Danialves "dicsérő" kritikáját erre találjátok.
Ezt a posztot eredetileg egy remake-mérlegelő bevezetéssel akartam kezdeni, azonban ahogyan a jövőben (azaz most) leírt sorokat raktam össze a fejemben, rájöttem, hogy ez két szempontból is felesleges. Egyrészt, ha most valóban erről a jelenségről próbálnék pár sort írni, az a veszély fenyegetne hogy elszalad velem a ló, és egy egész bejegyzéssé duzzad a dolog. Ezt nem szeretném. Továbbá, úton-útfélen ezzel a témával foglalkoznak a filmes blogok, kritikusok, és akiket valóban érdekel a téma, már úgyis olvasott róla valahol, valami érdekeset. Ettől függetlenül nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy bár az Oldboy papíron a manga adaptációja, egyértelműen a dél-koreai verzió sikere miatt készült el, és annak elemeit használja. Meglehetősen rosszul.
Mivel ez egy másodvélemény, a történet leírásával nem bajlódnék. Vannak ennél sokkal de sokkal fontosabb dolgok is a filmmel kapcsolatban. Spike Lee-t mindig is egy tisztes és összességében alulértékelt rendezőnek tartottam, aki az alkotásai nagy részében noha egyszerű eszközökkel dolgozott, mindig meg tudott fogni egy olyan mondanivaló-fonalat, amelyet végigkövetve a játékidő végén valami elképesztő élménnyel gazdagodtunk. Nem csoda hogy az Oldboy-remake esetében felkaptam a fejem, mikor kiderült a rendező kiléte, pedig tudhattam volna, hogy valami nincs rendben a produkcióval.
Az Oldboy ugyanis az eddigi Lee-életmű tökéletes ellentétét mutatja: eszközei hangosak, látványosak és rendkívül jól megmunkáltak, ugyanakkor pont az eredeti film legfényesebben csillogó ékkövei hiányoznak a karakterek meg úgy az egész történet mozgatórugóiból. Ebből adódóan a film az első 30 perc kifogásolhatatlansága után átcsap egy elképesztően blőd és hatásvadász akció-hentelésbe, amelyet Copley karakterének képbe kerülése nem hogy javít, de az abszolút nullával tesz egyenlővé. Ezen persze az sem segít, hogy Brolin eszköztára kimerül két-három grimaszolásban, meg az észveszejtően idegesítő ordibálásban. A karakterét meg inkább hagyjuk is, az eredetileg állatias és bosszúvágytól elvakult jellem helyett valami morbid és szerethetetlen őrültet kapunk. A szó legrosszabb értelmében.
A film legnagyobb hibája ugyanakkor még mindig nem a fent felsoroltakban rejlik, sokkal fájóbb pont a lezárás, pontosabban annak hanyagsága. Ugyan valóban dicsérendő, hogy Lee-ék megpróbáltak csavarintani az amúgy sem épp botegyszerű finálén, de érzésem szerint pont a céljuk ellenkezőjét érték el: drámai és megrázó lezárás helyett egy abszolút átélhetetlen, hanyag és pocsék lezárást kaptunk a kezeink közé.
Az Oldboy tehát nem hogy remake-ként nem jó, de filmként sem igazán élvezhető, hisz a csilli-villi akciójelenetek, a tűhegy-precíz fényképezésen és a néhol (de tényleg elképesztő ritkán) elkapott érzelmi pontokon túl csak a sivár és értékelhetetlen pusztaság marad. Jéghideg iparos munka, annak minden velejárójával.
4.5/10