Az életközepi válság sajnos nem megúszható dolog, mindegy, hogy sikeres amerikai írónőről vagy vagy tatabányai közgazdászról van szó . Ez a titka a könyv világsikerének, mert egy olyan élethelyzetet ír le, amelyen előbb-utóbb mindenki átesik. Saját példámból mondom, hogy az életközepi válság rettenes állapot, atomjaira rombolja szét az addig kereknek látszó életedet, és beletelik egynéhány évbe, amíg rendezni tudod a soraidat (nekem kb. másfél évembe volt, amíg kikászálódtam a gödörből, az írónőnek pedig négy esztendeig tartott új alapokra helyezni az életét). Maga a könyv amúgy teljesen közepes, de olyan szórakoztató és őszinte stílusban került megírásra, hogy viharsebesen bele lehet feledkezni a főszereplő kalandjaiba. Nem arról szól a történet, hogyan tudunk úrrá lenni a problémáinkon, hanem arról a belső útról, amelyet végig kell járnunk ahhoz, hogy magunk mögött hagyjuk azt az életet, amelyben már nem éreztük jól magunkat. Nem áltat bennünket az írónő azzal, hogy ez könnyű feladat, sőt, nagyon is nehéz, szórakoztatva tanít a saját történetével, egyszer mindenképpen érdemes elolvasni a könyvet!

Liz harmincas New York-i írónő, akinek hirtelen elege lesz addigi életéből, rájön, hogy nem boldog a házasságában, és végül nagy nehézségek árán sikerül is lebonyolítania a válást, majd hosszú útra indul,  Olaszországon, Indián és Indokínán keresztül, hogy újra megtalálja saját magát...

Az egzotikus körítés sokat dob a történeten (nem éppen hétköznapi helyszíneken keresi a főhősnő a lelki békéjét, ilyen helyekre egy átlagember nem nagyon jut el), ahogyan az olvasmányos stílus is, de a lényeg attól még ugyanaz marad: nem a cél a lényeg, hanem az oda vezető út. Mivel elég sokféle élmény éri a főszereplőt, ezért minden olvasó megtalálhatja benne a vérmérsekletének és élethelyzetének legmegfelelőbb részt (engem racionális közgazdászként a jóga és a meditáció egyáltalán nem kötött le, Olaszországot ellenben imádtam, Indokína is érdekes volt), és nem utolsósorban kulináris kalandnak sem utolsó a könyv.

Sodró lendületű alkotásról van szó, amely komoly témáról beszél, de tökéletesen olvasóbarát stílusban, elgondolkodtat, de nem fekszi meg túlságosan a gyomrot a mondanivaló. Külön piros pont jár azért, hogy alapvetően nem a pasizáról szól a történet (bár persze a végére a szerelem is beüt, ahogyan annak lennie kell), hanem arról, hogy a főszereplő újra egyenes pályára állítsa nem kicsit kisiklott életét. Nem kispályázik: a taljánoknál ad a hedonizmusnak, hogy aztán Indiában egy asramban imádkozzon és sikálja a templom kövét, míg végül Indokínában megleli újra a saját útját. Habár az utazás kivitelezése nagyon amerikai (harsány és egoista), de olyan lefegyverző őszinteséggel osztja meg velünk kalandjait az írónő, hogy az olvasó úgy érzi, a saját kis lelkének belső harcait látja viszont a könyv soraiban.

Nem lép túl a lektűr szintjén az írónő, de igen magas minőségben műveli azt, ezért tud nem mindennapi olvasmányélményt nyújtani a könyv. Egy hétköznapi élethelyzet (elmúltam harminc, már nem érzem jól magam a bőrömben, elváltam, romokban az életem, mi lesz most?) nem kicsit felturbózott változatát kísérhetjük figyelemmel, a történet jól vezetett (bár nekem az indiai rész túlságosan sprituális volt, de ez ugye egyéni szociális probléma), bár kicsit csapongó, és a közepén egy kicsit leülnek az események, hogy aztán a végére felpörögjenek. Nem remekmű, de érdekes és izgalmas a történet, valamint az írónő stílusa rendkívül olvasmányos, és ez együtt olyan elegyet tud alkotni, amely miatt letehetetlen a könyv.

Elsősorban nőknek szól a történet, de mindenkinek ajánlom az elolvasasát, mert egyáltalán nem egy kis romantikus limonádé, sokkal inkább egy közönségbarát stílusban felvezetett útkeresés, amelyben a főhős komoly lelki munkát végez (még akkor is, ha egyébként luxus körülmények között teszi azt, tényleg nem ez a lényeg), és rászánja az időt és az energiát arra, hogy rendbetegye az életét. Erőt tud adni ez a történet a saját kis életünkhöz, és ez nem kevés.

8/10