Az izlandi származású Baltasar Kormákur már-már veterán rendezőnek számít. Az északi filmes nem tartozik az A-listás direktorok közé, de többnyire megbízhatóan és korrektül teljesíti a rábízott feladatokat. Ezúttal pedig Afrikába kalauzolt el minket, hogy Idris Elba főszereplésével egy, a '90-es évek stílusára hajazó kalandfilm-thriller hibriddel borzolja a kedélyeket. Sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel tette mindezt.
Nate (Idris Elba) egyedül neveli két tinédzser korú lányát, miután a gyerekek anyukája nemrégiben elhunyt. Az orvosként dolgozó családapa amolyan csapatépítő foglalkozás gyanánt elviszi a lányokat Afrikába, egy olyan területre, ahol néhai felesége is gyakran megfordult. A szafari eleinte szépnek és jónak ígérkezik, a helyzetet azonban hamar beárnyékolja egy vérszomjas oroszlán, aki mindenkit le akar vadászni, aki a környékre keveredik.
Tegyük a szívünkre a kezünket: ettől az alapkoncepciótól aligha várt bárki is egy világmegváltó filmet, egy korrekt, feszült és izgalmas thrillert viszont annál inkább. Az alapok mindenesetre adottak voltak: kapunk egy rutinos rendezőt, egy általában megbízható Idris Elbát, festői afrikai tájakat, illetve potenciális lehetőséget egy családi dráma kibontakozására. A film pedig egyáltalán nincs rosszul elkészítve, de annyira sótlan és középszerű, hogy jószerivel semmilyen fronton sem tud újat vagy kiemelkedőt mutatni.
Szimpatikus és emberközeli karakterekkel még egy elcsépeltnek látszó túlélőfilmet is azonosulhatóvá, izgalmassá lehetne tenni, de a Fenevadban nincsenek meg ezek a figurák. Bántóan egydimenziós hősöket kapunk, akik időnként kifejezetten idegesítőek és antipatikusak is. Egy ilyen film esetében pedig ez kimondottan nagy hendikep, ugyanis ha a néző nem tud szorítani a szereplőkért, nem képes a sorsukat a szívén viselni, onnantól fogva gyakorlatilag borul az egész elgondolás. A helyzeten pedig a meglehetősen unalmas színészi alakítást produkáló Idris Elba sem segít, aki ugyan már gyengélkedett az utóbbi pár évben, de még így is Hollywood egyik legkarizmatikusabb színésze jelenleg.
Ezen felül a látvány is erősen hagy kívánnivalót maga után. A helyszínekkel és a tájképekkel az égvilágon semmi probléma nincs, amikor viszont CGI-effekteket használ a film, akkor bizony eléggé kilóg a lóláb. A meganimált oroszlán helyenként igencsak mutatósan fest, viszont több akciójelenet során elég műanyag hatást kelt a film látványvilág, ami szintén alaposan kidobja az élményből az embert. Pedig a film becsülettel próbálkozik: kapunk mesterlövész puskás vadászatot, autós menekülést, ház körüli kergetőzést, de ezek közül alig-alig akad olyan, ami minimális félelmet vagy drukkot tudna kiváltani a nézőből.
Azt azért a film számlájára kell írni, hogy tisztában volt a saját korlátaival. Stáblistával együtt is alig másfél órás a játékidő, ez a történet pedig nem is nagyon húzható ki ennél tovább. Ennek megfelelően pörögnek az események, a karakterek folyamatos mozgásban vannak, de ez a fajta tempó diktálás is csak egy-két alkalommal tudja a közönséget berántani. Kormákur továbbá családi drámával is próbálkozik, de egyrészt ezek a jelenetek borzasztó rosszul vannak időzítve (nem hiszem, hogy akkor kellene az apukát számon kérni az elmúlt évek hanyagsága miatt, amikor éppen egy veszélyes ragadozó próbálja felborítani a mozgásképtelen autójukat az éjszaka közepén), másrészt ezek a konfliktusok a már százszor látott sablonokból építkeznek.
Végszó: A Fenevad bizonyos szempontból a legrosszabb típusú film. Az a fajta alkotás, ami egyetlen egy maradandó képkockát nem képes kiadni magából, annyira középszerű. Látszik, hogy profik dolgoztak vele, el van készítve a maga módján, de végeredményben teljesen beleszürkül nem csak az idei, hanem az egyetemes filmes mezőnybe is.
