A kritika eredetileg a FilmDROID.hu oldalon jelent meg, 2013. március 08-án.
Matt Damon, Ben Affleck és Robin Williams. Három filmtörténeti figura, akik méltán ismertek és elismertek Hollywoodban. Nagy utat jártak be és karrierjük egyik fontos állomása az 1997-es Good Will Hunting. Damon és Affleck gyerekkoruk óta legjobb barátok, és karrierjük nagy áttörését ennek a filmnek köszönhetik. A forgatókönyvet ketten írták meg, amiben segített nekik Rob Reiner, William Goldman és Kevin Smith is. Damon ezek után a színészi pályán aratott, sorra kapta a jobbnál jobb felkéréseket. Affleck is emellett döntött, de kudarcait követően visszatért az írói/rendezői székbe, a közelmúlt eseményeit tekintve (az Argo-akció Filmakadémiai elismerése) ez volt a helyes döntés. Robin Williams pedig megkapta a pszichológus eljátszásáért az Oscart, megkoronázva immáron több, mint 30 éves filmes pályafutását.
A sztori Will Hunting (Matt Damon) történetét meséli el, aki takarító egy bostoni egyetemen. Egy nap, Lambeau matematika-professzor (Stellan Skarsgård) felír egy feladatot a diákjainak a táblára, amit egyedül Will old meg, névtelenül. Ezek után pedig egy még nehezebb feladvány esetén is sikerrel jár, amit a tanárnak két évébe tellett bizonyítani. A 20 éves zseninek egyenes útja lehetne a gazdagsághoz és hírnévhez, de a rendőrség lecsukja, de Lambeau kihozza, de cserébe agyturkászhoz kell járnia. Az alapszituáció igencsak egyszerű, de nagyszerű. A történet remekül van megírva, méltán zsebelte be a második Oscart a szkript. A középpontban Will sorsa áll, nyomon követjük, hogyan fordul meg a kocsmában a haverokkal iszogató csóró srác körül a világ, hogyan kell megbirkóznia az életével. A személyiségébe, problémás múltjába is erős bepillantást nyerhetünk a más karakterekkel való beszélgetések során, főleg Dr. Maguire (Robin Williams) terápiájának köszönhetően (de a film sokkal több egy pszichológiai szövegelésnél).
Már itt is szembetűnő, hogy egy szálon futó cselekményre mennyi különböző réteg épül: Will és a többiek nagyon mélyen kidolgozottak, mindenki rendelkezik előre megírt háttérrel, önálló jellemmel. A film során nem csak Hunting változik meg gyökeresen, hanem kivétel nélkül mindenki, akit megismer. Mindenkinek van egy fejlődéstörténete, valami problémája. Tényleg úgy érezzük, csak egy epizódot láthatunk az életükből és biztosak vagyunk abban, hogy a film előtt és utána is tovább folytatódik életük fonala.
Egy ennyire sokrétű történethez kiemelkedően hiteles karaktermegformálásra van szükség, és szerintem ez maradéktalanul sikerült. Matt Damon nagyon ügyesen hozza Will Hunting mindkét oldalát, a beképzelt kölyköt és a tanácstalan férfit is. Igazán szerethető az után, hogy túltettük magunkat azon, hogy fiatalon úgy nézett ki, mint egy elkényeztetett ficsúr (Leonardo DiCaprióhoz hasonlóan sokat komolyodott az évek során). A legjobb teljesítmény egyértelműen a Sean Maguire szerepében tetszelgő Williamsé. A mosolygós szemű, bölcs és sebzett professzort egy az egyben ráöntötték, minden megmozdulása és mondata hiteles. Ha kell véresen komoly, ha kell viccelődő. Végig együtt nevetünk és szomorkodunk vele, ráadásul ő és Will adják a mű lényegét. Telitalálat.
Stellan Skarsgård remekül hozza az ambiciózus tanárt, de a jó alakítás mellett volt egy-két jelenet ahol nem tudtam hova tenni. A szerelmi szál női része Skylar, azaz Minnie Driver. Igazán különleges adalék a film mondanivalójához. Affleck pedig Willt formálja meg Chuckie szerepével, csak a számolózseni tehetsége nélkül (Affleck produkciója amúgy itt is felejthető). Mindegyik ember valamilyen módon „harcol” a főszereplőért, mindenki megtestesít belőle egy részt és felvázol előtte egy jövőképet, amelyek legtöbbször konkrétan el is hangzanak a filmben.
A Good Will Hunting a jó írásnak köszönhetően berántja az embert és a két óra simán elrepül felettünk, miközben csodálattal nézzük a fiatal géniusz egyszerre szép és drámai helyzetét. Hiszen lássuk be: nem az alapfelvetés az, ami előtt kalapot kell emelnünk, hanem a ráhelyezett elmélkedő gondolatok tömkelege. Ezektől megfosztva nagyon kiszámítható lenne.
A rendezői és operatőri munka kifogástalan, remekül van megjelenítve a gazdag értelmiségi és a szegényebb, munkásosztálybeli társadalmi réteg és azok ellentétei, Hunting őrlődése közöttük, illetve az, hogy a professzorok mit kezdenek egy kölyökkel, aki néhány perc alatt lepipálja mások életének munkáját (ehhez a témához pedig csendben beillesztem Beatrix Aruna Pásztor, kiemelkedő magyar jelmeztervező nevét). Emellett a politikusok is kapnak egy csípős kritikát, ezért a rétegért is piros pont jár. Ami viszont a számomra nem volt meggyőző az a zene. Tudom, az alkotás 16 éve készült és akkor is alacsony költségvetéssel, de szerintem amatőr volt és sokszor nem illeszkedett az adott jelenethez a képernyőn. Így talán ez az egyetlen pont, ami valamicskét be tudja árnyékolni a remekmű csillogását.
Summa summárum, a Good Will Hunting az a bizonyos mozgóképi élmény, amibe nagyon nehéz belekötni, mert az egyszerűsége teszi minőségivé. Ebből következik minden pozitívuma. Az ilyen remekül megvalósított forgatókönyvvel megáldott filmek megnézése után csettint elégedetten az ember, nyugtázva magában, hogy egy újabb gyöngyszemet talált a celluloidtengerben.
9/10
