A tegnapi nap úgy, ahogy volt, ment a levesbe. Arra a rémes hírre ébredtünk, hogy elment a Kapitány, önkezével vetett véget életének ifjabb éveinknek nagy kedvence, aki olyan sok szép pillanatot szerzett nekünk a moziban. Döbbenten búcsúztunk tőle, egész nap a szerepeiből idézgettünk, szomorúan olvastuk a nekrológokat, és azon gondolkodtunk, melyik filmjét nézzük újra az ő emlékére. Nagyon erős érzelmi kapocs fűz a Holt költők társasága című alkotáshoz (majdnem az irodalmat választottam annak idején a hatására, végül közgazdász lettem, nem bölcsész), mégis inkább azt a filmet választottam, amely híressé tette Robin Willams-t, mégpedig azért, mert ezzel nemcsak tőle, hanem egy másik kiváló színésztől, a néhány napja elhunyt Bajor Imrétől is méltó búcsút vehettem. Zseniálisan szinkronizálta ugyanis amerikai kollégáját, fájóan szép élmény volt újra nézni ezt a szórakoztató, és tartalmas filmet, felváltva folytak a könnyeim a sírástól és a nevetéstől.
Saigon, 1965. Egyre inkább kezd elmérgesedni a hadi helyzet, ezért a katonák hangulatának javítása érdekében oda vezénylik Adrian Cronauer-t (Robin Williams), aki igen lazán értelmezi a katonai szabályzatot, ellenben zseniálisan jó rádiós. Egyéniségének köszönhetően hamar megkedveli a közönség, ezzel egy időben természetesen az irigyek és az ellenségek száma is nő. Mindaddig felhőtlenül élvezi a népszerűséget, amíg bele nem szeret egy vietnámi lányba, és rá nem döbben arra, hogy mit is jelent valójában a háború...
Gondolom velem együtt mindenki vég nélkül tudna idézni a filmből (az abszolút kedvencemet sajnos nem idézhetem szó szerint, de az a lényege, hogy az illetőnek a világtörténelemben jobban senkinek sem hiányzott egy nemi aktus), ami azt mutatja, hogy máig nem poros a film, zseniális poénokkal bombázzák a nézőket, Robin Williams lehengerlő egyénisége és standup-os rutinja elviszi a hátán a történetet. Ugyanakkor erős dráma is, amely bemutatja, hogyan teszi tönkre a lelket a háború, amelynek csak vesztesei vannak mindkét oldalon.
Természetesen a kiváló forgatókönyvnek köszönhető, hogy ilyen hatalmas siker lett a film, dübörög a szájkarate, szól az übercool zene, istenien szórakozunk, majd szépen lassan elkomorulunk, mert a felszínes poénok mögött egyre erősebben megmutatkozik a vietnámi háború igazi arca, amelyet ideig-óráig próbálnak elfeledtetni a katonákkal az agyamenten szövegelő rádiós sztárral. Katartikus erejű kép, amikor a "What a wonderful world" című legendás dal alatt a napalm pusztító hatását kísérhetjük figyelemmel. A háború borzalma befurakodik a mindennapokba, a jó kedélyű repülős döbbenten szembesül azzal, hogy eddig álomvilágban élt, Vietnám egy másik világ, akit a barátjának hitt, valójában az ellensége.
A karakterek jól meg lettek írva, Cronauer-t könnyű megkedvelni, egy vidám rádiós, akinek azonban nagyon is fontos a barátság, amelyről nagyon sokat tanul, akárcsak a szerelemről, a gyűlöletről, háborúról, a vietnámi kultúráról. Akad itt jólelkű, de kissé félszeg katonatárs, akit felszabadít a rádióssal töltött idő, tökéletesen humortalan felettes, nagyon gonosz, mániákus tiszt ("tudja mit jelent a három vízszintes csík? vasúti átjáró"), vidám rádiós társak, extravagáns bártulajdonos stb,, egytől egyig érdekes szereplők, akiknek saját történetük van, nem csak biodíszletek az események sodrában. Azonban a kivételes szómágia időnként a történet rovására megy, a vége egy kicsit szájbarágósra sikeredett, de ennél nagyobb bajunk ne legyen, hiszen szórakoztató és elgondolkodtató alkotáshoz van szerencsénk, amely alapvetően egy one-man-show, de olyan, amely megrázza a szívet és a lelket egyaránt. Az operatőri munka és a vágások kiválóak, a zenére nincsenek szavak, ezt hallgatni kell!
Robin Williams tökéletesen eggyé vált Cronauer alakjával, ugyanakkor a komikusi oldala mellett a drámai erejét is megmutatja. Forest Whitaker kiváló Edward Garlick szerepében, J.T. Walsh tenyérbemászóan gonosz tiszt, Bruno Kirby rémesen jó ripacs, és a többiek is nagyon jó alakítást nyújtanak.
Barry Levinson felejthetetlen filmet hozott össze nekünk, rengeteg emlékezetes jelenetet, gyönyörű képet és ütős poént köszönhetünk neki, tökéletesen kiszolgálta a közönséget, de nagyon is tartalmas történetet mesélt el. Katartikus pillanatokban gazdag, sírós-nevetős, maradandó klasszikus.
Szórakoztató, egyáltalán nem felszínes háborús dramedy, Robin Williams kiváló alakításával, kötelező darab!
8/10