A spanyol nyelvezetű alkotások a reneszánszukat élik. Elég csak olyan kiváló alkotókra gondolni, mint Pedro Almodóvar, Alejandro Gonzales Inarritu vagy Lucrecia Martel. Utóbbi filmes neve nyilván nem rímel olyan hangzatosan mint az előbbieké, pedig egy egészen zseniális argentin rendezőnőről van szó. Alkotói attitűdjét nagy mértékben befolyásolta Luis Bunuel munkássága (konkrétan az egész spanyol filmgyártásét is) és Almodóvar filmművészete is, aki pénzelte Martel ezen filmjét.

A fejnélküli asszony hagyományos értelemben vett történetének nagy része már az első öt perc alatt megtörténik. Egy jól szituált ötvenes nő (Maria Onetto) éppen hazafelé tart egy családi összejövetelről, amikor is figyelmetlensége következtében elüt valakit, vagy valamit. A későbbiekben pedig ennek az esetnek a lélekre hatoló következményeit látjuk.

Annak ellenére, hogy a cím nem éppen egy elsőosztályú alkotást sejtet, ez egy igazi remekmű. Ebben a filmben egyszerűen minden a helyén van. Ott kezdeném, hogy ez egy végtelenül komplex alkotás. Már a műfaját is nehéz megítélni, hiszen ez egy teljes értékű társadalmi dráma, de másrészről értelmezhető akár egy sajátos pszicho-thrillerként is. Utóbbi variánsnál az a legfőbb kérdés, hogy a cselekmény mindvégig a realitás mezsgyéjén játszódik-e, avagy a nő képzelete ráképeződik a valóságra?

Martel vizuálisan is kifejezi magát a művében. Számos képi bravúrral van tarkítva az amúgy is összetett történet, némelyik jelenet szándékosan úgy van felvéve, hogy a főhősnő feje egyszerűen kilóg a képből. Sok esetben a nagypolgári réteg is ehhez hasonló képekben van tálalva, hiszen a mű főbb karakterei mind a jóléti társadalomba tartoznak. A filmben ezen réteg bemutatására nagy hangsúly kerül, de cseppet sem didaktikus módon. A szakadék másik oldalán lévő szegényebbik réteg prezentálása csak pont addig a szintig történik meg, hogy tudjuk, a film hangsúlya a dél-amerikai társadalmak drasztikus szintkülönbségén van.

Fentebb azt állítottam, hogy Bunuel és Almodóvar hatása érződik a filmen, de könnyen közéjük illeszthető David Lynch is. Mégis A fejnélküli asszony nemhogy nem másolatnak, de még sajátosan szerzői filmnek is hat. Lassú, már-már vontatott filmnyelve miatt mégsem lehet olyan könnyen ajánlani az egzisztenciális válságba jutott nő sztoriját. A meditatív alkotások kedvelőinek, emellett akik szeretnek egy film megtekintése után gondolkodni, azoknak viszont majdhogynem kötelező mű.

7/10