ComingSoon - Mozifilmek júliusban
2013. június 29. írta: danialves

ComingSoon - Mozifilmek júliusban

Úgy néz ki, júliusban mindenki a humoros oldalát próbálja majd elővenni, és a gyerekektől a durvább humor kedvelőiig mindenki megtalálja majd a számítását. (Már ha egyáltalán valamelyik jó lesz ezek közül a vígjátékok közül.) Ha viszont nem vagyunk humoros kedvünkben, még mindig tudunk ajánlani egy-két brutális költségvetésű blockbustert, illetve egy ígéretes thrillert is.

Július 4.comingsoon1_1.jpg

Dal Marionnak: Egy idős párról szól a történet. Marionnak nagyon fontos a kórus, amelyben énekel, azonban férje nem érti meg. Aztán Marion rákos lesz, és a szkeptikus férj ennek hatására egy dalt akar előadni neki. Ítélet: Bájos történet, jó színészek, adok neki egy esélyt (FilmBaráth)
Ezek azok a típusú filmek. amik teljesen hidegen hagynak (danialves)

Gru 2:  Ugyan az első rész számomra nem tartozik a világmegváltó animációs filmek közé, kifejezetten jó élmény volt végignézni. Én bízok benne, hogy a folytatás is ezt hozza majd, és nem éri utol a folytatásokra jellemző minőségi romlás.Ítélet: Ha nem is lesz belőle egy kiemelkedő alkotás, jónak biztosan jó lesz. (danialves) 

Nem az én stílusom, kimarad az életemből (FilmBaráth)

Női szervek: Nem tudom mit mondhatnék még erről a filmről, mert a cím nagyjából mindent elárul a várható poénok minőségéről és jellegéről. Az ezredszerre elővett (és ahogy nézem, teljesen sablonosan megvalósított) buddy cop tematika sem hoz lázba,  az előzetest pedig pókerarccal ültem végig. Ítélet: Inkább várok valami jó vígjátékra. (danialves)
Egyáltalán nem érdekel, kihagyom (FilmBaráth)

Július 11.comingsoon2_1.jpg

A magányos lovas:  Gore Verbinski, Johnny Depp, Jerry Bruckheimer,. Vagyis Karib tenger kalózai újratöltve: adva van egy titokzatos indián (Depp, ki más), aki szövetkezik John Reid-el (Armie Hammer), hogy helyreállítsák a törvényt a Vadnyugaton. Nem várhatunk  mást csak zúzást, poénokat, és lehengerlő látványt. Ítélet: Alig várom! (FilmBaráth)
"Hogy lehetne ennél rosszabb?" A poén minőségéből kiindulva akár a filmről beszélhettek volna, a zúzás már régóta nem ver át. (danialves)

Tűzgyűrű: Guillermo del Toro rendező és Guillermo Navarro operatőr már több sikerfilmet is a vászonra vittek, talán pont a Tűzgyűrű lesz a következő a sorban. A trailer alapján lenyűgöző látvány , epikus csaták és zenék, valamint nagyszerű fényképezés várja a filmre betévedőket. Meglátjuk a kész produkció beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Ítélet:  Az év leglátványosabb és leggrandiózusabb filmjét várom. (Frog)
Amikor egy óriásrobot egy hajót vág pofán egy gigantikus űrlényt, akkor az embert cserben hagyja a racionalitása. Alig várom! (danialves)

Egészen addig a percig nem érdekelt a film, amíg nem láttam a trailert. Azóta viszont számolom a napokat a bemutatóig! (FilmBaráth)


Senki többet:
Virgil Oldman (Geoffrey Rush) árverésvezető és a művészetek szakértője. Egyébként pedig kerüli az embereket.Aztán egyszer kap egy titokzatos telefonhívást egy ismeretlen nőtől, aki arra kéri, hogy bonyolítsa le a családi művészeti ereklyéinek eladását. Virgil beleszeret a lányba, aki hozzá hasonlóan irtózik az emberektől. Vajon sikerül meghódítania a szívét? Ítélet: Végre egy izgalmas történet, és olyan régen láttam Geoffrey Rusht, szóval én biztosan megnézem (FilmBaráth)
A pozitív kritikák meggyőztek, ráadásul a hasonló témájú Transz is bejött. (danialves)

Július 18.comingsoon3_1.jpg

Nagyfiúk 2: Itt lenne már az ideje, hogy Adam Sandler valami értékelhető produkcióval rukkoljon elő. 3 éve a Nagyfiúk még egy egészen értékelhető darab is volt, a teljesen felesleges, nyálas és klisés drámázást leszámítva. Talán most már kevésbé fog dominálni a középiskolás nosztalgia, Rob Schneidert is elhagyták, az előzetes poénjai ülnek, szóval nekem abszolút pozitív képet mutat a produkció. Ítélet: Óvatos vagyok, de engem egyelőre meggyőztek (danialves) Adam Sandler már régen nem érdekel, én kihagyom (FilmBaráth)

R.I.P.D. - Szellemzsaruk: Ryan Reynolds sajnálatosan elhalálozik. Azonban nem mennyországba kerül, de nem is a pokolba, hanem a túlvilági Nyugodj Békében Osztag tagja lesz, és Jeff Bridges-el együtt az lesz a dolga, hogy megvédje világunkat azoktól a rosszfiúktól, akik nem akarnak békében meghalni. Ítélet: Azonnal beleszerettem a trailerbe, a moziban a helyem! (FilmBaráth)
Ha csak egy MiB-Szellemirtók keverék lesz, már azzal sem járunk rosszul, de beülni rá maximum Robert Knepper miatt fogok. (danialves)

Piszkos melók: Adam anyjával és piti bűnöző mostohaapjával él egy fedél alatt. Egy nap összetöri a kedves papa autóját, akit úgy tud megbékíteni, hogy vállalja a sofőr szerepét egy munkája során. Mivel egy bérgyilkossal kerül össze, ez bizony nem lesz egy fáklyásmenet. Ítélet: Még Tim Roth neve sem tudott lázba hozni, ez a film kimarad az életemből (FilmBaráth)
Ha egy előzetesben a legjobb név, amit elő tudnak húzni, egy 13 éves film producere, akkor messzire kerüljük el azt a produkciót. (danialves)

Július 25.

comingsoon4_1.jpg

Farkas:  Az X-men filmek eléggé lemaradtak a Bosszúállókkal és a DC univerzummal folytatott versenyben, és most igyekeznek valamit visszahozni régi fényükből. Tekintve, hogy Logan jelentette az X-men: Elsőkben a legjobb 10 másodpercet, egyértelmű, hogy az ő karakterére alapoznak a leginkább. Sajnos ettől függetlenül én a történet és az előzetes alapján sem látok semmi biztosítékot arra, hogy beérik ez a bizalom, egyedül James Mangold neve az, ami tartja bennem a reményt. Ítélet: Nem hiszem, hogy sokat fogjuk majd emlegetni ezt a filmet, de egyszeri szórakozásnak jó lehet (danialves)
Jackman a Nyomorultak óta teljesen hidegen hagy, kimarad (FilmBaráth)


Vizsga két személyre:
Portia a Princetown Egyetemen tanít, és esze ágában sincs anyának lenni, mert neki első a karrier. Naná, hogy összefut egy fiatalemberrel, akinek van egy fia, és naná, hogy sok akadály és csavar után belőlük bizony egy szép család lesz. Ítélet: Majdnem elaludtam, amíg leírtam a tartalmat, kihagyom (FilmBaráth)
Nem tudom eléggé jól kifejezni, ez a film mennyire nem lesz érdekes. (danialves)

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr805379015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.06.29. 12:08:22

A Dal Marionnak nem egészen arról szól, aminek leírtátok, (spoiler? Marion már rákos, a férj pedig a halála után áll be a kórusba és énekel neki.)
Nem mellesleg nagyon jó kis film, de tényleg. Érdemes megnézni.

A Gru 2 olyan, amilyennek várjátok, a Női szervek pedig szerintem sokkal jobb, mint ahogy vélekedtek róla, pedig én is szkeptikusan álltam hozzá.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.06.29. 18:02:59

A Gru2-ről és a Női szervekről már olvastam kritikát, mind2-ről jókat írtak. Mivel az "ajánlóból" ez egyáltalán nem derült ki, a Női szervek a klasszikus szabálykövető vs laza zsaru, eleinte utálják, végül megkedvelik egymást krimi-vigjáték zsánert hozza.
(Ja, most már beugrott, Lisztesnél olvastam róla :))

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.06.29. 18:34:22

@MolnarErik: pont ezt értik a "buddy cop" kifejezés alatt ;)

body_andras 2013.06.29. 23:32:58

esetleg a bugyuta magyar fordítások mellé odabiggyeszthették volna az eredeti filmcímet is, hogy könnyedén rátaláljak a trailerre youtubeon.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.06.29. 23:44:20

@body_andras: esetleg rákattintasz a filmcímre, és ott van a trailer ;) (mellesleg pont ugyanolyan könnyű magyar címmel is rátalálni az előzetesre)

body_andras 2013.06.29. 23:56:52

@danialves: hatalmába kerített a lustaság és a fáradtság :)

2013.06.30. 01:22:17

A Női Szerveket ma néztem moziban. Teltházas előadás volt, hatalmasakat nevettünk, csapkodtuk a térdünket, folyt a könnyünk a nevetéstől. Rég szórakoztam ilyen jót vígjátékon! A dagi csaj szinkronja nagyot dob a filmen, oltári dumája van!! Sandra Bullock pedig tényleg nem öregszik... :-) Kellemes filmélmény volt, biztosan megnézem újra! :-)

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2013.06.30. 11:09:28

Ebből csak A magányos lovas és a Tűzgyűrű érdekel, de még Az acélembert is pótolni kéne.
A Női szerveknek meg már az előzetese is olyan kínos volt, hogy felénél ki kellett nyomnom. Elképesztően irritáló a dagadt csaj.

burakefendi 2013.06.30. 11:20:09

A pacific rim a legjobban várt film? Akkor már inkább a sharknado :)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.06.30. 12:45:52

@Dr.Jones: Most mondanám, hogy nem veszítesz semmit, ha a Man of Steel-t kihagyod, de azt a kritikát látnom kell, amit írni fogsz róla :D

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2013.06.30. 13:01:57

@danialves: Bizakodó vagyok, mert Snyder nekem még nem okozott csalódást. Az Álomháborút egyenesen a földbe döngölték a kritikusok, pedig az egyik leglátványosabb, legszórakoztatóbb geek agymenés volt, amit valaha láttam :)
süti beállítások módosítása