Néha kifejezetten jó dolgok tudnak kisülni abból, ha leküzdöm a prekoncepcióimat egy-egy filmmel kapcsolatban. Ennek a produkciónak a megnézését például azért hanyagoltam idáig, mert a különböző vélemények alapján egy átlagos, némi történelmi háttérrel rendelkező thrillerről van szó. De gondoltam, ha már Matthew Vaughn írta, adok neki egy esélyt, ennél jobban pedig nem is dönthettem volna, ugyanis Az adósság minden, csak nem átlagos.

1965-ben három Moszad-ügynök (Jessica Chastian, Marton Csokas, Sam Worthington) érkezik Kelet-Berlinbe, hogy elfogjon és kicsempésszen egy náci háborús bűnöst (Jesper Christensen). Mint utólag megtudjuk, a küldetés végső soron sikerrel járt, 30 évvel később pedig még mindig gyakorlatilag nemzeti hősöknek számítanak. Azonban a múlt nem engedi őket el, és szép lassan kirajzolódik előttünk azoknak a berlini napoknak a története, amelyek örökre meghatározták az életüket.

Bizonyos szinten valóban egy klasszikus kémfilmet láthatunk, azok összes izgalmával és feszültségével, a zsáner bevett módszereit tehát ügyesen használja John Madden rendező. Mindeközben pedig remekül teremti meg a kompozíció hátterét adó depressziós és ingerszegény szocreál hangulatot (Budapesten forgattak nagyrészt, szóval...). A fordulatoktól ugyan nem mindig számíthatunk nagy meglepetésekre, azonban valahogy mindig jókor érkeznek a nagy fordulópontok ahhoz, hogy folyamatosan előrevigyék a történetet. Úgyhogy idáig tényleg egy szórakoztató, de leginkább átlagos thrillert adna ki a kép. Azonban én lepődtem meg a legjobban, amikor tervezgetés és titkos küldetések helyett a sztori elkezdett egyre inkább a karakterekre, az akció morális kérdéseire fókuszálni, tette ráadásul ezt egészen ügyesen. Ennek mértéke csak abba belegondolva fogható fel igazán, hogy például Sam Worthington talán egyetlen igazi alakítását itt láthatjuk.

Ebbe belegondolva igazán fájdalmas látni, hogy a mű az addig felépített gondolatait egy húzással sutba vágja a legvégén, hogy egy komolytalan, de annál ütősebbnek szánt befejezéssel kerekítse le a történetet. Mintha hirtelen mindenki észbe kapott volna, hogy végső soron ebből mégiscsak egy mainstream közönségfilmet kéne kihozni, ahol nem szabad a nézőket túlságosan bonyolult vagy megterhelő gondolatokkal szabadjára engedni.

Sajnos tehát az alkotásban már nem maradt elég bátorság ahhoz, hogy igazán lerázza magáról a sztereotípiákat, azonban így is egy kifejezetten kellemes és színvonalas feldolgozása egy ennél sokkal ötlettelenebbül megvalósítható témának. Mindenesetre ha nem is váltja meg a világot, kétségkívül kiemelkedik a kategóriájából.

8/10