Az utóbbi évek horrorfilmjeinek kétségtelenül az volt a legnagyobb hibája, hogy a produkciók nagy többsége nem tudta eltalálni azt a tónust, amely a feszültségkeltés és a vérengzés között elhelyezkedő arany középutat jelentené. Ez az effektus pedig rosszabbnál-rosszabb és unalmasabbnál-unalmasabb filmeket szült a vászonra, és mindenki érezte, hogy valamelyest változtatni kell a recepten. Sokan ezen tények fényében várták megváltóként a Sinistert, amely Scott Derrickson (Ördögűzés Emily Rose üdvéért) kezei közül gördült ki a vásznakra.

Ellison (Ethan Hawke) egy híres krimiírót alakít, aki valódi gyilkosságok után lohol, hogy ezen sztorikkal felkerüljön az irodalmi élet csillagos egére. Azonban a kutakodása ezúttal balul sül el; egy egykori családi gyilkosság helyszínére költözik viszonylag népes kompániájával, hogy az előzőleg itt lakók eltűnt lánya után nyomozzon. A tényfeltárás azonban sokkal mélyebb titkokat rejt, mint azt főhősünk előzetesen gondolná: a padláson homemade snuff filmeket talál, amelyek feltételezhetően egy sorozatgyilkoshoz köthetőek.

Bevallom őszintén, az ígéretes alapkoncepció ellenére a Sinister számomra a tavalyi esztendő egyik legnagyobb csalódása, tipikusan azon filmek közé sorolandó, amelyek előzetes lehetőségeik ellenére sem tudták elérni a tőlük elvártakat.  A legnagyobb gond mindenképp a forgatókönyvben keresendő, amely összecsapottabb már nem is lehetne. Nem elég hogy a karakterek papírlap mélységűek,de az igényes tempó kiszámítása is luxus volt az íróknak. A film hol rákapcsol események terén, máskor lelassul családi drámákhoz, aztán pillanatok alatt újra húsz különböző csavarral próbálnak bombázni a készítők, ez a kiegyensúlyozatlanság pedig óriási terhet nyom a néző vállára.  Arról meg inkább egy érdemi szót sem említenék, hogy hány helyről van összeollózva a szkript, mert megtelne a blog tárhelye a sok filmcímmel.

A sokak által kiemelt ijesztgetések pedig hiába vannak néhány jelenetben tökéletesen felépítve, ha a következő öt szcénában a készítők olyan méretes jumpscare-ekbe tenyerelnek, amelyet a Grave Encounters ordítós kísértetei is igencsak megsüvegelnének. Ennek ellenére a hangulat azért jól felépített, összességében tud egy minimális feszültségi szintet tartani, azonban a korábban említett felületes jellemek miatt az igazi atmoszféra mag mégis hiányzik a film tengelyéből.

Kár a Sinisterért, volt egy jó alapötlete, egy viszonylag tehetséges rendezője, és egy egykoron óriási sztárnak kikiáltott főszereplője, aki ugyan az utóbbi években takarékon pörög, összességében mégis nagy névnek számít. Ezen lehetőségek ellenére azonban a film sajnos inkább középszerű mint átütő, és egyik eleme sem olyan erővel csapódik az ember arcába, ahogyan kellene.

5/10