Mi lenne, ha egy estére közszemlére tennénk minden titkunkat? Kiderülne bármi új az évtizedek óta ismert barátaink, házastársaink számára? Egyáltalán mi lenne ...
Könyvkritika: Monica McCarty: A Szent (2016)

A történelmi romantikus könyveknek nincsen könnyű dolguk, mert kevés műfajnak kell ennyi előítélettel megküzdenie. Bennem is sokáig élt a kép, hogy ilyet ...
Az állampolgár (2017)
Minden tiszteletem Vranik Rolandé, hiszen egy ilyen kényes témáról nem egyszerű filmet forgatni, főleg úgy, hogy rögtön az állami propaganda célkeresztjébe került ...
20 film, amit látnod kellett volna 2016-ban (2. rész)
A múlt heti összeállítás után újabb 10 olyan filmmel érkezem, amelyeket nem láthattatok a magyar mozik műsorán - és ez igencsak komoly hibának bizonyult. Az ...
Könyvkritika: Ferrett Steinmetz - Flex (2016)
Az ötletek üdítően eredetiek, a megvalósítás viszont kissé ponyvaízű

Ferrett Steinmetz Flex című regénye esetében az alapötlet azonnal megfogott. Manapság már ritkán történik olyan, hogy egy kötet fülszövege rögtön megragadja a ...
10 iszonyatos magyar filmcím, amit megúsztunk 2016-ban
A magyar címek időről időre kiborítanak nézőket és szakmabelieket egyaránt, többnyire jogosan, még annak ellenére is, hogy néha kifejezetten kreatívan sikerül ...
Sorozat: Sherlock - 4. évad
Jó lett az évad, csak kicsit túltolták a dolgokat az alkotók

Moriarty a síron túl is pokollá tudja tenni Sherlock Holmes életét. Nélküle viszont nincs igazi finálé, mert ő az egyetlen igazán méltó ellenfele a zseniális ...
Könyvkritika: Mika Waltari: Szinuhe (1964)
Szépirodalmi igénnyel megírt történelmi regény
"Aki ivott a Nílus vízéből, az visszakívánkozik hozzá, mert szomját nem oltja semmiféle más föld vize." És ez tényleg így van. Voltam olyan szerencsés, hogy ...
Másodvélemény: Szövetségesek / Allied (2016)
Power kritikáját itt olvashatjátok
Robert Zemeckist a Kötéltánc után kézenfekvő volt feljegyezni a villámsebességgel lefelé csúszó, már csak egykori ...
Utazók / Passengers (2016)

A Passengers sztárfilm. Olyan alkotás, amely nagyban épít két főszereplőjének imázsára, népszerűségére és tehetségére. Chris Pratt napjaink egyik ...
A politikailag korrekt Piroska és a kirekesztett farkas
James Finn Garner: Politically Correct Bedtime Stories és Once Upon a More Enlightened Time: More Politically Correct Bedtime Stories
Milyen lenne, ha Piroska nem akarta volna megbántani a farkast? Ha Babszem Jankó története valójában az óriásokkal kapcsolatos előítéletekről szólna? És ha minden ...
Villámkritikák: I Am Not a Serial Killer (2016), Ouija: Origin of Evil (2016), Morgan (2016),
ami a legjobb 2016-os horrorfilmek listájából kimaradt

I Am Not a Serial Killer (2016)
Segítő szándékú olvasóink a 2016-os év top 10 horrorfilmjét összegző posztom kommentszekciójában említették meg nekem ezt a ...
Villámkritikák: A Nagy Fal (2016), Blair Witch (2016)
avagy a csalódott kritikus morgolódásai

A Nagy Fal /The Great Wall/ (2016)
Az abszolút középszer mintapéldánya lett ez a mozi. Hiába hangzik jól a rendező Yimou Zhang (Hős, A repülő tőrök klánja) ...
Ízek, imák, szerelmek / Eat Pray Love (2010)
Javier Bardem miatt egyszer érdemes megnézni, de a könyv sokkal jobb, mint a film

A könyvadaptációkra általában igaz, hogy a film a nyomába sem ér az eredetinek. Ez sajnos ebben az esetben is így van. Elizabeth Gilbert bestsellerje nem remekmű, ...