A diktátor is ember. Gyenge, esendő, retteg attól, hogy elárulják, nincs senki, akiben igazán megbízhatna, mindenki a hatalmat akarja, akárcsak ő maga. Sorsa a bukás, csak idő kérdése, hogy a nép, amely egykor felemelte, mikor veszejti el. Afrika már nagyon régen gázol a polgárháborúk okozta vértengerben, rengeteg áldozata van a diktátorok rémuralmának. Ez a film Uganda uráról, Idi Aminról szól, egy nagyon erős dráma keretében.
Nicholas Garrigan (James McAvoy) most végzett az orvosi egyetemen, várja az apjával közös háziorvosi praxis és a békés, nyugodt jövő. Neki azonban kaland és izgalom kell, így Ugandában köt ki egy kórházban. Éppen akkor érkezik az országba, amikor egy puccsal új elnök kerül az ország élére, Amin (Forrest Whitaker). A nép szereti új urát, akivel Garrigan véletlenül találkozik az úton, ugyanis egy nem túl komoly autóbalesetet szenvedett, és orvosi ellátásra van szüksége. Az elnöknek olyannyira szimpatikus lesz a fiatalember, hogy ráveszi, legyen a személyes orvosa. Garrigan-nek tetszik, hogy hatalma és befolyása van, és túl későn jön rá, hogy belekerült egy olyan ördögi körbe, amiből nagyon nehéz kiszállni...
Erős dráma, emlékezetes jelenetekkel (pl. amikor Garrigant felakasztják, az nagyon sokkoló), azonban a film eleje kicsit vontatott, a vége pedig kicsit elnagyolt, ezért a katarzis sajnos elmarad, de összességében egy nagyon jó filmhez van szerencsénk. A forgatókönyv jól sikerült (ez nem meglepő, mivel Peter Morgan írta), a karakterek jól meg lettek írva, azonban a történet nehezen indul be, utána azonban nem engedi a figyelmet elkalandozni, a vége azonban sajnos kicsit ellaposodik, de a záró kép zseniális.
A film elsősorban nem a diktátorról szól, hanem Garrigan történetét meséli el, de mindkét főszereplő egyenrangúan erős karakter, mindketten teljes jellemfejlődésen mennek át. A felszínes, kalandvágyó fiatal orvosból súlyos terheket cipelő, felnőtt férfi lesz, míg Amin reményteljes vezetőből ugyanolyan véreskezű hadúr lesz, mint akárki más előtte és utána. A szép remények, Uganda boldog jövője lassan, de biztosan hal el, az új vezetést felőrlik a mindennapok és a bizalmatlanság, egy szép barátság pedig darabokra törik. A hatalomvágy mindennél erősebb, az ország üdve senki nem érdekel, akit pedig mégis, az éppen Garrigan hibájából veszti el az életét. A bizalmatlanság, a paranoia egyre inkább úrrá lesz Amin-on, a film legnagyobb erénye, hogy pontosan nyomon követhető a folyamat, a boldog kezdettől a szomorú végjátékig.
Megismerjük a fő karakterek motivációit, ezért megértjük a tetteiket mozgató erőket, a két teljesen külön világban élő szereplő baráti kapcsolatba kerül egymással, azonban ahogy telik az idő, egyre távolabb kerülnek egymástól, egészen az árulásig fajulnak az események. A kettejük közötti drámán van a hangsúly, az ország hétköznapjai csak jelzésértékűen jelennek meg a filmben, de azért érezhető, hogy milyen borzalmakban van része az embereknek. Az operatőri munka kiváló, a vágások szintén, a zene azonban nem ad hozzá túl sokat a dráma erejéhez.
Forest Whitaker nem véletlenül kapott Oscar-díjat az alakításáért, tökéletesen belakja a karaktert (Gesztesi Károly zseniális szinkronját is meg kell említenem), az ő ábrázolásában a diktátor alapjában véve nem egy szörnyeteg, megmutatja a figura emberi oldalát is, a bizalmatlanság, a fokozódó paranoia teszi a nyers, durva, erőszakos, de alapvetően nem rossz indulatú embert véreskezű diktátorrá. James McAvoy kiváló színész, most sem vall szégyent, de láttam már tőle kidolgozottabb és mélyebb alakítást, ezért kicsit csalódott vagyok vele kapcsolatban. Gillian Anderson jól, de nem kiemelkedően játszik egy epizódszerepet, Kerry Washington szép, David Oyelowo kiváló jellemábrázolást mutat be.
Kevin Macdonald emlékezetes, erős filmet rendezett, amelynek természetesen megvannak a maga hibái. A színészvezetés jó, a jelenetek színvonala hullámzó, a párbeszédek hatásosak és ütősek. Kár, hogy a film eleje és vége nem sikerült igazán, mert valóban kiváló drámáról van szó.
Erős dráma Forest Whitaker kiváló alakításával, kötelező darab!
8/10
