Könyvkritika - Prónik Judit: A Szemerédy-ház titkai (2021)
2022. október 19. írta: Luthien Lovemagic

Könyvkritika - Prónik Judit: A Szemerédy-ház titkai (2021)

Szerelem, intrikák és halál a háború árnyékában

szemeredy.jpg

A Szemerédy-ház titkai című könyvet a szerző felkérésére vettem a kezembe. Pont jókor került elém, mert éppen egy efféle sodró és kikapcsoló, ugyanakkor szórakoztató történetre vágytam. A kötet erre tökéletesen alkalmas. Ráadásul időközben megszerettem a háborús, történelmi romantikus műveket, főleg, ha azok a II. világháború idején játszódnak, ezért örömmel mondtam igent az írónőnek. Nem is bántam meg, mert egy jól megírt debütáló regényt olvashattam.

Szerelem. Bosszú. Árulás. És egy ősi ház, ami őrzi lakóinak titkait…

A II. világháború Magyarországán a nemes Szemerédy-ház fiatal házitanítója, Halmai Péter szerelmi bánatból jelentkezik a seregbe. A háborúban igaz barátokra és egy halálos ellenségre is szert tesz, aki bosszút esküszik ellene és mindvégig üldözi őt. Péter harcol Budapest ostrománál és részt vesz a legvéresebb csatákban is. Megjárja a szovjet hadifogságot, ahonnan a sors szeszélyéből éppen Páll Lajos, egykori szerelmének kedvese menekíti ki. A férfi szabadságáért cserébe megbízza őt egy feladattal. A küldetés sikerén emberéletek múlnak. És a szerelem.

Már a fülszövegből kitűnik, hogy a szövegben sokféle hangulat, téma és érzés keveredik. Legyen szó a háború borzalmairól és ehhez kapcsolódó emberi szenvedésről, vagy az ennek ellentéteként finoman épülő szerelmi szálról, ami beragyogja a háború sötétjét, még ha rögös is az út a végkifejletig. Ugyanis csavarokban nincs hiány, mert amikor már azt hinnénk, hogy a szereplőink élete sínen van, akkor a szerző váratlanul újabb akadályt gördít eléjük. Ennek folytán egy percig sem unatkozik az olvasó, és nagyon is érdemes eljutni a lezárásig a szereplőkkel, mert egytől egyig szerethetőek, és érdekes utakat járnak be. De nem vitte túlzásba a csavarokat, ami nagy előnyére válik a könyvnek.

Témái között van még az árulás és a bosszú, ezek szintén ide-oda sodorják a szereplőket, és meghatározzák a sorsukat. Mindezt a harcok keretezik, amik élettel és valósággal töltik meg a szöveget. Részletes bemutatást kapunk a fronton harcoló katonák életéről és a csaták borzalmairól. A halál, a félelem, a bizonytalanság és a kilátástalanság végigkíséri a szereplőket, de ugyanígy a bajtársiasság, a hősiesség, az összefogás és a kitartás is. A szerző páratlanul ábrázolja ezeket az ellentétes hangulatokat és érzelmeket, amik egy különleges eleggyé állnak össze.

Mindezeknek azonban nem lenne értelme hús-vér, érző, a szöveggel együtt lélegző karakterek nélkül, és a mű ebben nyújt igazán kiemelkedőt. Mert a cselekmény csűrés-csavarása mit sem ér, ha a karakterek érdektelenek, és nem tudunk azonosulni velük. Azonban Prónik Juditnál szerencsére ez nincs így, sőt kitűnő érzékkel választja meg főszereplőit, legyen szó Halmai Péterről, a házitanítóból lett katonáról, a bujkáló fiatal lányról, Mimiről, a háttérben szervezkedő lelkészről, Páll Lajosról vagy éppen Péter ellenlábasáról Vecsésy Gáborról. Mind-mind szerethető, de legalábbis megérthető karakterek. A motivációik, személyiségük részletesen bemutatásra kerül, a végére olyan érzésem volt, mintha személyesen ismerném őket, mert még a kegyetlen, szadista, elmebeteg Vecsésyt is közel tudta hozni hozzám a szerző. Mindezt úgy, hogy általában nem szimpatizálok az antagonistákkal, de ebben a regényben még az ő sorsa is érdekelt, ami nagy szó.

A karakterábrázolással ellentétben azért a nyelvezettel és a történetvezetéssel voltak problémák. A kötet gördülékenyen, gyorsan olvasható, viszont a nyelvezet, a megfogalmazás néhol megbicsaklik, és a szerző ezeken a helyeken kiesik a ritmusból, emiatt enyhe repedések éktelenkednek a történetíven. Ezeket az is mélyíti, hogy a szöveg a legrosszabb helyeken lassít és ül le, olyan részeknél, ahol inkább haladnia kellene, mert ezt igényelné a cselekmény. Sajnáltam ezeket, mert megakasztották az olvasást, viszont egy kis odafigyelés segített volna rajtuk. Másik probléma, hogy néhány helyen a szerző mutatás helyett csak elmondja a történéseket, ami tapasztalatlanságra utal, de gyakorlással kiküszöbölhető. Ezekkel együtt is azt mondom, hogy első regénynek nem rossz, sőt kifejezetten ígéretes.

A Szemerédy-ház titkai összességében minőségi kezdő regény. Benne van minden, amiben a szerző már most is jó: a karakterábrázolás és a hangulatteremtés, a történet alakítása, a helyszínek, az események ábrázolása. Ugyanakkor bizonyos területeken még fejlődnie kell, leginkább a nyelvezet és a történetvezetés dolgában. Viszont ezek nem olyan súlyosak, hogy rengeteg írás révén idővel ne tudná kiköszörülni a csorbát. A szerzőnek minden eszköze megvan a fejlődéshez. Kívánom, hogy éljen ezekkel, mert szívesen olvasnék tőle a jövőben.

A történelmi romantikus regények kedvelőinek mindenképpen ajánlom ezt a kötetet, mert megtalálhatják benne mindazt, amit a műfajban szeretnek. Erősen ábrázolt, rétegelt karakterek, finom, de határozott szerelmi szál, mindez a háború árnyékéban. Érdemes kézbe venni!

8/10

A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

A felkeltette az érdeklődésedet a könyv a Koóskönyv honlapján, ITT megrendelheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr10017954826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása