csapattagnál tartanak. 

Látványosak az akciók is, azonban nem ezek a legmaradandóbb jelenetek a filmből, hanem például az, amikor elhatározzák, hogy márpedig ők visszamennek, annak a tudatában, hogy mi vár rájuk. Megkedvelték a falu lakosait, rövid időre otthonra találtak zilált életükben, belefáradtak mindenbe, nincs értelme semminek, ha már úgyis meg kell halniuk, legalább jó ügy érdekében tegyék. Nemes szempontok egy nemtelen harcban, amelynek csak vesztesei lehetnek. A romantika sem hiányzik a filmből, Chico beleszeret egy helyi lányba, neki köszönhetően döbben rá, hogy hol az ő igazi helye. A zárókép zseniális, tökéletes keretet ad a történetnek, stílusos lezárása az eseményeknek. Ne feledkezzünk el a zenéről (ami Oscar-díjat ért), nem véletlenül jut azonnal eszünkbe a film, ha meghalljuk, tűpontosan találja el hangulatot. 

Yul Brynner tökéletesen hozza a karaktert, azonban egyáltalán nem mos le senkit sem a vászonról, Steve McQueen méltó játszótárs, de a többiek sem vallanak szégyent, Charles Bronson élete egyik legjobb alakítását nyújtja, James Coburn kiváló. De Eli Wallach ellopja a show-t, zseniális minden jelenetben, amelyekből sajnos nem kapott túl sokat. Még valami: mindenkinek azt ajánlom, hogy szinkronnal nézze a filmet, sokkal jobb, mint az eredeti!  

John Sturges nem volt kezdő a western területén, és ebben a filmben minden összejött: jó forgatókönyv, kiváló színészi alakítások, látványos akciók, így hamar klasszikussá érett az alkotás. Minden idők egyik legjobbja született meg a műfajban, nem lehet megunni,  nem irigylem a remake készítőit, nagyon magasan van az a bizonyos léc, de westernrajongó szívem repes, hogy vannak még rajtam kívül olyanok, akik hisznek abban, hogy nem halt meg végképp a műfaj. 

Időtálló klasszikus, kiváló színészi alakításokkal, kötelező darab!

9/10