Wayne Kramer 2006-os alkotása első látásra egy gyenge tucatfilmnek tűnhet, azonban egy igazán minőségi thrillerről számolhatok be. Viszont a történetben adott lehetőségeket nem sikerült megragadnia az író-rendezőnek, és a végeredmény egy különlegesség helyett mégis inkább a tucatfilmek felé konvergál.
Joey Gazelle (Paul Walker) példás családapa, és egyben profi gengszter. Egy rosszul sikerült drogügylet után azzal a feladattal tér haza, megszabaduljon főnöke fegyverétől, azonban balszerencséjére a szomszéd srác (Cameron Bright) ellopja a szóban forgó pisztolyt, azzal a céllal, hogy bosszút álljon erőszakos mostohaapján. Ezzel pedig megkezdődik a versenyfutás Joey számára, hogy megtalálja a fiút és a fegyvert, mielőtt a rendőrség és a többi gengszter teszi meg ugyanezt.
Egy kiváló thrillert hoztak össze nekünk, amely az utolsó pillanatig tartogat fordulatokat, tele van feszültséggel, és még a legegyszerűbb jeleneteit is felpörgeti az a hektikus vágás és fényképezés, amely leginkább Tony Scott műveit szokta jellemezni. Az atmoszférát pedig a véres és kegyetlen alvilági leszámolások és a lepusztult külvárosi helyszínek határozzák meg, gondoskodva a sötét hangulatról. És tulajdonképpen Paul Walker ideges játéka, Cameron Bright félelmetes visszafogottsága is jól működik ebben a környezetben. Azonban mindez csak a felszínt jelenti.
Hiába ötvöződik ugyanis ebben a filmben Dennis Lehane pesszimizmusa, Tony Scott dinamikája és Guy Ritchie fordulatos történetvezetése, mindez teljesen öncélúan történik. Hiányzik ezek mögül az a tartalom, ami értelmet adna a koncepciónak. Néhány történetszál funkciója teljes érthetetlen, és inkább csak az időkitöltést szolgálják újabb bonyodalmak kreálásával, a karakterekbe (talán egy kivétellel) semmilyen munkát nem fektettek, így miután a feszített tempó végül leereszt, rögtön kilóg a lóláb, hogy ez a film tulajdonképpen nem szólt semmiről, csak a szórakoztatásról. Nem segít ezen, hogy párbeszédek is kimerülnek abban, hogy a különböző gengszterfilmekből kölcsönzött klisés szófordulatokkal dobálózik mindenki, illetve a "fuck" különböző formáit sorolják egymás után.
Agykikapcsolós, adrenalindús thrillernek tehát tökéletes ez a film, ennél többet azonban nem feltétlenül tud nyújtani. Pedig úgy érzem, egy kicsivel több odafigyeléssel ez nem alakult volna feltétlenül így, ugyanis meg lehetett volna tölteni élettel azokat a sztorikat és karaktereket, amiket és akiket az alkotás felvonultat. Akkor pedig minden bizonnyal klasszikusként emlegetnénk.
8/10