(A Tagfelvételünk továbbra is tart, minden információt itt találtok.)

Fligeauf Bence az ország aktív rendezői közül talán a legtehetségesebb, ennek fényében pedig szörnyű (volt) az itthoni mellőzése. Azonban tavaly megtört a jég, a Csak a szél című műve nem csak hatalmas publicitást kapott Magyarországon, de a külföldi kritikusok is elismerően csettintettek a film után, ezt bizonyítja a Berlinben nyert Zsűri nagydíj is. Azonban az előjelek ellenére én mégis kissé kételkedtem a műben, az alapkoncepcióból adódóan azt hittem, hogy inkább a témát, mintsem a kész produkciót díjazták. Csalódnom kellett, szerencsére pozitívan.

A történet a 2008-2009 között történt roma gyilkosságok napjaiban játszódik, egy tisztességes cigány anyát, és annak két gyermekét ismerhetjük meg. Az alapkoncepció három szálra osztódik: látjuk az anyát a munkahelyén, a fiatal lányt az iskolában, illetve a fiút, aki tanulás helyett a csavargást választja. Mindhárom történeti szál egy közös kohéziós pontra épül: három szemszögből, három különböző eseménysor vázolja fel azt a társadalmi rajzot, amely a 21. század legnagyobb problémáját jelenti Magyarországon.

Egy ilyen, nyíltan az etnikumokkal foglalkozó filmnek előzetesen az lehetne a legnagyobb hibája, hogy részrehajlóan, kvázi vakon közelíti meg az eseményeket, és szemet huny az egyes társadalmi perifériák bűnei felett. Szerencsére Fligeauf műve ebben a legprofibb, végig pártatlan marad, nem heroizálja egyik népcsoportot sem, az adott cselekedetek utózöngéit és milyenségét pedig rassztól függetlenül értékeli. Ezentúl pedig, mindkét "oldal" bűneit ugyanolyan mércével és mértékkel vázolja fel a rendező, ezzel adva egy társadalmilag kiegyenlített ízt a produkció egészének.

A film ugyanakkor jóval többről szól, mint magukról a cigány gyilkosságokról, sőt, a legfőbb cselekménymag nem is ebben az "elembe" van elvetve, sokkal inkább abba a légkörbe, amelyben ez a vérengző leszámolás kialakulhatott. Az esetenkénti fellélegzések és pozitív jelenetek ellenére az atmoszféra és maga a szereplők sorsa is reménytelenül kapkod a levegő után, hiába próbáljuk elhinni hogy van kiút ebből a társadalmi fertőből, a film a lezárással elemi erővel dögönyöz bele minket az aktualitás és a realitás talajába. Fligeauf pedig nem tőválaszokat ad a társadalmilag felvetülő kérdésekre, filmnyelvével az alapvető emberi gondolkodást próbálja megreformálni kis hazánkban, azonban a begyepesedett társadalmi "normákat" még ez a hozzáállás sem tudja feloldani.

Kétségtelenül a Csak a szél a tavalyi év legjobb magyar filmje, sőt, megkockáztatom hogy a Tarr Bélán kívüli filmgyártás legfényesebben ragyogó csillagai közé emelkedik nem csak a mű, de talán maga Fligeauf is. A filmet ennek ellenére nem tudnám ajánlani mindenkinek, hisz a pozitív végkép ellenére apró hibák tarkítják (sok túl sötét kép, 1-2 karakter kidolgozatlan, valamint a zenék sem kiemelkedőek), és nem mellesleg rendkívül nyersen (jó értelemben) és nehezen emészthetően tálalt a cselekmény.

8/10