Ritkán forgat, de akkor egész Hollywood ott tolong a kamerája előtt. Terence Malick nem a mennyiséget, hanem a minőséget részesíti előnyben. 6 filmből 3 Oscar jelölés mutatja, hogy nem rossz taktika ez. Hosszú kihagyás után nagyon belehúzott a kiváló rendező: idén három alkotással jelentkezik a mozikban, kíváncsian várjuk őket.
Az őrület határán című filmjét hatalmas kultusz övezi, egyszer nagyon régen már láttam, de nem érintett meg igazán, gondoltam ideje immár felnőtt fejjel újrázni. Nos, a helyzet nem sokat változott: szép és okos film, de igazán nem ragadott magával.
Guadalcanal, a második világháború idején. Adva van egy szakasz, melynek vezetője Edward Welsh őrmester (Sean Penn), itt szolgál Bell közlegény (Ben Chaplin), aki mint minden társa, szeretné túlélni a háborút, és épségben hazatérni. Nagyban csökken ennek az esélye, amikor az ambiciózus Tall ezredes (Nick Nolte) irányításával frontális támadásba kezdenek az ellenség állásainak bevétele érdekében. Az ezredest nem érdekli, milyen áron nyeri meg ezt az ütközetet, hullanak az emberek, mint a legyek. Egyetlen ember mer szembeszegülni az öngyilkos parancsnak, Staros kapitány (Elias Koteas), de végül az ezredes akarata győz, és valóban sikeres lesz a hadmozdulat. De csak csatát nyertek, nem háborút, jön a következő küldetés, és az emberélet továbbra sem számít...
Malick-hoz be kell lassulni, nincs mese. Nekem valószínűleg nem sikerült teljes mértékben, ugyanis nem kötött le igazán a film. Pedig nagyon sok szép jelenet van benne, és a karakterek is jól meg lettek írva, mégsem sikerült megtalálni a filozófiai látásmód és a történet dinamikája között az összhangot. A sok kis történet nem áll össze egésszé, a csatajelenetek lenyűgözőek, azonban két ütközet között a katonák kicsit elveszetten bolyonganak a filmvásznon. Túl erős a kontraszt a háborúról való filozófálás és a harci cselekmények között, illetve olyan erősek a képi jelentek, hogy sokszor túlmagyarázásnak tűnik az aláfestő szöveg.
A forgatókönyv jól sikerült, erős jelentek követik egymást, dermesztően jól bemutatásra kerül, hogyan él meg egy katona egy ütközetet. Közel sem olyan véres a háború poklának a bemutatása, mint pl. a Ryan közlegény megmentésében, nem az akción van a hangsúly, hanem a lelki folyamatok bemutatásán, lenyűgöző képekkel, az operatőri munka osztályon felüli. Megismerhetjük a katonák motivációit, az arcuk mindent elárul, a reménytelenséget, a félelmet, a bátorságot, az átélt borzalmak által kiváltott érzelmeket. Aki nagy csatajeleneteket vár, ne ezt a filmet válassza, ellenben ha egy kicsit talán túl hosszú, de erős filozófiai mondanivalót tartalmazó alkotást szeretne látni, semmiképpen se hagyja ki az életéből.
Ahhoz képest, hogy a legkisebb mellékszerepben is olyan sztárok tűnnek fel, mint pl. George Clooney, igazán kitűnő színészi alakítás csak kettő akad a filmben: Nick Nolte és természetesen Sean Penn teljes emberábrázolásra képes, a legmaradandóbb jelenetek az ő jelenlétükhöz fűződnek. Sem Ben Chaplin, sem Jim Caviezel nem ér fel hozzájuk, ahogyan John Cusack-nek sem ez a legerősebb alakítása, Adrian Brody pedig rémesen egysíkú. Elias Koteas ellenben jól teljesít, Woody Harrelson szintén.
Terence Malick nagyon jó, de nem kitűnő munkát végzett. Zseniális, zsigerig ható jelenetek és dögunalmas részek váltják egymást a filmben, ami túl hosszú, és túlságosan széttöredezett a történet, de ettől még értékes és maradandó alkotás.
Szép és okos, bár időnként unalmas film a háború pokláról, egyszer mindenképpen látni kell!
7/10
