Dübörög a focivébé, lány létemre gyorsan magával ragadott a hangulat, annak ellenére, hogy alapvetően csak háttérzajként funkcionálnak itthon a meccsek (kivéve, ha Anglia játszik, azokat teljes odaadással szurkolom majd végig!). A sportünnep hivatalos dalától viszont a rosszullét kerülget (régen hallgattam ennyi Ricky Martint kínjaim enyhítése céljából), nagyon vágytam már egy igazi brazil szambára, ezért amikor megláttam, hogy nálunk a moziban a vakációra való tekintettel újra levetítik a Rio 2-t, amelynek az előzetese tele van jobbnál jobb zeneszámokkal, nem hezitáltam sokat, rohantam megnézni. Érdemes volt, a sok gyerekkel és a szülőkkel simán végigbuliztuk a vetítést, imádtam ezt a bájos kis semmiséget!

Azúr, a kék arapapagáj boldogan él Rióban kis családjával az emberek között, azonban drága neje meglátja a tévében, hogy tudós barátaik felfedeztek a dzsungel mélyén egy csapat közülük való szárnyast (eddig úgy tudták, ők az utolsók a fajukból). Azonnali hatállyal meg akarja látogatni a rokonokat az Amazonas vad táján, Azúr pedig jó férjként felpakolja a családot, egy GPS-szel és egy övtáskával felszerelkezve elindulnak meghódítani a vadont. Meglepően gyorsan rátalálnak a meglehetősen muzikális fajtársakra, és  lehet meghatódni, mert kiderül, hogy Azúr feleségének apjára bukkantak. A családegyesítés nem megy túl könnyen, hiszen a városi madár kicsit nehezen találja a helyét a dzsungelben, ráadásul egy csúnya, rossz főgonosz ki akarja irtani a fákat, ezzel veszélybe sodorja a szárnyasokat is, ezen a problémán csak ember és madár összefogásával lehet úrrá lenni...

Sajnos nem láttam az első részt (záros határidőn belül pótolni fogom ezt a hiányosságot!), ezért azt nem tudom megmondani, hogy ahhoz képest jobb vagy rosszabb -e a folytatás. Engem azonnal rabul ejtett az alkotás, igazi nyári bulizós mesefilm, fantasztikus képekkel, táncra csábító betétdalokkal, szeretni való karakterekkel. Már a nyitás megadja az alaphangot: óriási buliba csöppenünk, azonnal elkezd járni a láb, dúdoljuk a dallamot, megkedveljük a kedves arapárt, majd a rosszcsont gyerekeket, a tehetségkutató barátokat, a kutyust. Aztán amikor a vészmadár, a nyílméregbéka és a hangyász is az üldözésükre indul, már dőlhetünk hátra: ezen a történeten bizony nem fogjuk halálra unni magunkat!

Jókat nevettem, szétbuliztam az agyam a filmen, de azért közel sem hibátlan alkotásról van szó. A szöveg vicces, nem hagynak kihasználatlanul egyetlen helyzet és jellemkomikumot sem, az amazóniai őserdő számos lakóját bevetik az alkotók, van itt minden, szerelem, szeretet, féltékenység, családi problémák, dúlnak az érzelmek az őserdőben, dalra fakad aki él és mozog a történetben (én jól sikerült szinkronnal láttam a filmet, de eredetiben is biztosan profin hozták a színészek és énekesek az elvárható színvonalat), gyönyörű képeken (3D-ben érdemes megnézni!)  csodálhatjuk Amazónia szépségét, de inkább a látványos a film, mint tartalmas.  A történet sokszor szakadozik, egy jó poénért simán feláldozzák az alkotók a dramaturgiát, ezért egy idő után már nem lepődünk meg semmin, csak szurkolunk Azúrnak, hogy sikerüljön elnyernie apósa megbecsülését, és meg tudja menteni a madárrajt a buldózerektől. Egyetlen meglepő fordulat sincs a mesében, de annyira jó a kivitelezés, hogy bele lehet feledkezni a történetbe, kiváló szórakozást nyújt a film.

Két olyan felejthetetlen momentuma van a történetnek, amelyért mindenképpen érdemes kifizetni a 3D mozi árát: a casting és a focimeccs. Konstans nevetőgörcs közben kísérhetjük figyelemmel pl. a capoira teknősök produkcióját (kár, hogy később túl sokszor sütik el a lassítós poént), Eduardo Shakespare-be oltott musical előadása tragikusan gyönyörű. A focimeccs pedig a vizuális orgia maga, olyan érzése van a nézőnek, mintha a vb döntőjén lenne, zseniális!

A habkönnyű történet mögött azért felsejlik a társadalomkritika is, nem kevés természetvédelmi fejtágítóval, az esőerdők kipusztításának problémájára is felhívja a figyelmet. Természetesen a film célja a szórakoztatás, ennek teljes mértékben eleget is tesz, de ugyanakkor a célcsoport befogadó képességének megfelelően el is gondolkodtat. Biztonsági mesefilm, a jobbik fajtából.

Azúr és családja szeretetre méltó, de erősen klisés karakterekből áll: kissé szétszórt férj, aki a végére természetesen igazi hős lesz, bájos anyuka, akiből a vadon kihozza a rossz kislányt, a gyerekek pedig imádni valóan vásottak. Fernando, az apapapagáj méltóságteljes, de esendő. A legjobban megírt karakter Eduardo, a bosszúra szomjas, szárnyaszegett madár, tragikusan komikus alakja nehezen felejthető. De igazán a látvány és a zene uralja a filmet: szamba, boogie és ami még jön, ebben a tálalásban még az általam nem túlságosan kedvelt hip-hop is belefér a buliba.

Bájos, egyszer nézős mese, amelyben ott dübörög Rió szíve és lelke. Buli a köbön, kár lenne kihagyni az életünkből!

7/10