A bejegyzés spoilert tartalmazhat!

A Történelmiregény-Írók Társasága az elmúlt évekhez hasonlóan, immár hatodik alkalommal 2021-ben is egy újabb antológiakötettel jelentkezett, amelyben 19 szerző egy-egy novella kapott helyet.  

Az idei esztendőben hatodik alkalommal jelenik meg a Történelmiregény-írók Társasága által összeállított novelláskötet, amelybe ez alkalommal tizenkilenc szerző egy-egy írása került. Az Átok, Bosszú, Erény cím arra utal, hogy a történetek többsége ezen fogalmak hangulatát idézi. A korábbi évek hasonló kiadványaihoz képest eltérés, hogy most kiemelkedően nagyszámú novella foglalkozik a huszadik század eseményeivel. Szintén újdonság, hogy a novellásköteteinkben rendszeresen publikáló szerzők mellett ezúttal olyan barátaink is tollat ragadtak, akiknek az írásaival ritkábban találkozhattunk a korábbi antológiákban. Így most – többek között – Fábián Janka és Nemere István is megörvendeztetett bennünket egy-egy történettel.

Az eddigiektől eltérően ebben a kötetben a huszadik század eseményei köré épülő írások dominálnak, de akadnak a középkor, a török hódoltság, a muhi csata, vagy még előbb, az államalapítás környékén játszódó írás is. Leghangsúlyosabbak a II. világháború idején játszódó vagy annak hatásait bemutató, elemző írások (Tapodi Brigitta: Vágányok a jövőbe, Bányai D. Ilona: Csak egy ölelés, Fábián Janka: A hátikosár, Timár Gábor: A magyar átok). Mind-mind egy-egy olyan mozzanatát elevenítik meg a háborúnak, aminek nagy érzelmi hatása van az olvasóra, legyen az két  Szibériában munkaszolgálatos fiatal története, az anyját ölelni vágyó katona tragédiája vagy éppen egy kudarcba fulladt kiugrási kísérlet megtervezésének részvevőiről szóló történet.

Természetesen a novellák fikciót és valós eseményeket szőnek egybe, de ennek ellenére többnyire hihetően írják le az eseményeket, ami reálissá, hitelessé teszi a történeteket. Éppen ebből adódik a kötet legnagyobb előnye: széles spektrumból merít, és a huszadik században játszódó történetek mellett más eseményeket is megidéznek a szerzők. Mindig is szerettem a történelmet, ezért nagyon élvezetesnek találtam ezt a korok közötti utazást. A kötet egyes íróitól már olvastam novellát a Társaság 2019-es Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok antológiájában (ITT írtam róla), így ők jó ismerősként köszöntöttek, és nagyon kíváncsi voltam, mivel rukkolnak elő ezúttal, mert nem egy szerzőt megszerettem közülük. Ilyen volt Tapodi Brigitta, Urbánszki László, Bányi D. Ilona vagy Soós Tibor, hogy csak néhányukat említsem a teljesség igénye nélkül. Tőlük most is jó élmény volt olvasni. Mellettük új hangokat is megismerhettem, kezdve a nyitó novellával Jezsó Ákos írásával, a Hány pofonig vagy magyar?, ami megalapozta a kötet alaphangulatát, vagy éppen Fábián Janka A hátikosár című írása, amivel elvarázsolt, és felkeltette az érdeklődésemet a regényei iránt. Viszont bizonyos írásokat kissé kapkodónak éreztem, és annyira nem illett a többi közé, annak ellenére sem, hogy illeszkedett a cím által kijelölt tematikába (Szélesi Sándor: A bosszúálló Isten suttogása).

Ha már a címnél tartunk, ugyanaz jellemző erre a kötetre is, mint a Harcosok, Vértanúk, Boszorkányok kötetre. A történetek az átok, bosszú, erény szavak valamelyike köré épülnek, és mindegyik szövegben más-más szó válik dominánssá. A legtöbben nem jelennek meg szó szerint, csak a szereplők cselekedetei, az események történései rajzolják ki egy-egy kulcsszó jelentéstartalmát. A novellákban megjelenő történelmi alakokat új oldalukról, hétköznapi emberekként ismerhettük meg,  és néhol még a köréjük kitalált események is csupán a fellelhető forrásokból összerakott és a szerzők elképzeléseivel megtoldott fikciók . Ha részletesebben nézzük ezt a három kulcsszót, akkor látható, hogy a szerzők különbözőképpen értelmezték őket. Van olyan történet, ahol szó szerint megjelenik az átok (Timár Gábor: A magyar átok) vagy éppen a bosszú (Szélesi Sándor: A bosszúálló Isten suttogása), netán átvitt értelemben jelenik meg az adott szó jelentéstartalma, a főszereplő viselkedésében megmutatkozva (Fábián Janka: A hátikosár).

Részletesebben a novellákról:

Jezsó Ákos: Hány pofonig vagy magyar?

A nyitó történet amolyan in medias res módon csap a lovak közé, megteremtve a kötet alaphangulatát. Nincs kertelés, nincs kecmec, rögtön a mélyvízben találjuk magunkat egy kisebbség jogfosztásának kellős közepén, pontosabban a jogfosztási folyamat egy utolsó állomásán. Egy nyolcadikos osztály tagjai átveszik az első személyi igazolványukat, és szembesülnek vele, hogy nem az a név szerepel az okmányokban, amit születésükkor kaptak, hanem annak a szlovák változata. Ez persze felháborodást kelt a gyerekek között, és az egyikük még az igazgatóhoz is képes elmenni, hogy kiálljon magáért, amit aztán az pofonokkal és keresetlen szavakkal jutalmaz. Az írás ügyesen ragadja meg azt a folyamatot, ahogy fokozatosan elolvad a gyerek ellenállása a verés alatt, bár ez a rész lehetett volna hosszabb és érzelmesebb is, mert így túlságosan tárgyilagos, már-már dokumentarista stílusú. Emiatt viszont az olvasó távol marad, nem érinti meg annyira a történet, mint kellene.

Nemere István: Október

Az Október címből sejteni lehet, melyik történelmi esemény a történet kiindulópontja, és pár sor után biztossá is válik. Ami ez esetben nem baj, mert a cím az írói ígéret szerepét is betölti, lefekteti az alapokat. Egy szó, és minden benne van. Tökéletes felütés. A történet is ehhez igazodik, és egy olyan szemszögből mutatja be az 1956-os forradalmat, amit ritkán látni az erről szóló írásokban. Gyerekeket tesz meg főszereplőnek, és az ő szemükön át láttatja a forradalmi készülődést. Az különösen tetszett, hogy nem Budapesten játszódik, hanem egy kis faluban, a katonai létesítmények közelében, mert ezzel a perspektívájával ritkán foglalkoznak a forradalomnak. Azt mutatja meg, hogy hogyan élték meg a vidéki emberek, hogyan álltak ki, még ha csak messziről is, a felvonuló társaik mellett. A gyerekek kíváncsisága is teljesen érthető, a szerző kiválóan ráérez ennek a bemutatására. A menekülős jelenetbe pedig beleborzongtam, annyira jól átadja a gyerekek rettegését.

Tapodi Brigitta: Vágányok a jövőbe

Minden borzalma ellenére kellemes élmény volt ez a novella. Noha a két fiatal átélte a kényszermunka megpróbáltatásait, és újra kellett kezdeniük az életüket, valahogy mégis pozitív kicsengésű lett a történet. Kicsit andalító, és elfogott tőle egyfajta otthonos érzés, hála nem csupán a kiválóan megteremtett hangulatnak, de a szerző mesélő stílusának is, ami képes átlendíteni az olvasót a legrázósabb részeken.

Bányai D. Ilona: Csak egy ölelés

A háború bemutatása a katonák szemszögéből mindig érdekes, így Ilona szövege már az elején megfogott. Sokszor csak azt látjuk a leírásokban, hogy parancsot teljesítenek, menetelnek, lőnek, de nem látjuk mögötte az érzelmi oldalt, hogy mit gondolnak, mit éreznek közben. Ide nyújt egy kis betekintést a mű egy fiatal katonában lejátszódó gondolatokon keresztül, aki csak túl akarja élni a háborút, és meglátogatni a szüleit, hogy megölelhesse az anyját. Ezt a vágyódást és a gondolatok tettekre váltását remekül ragadja meg a szerző, aminek a csúcspontja az ölelés pillanata. Ez az egyszerű gesztus kirobbanó erővel bír, még ha a következmény tragikus is.

Fábián Janka: A hátikosár

Ez a történet is gazdagítja a bús-borongós háborús történetek sorát. Hangulatilag is tökéletesen beleillik a tematikába. A szerző igazán ráérzett a témára és annak súlyosságára, bár ehhez az is sokat hozzátesz, hogy igaz történet alapján íródott. Érződik is rajta, mert szívből jön, Fábián Janka képes átérezni a főszereplő asszony bánatát, átadni a bátorságát, ami mégis arra készteti, hogy háborús körülmények és rettegés közepette is tegye a dolgát, amit helyesnek és a kötelességének érez. Általa megmutatja azt is, hogyan élhették meg az egyszerű emberek a német megszállást, hogyan próbáltak túlélni. Mária helytállása pedig példaértékű.

Timár Gábor: A magyar átok

Az eddigi legtanulságosabb történet, egyben társadalomkritika is. A szerző ügyesen felvázolja a katonai hierarchiát, a belső üzeneti rendszert, a háttérbeli szervezkedést és annak buktatóit is. Az árulás ilyen helyzetekben szinte elkerülhetetlen, hiszen megfélemlítés, zsarolás, érdekellentét, de bármilyen egyéb ok is kiválthatja egy háborús helyzetben. De végső soron mindegy is, a lényeg, hogy háborúkat dönthet el, és életeket tehet tönkre, ahogy a történetben leírt példákból is jól látható.

Soós Tibor: Nogales, 1918

Fikció és valós események érdekes összemosása ez a történet. Érezhető benne az elszabadult írói fantázia, ugyanakkor az is, hogy erős háttéranyaggal támogatta meg. Egy városi legenda belefűzése külön hozzátesz a novella hangulatához, egyedi ízt kölcsönöz az amúgy sem mindennapi élet szülte történethez. Izgalmas volt a titokban nyomozó két ügynök ténykedése és a mindeközben fellángoló határvita leírása. Teljesen beleéltem magam, a szerző elsőrangúan pörgette az eseményeket és kitűnően kapta el a hangulatot.

Gál Vilmos: Szoboravatás

Ebben a történetben is a valóság és a fikció keveredik. Utóbbi egy mulatságos álom képében mutatkozik meg, ahol a szerző megcsillogtatja humorát. Tetszett, hogyan keltette életre az Arany által kitalált szereplőket, Toldit és Piroskát. Illett a szituációhoz, hogy huszadik századi szlenget adott a szájukba, a jellemüket mégis megtartotta. Ez a kettősség lett az egyik legfontosabb humorforrás, a másik pedig az, ahogy kérdőre vonják megalkotójukat. Ehhez ad kitűnő háttérdíszletet a szoboravatás története, ami jól kiegészíti az álmot, a történet fő momentumát, ahol kidomborodik az igazi mondanivaló. Az álom alkalmazása nem mindig a legszerencsésebb, de ebben az esetben tökéletesen illeszkedik az író által kitalált ötlethez.

Gáspár Ferenc: Nagyobb, mint a Csóványos

Tömör, velős, csattanóval végződő írás, ami egy pár jelenettel képes leírni egy életszakaszt és végigvezetni a főszereplő karakterfejlődését. Minden szó és gondolat tökéletes ütemben követte egymást, ügyesen utalt a múltra és előre, végig gördülékeny volt a szöveg. A végső csattanó bár kikövetkeztethető, mégis hatásos.

Bakóczy Sára: Angyal Bandi és az özvegyasszony

Nem hiába honosodott meg nyelvünkben a betyárbecsület szó. Ez a novella pont ezt példázza. A benne szereplő betyárbanda ugyanis nem gyilkolt, nem lopott kincseket, csak ételt, azt is csak úgy, hogy senkinek ne essen bántódása. Habár a történet említést tesz másféle betyárokról is, a hangsúly mégis a becsületességen és az erkölcsösségen volt, ami egyben a novella mondanivalója is. A cím pedig tökéletesen visszaadja a történet lényegét.

Várkonyi Tibor: Menekülés a jövő elől

A török időkről mindig szívesen olvasok, mert mozgalmas és kiváló alapanyag. Az ötlettel ennél a szövegnél sincs gond. Nagyon tetszett a török család beolvadásának gondolata. Viszont a kivitelezéssel már akadtak gondjaim; alapvetően szeretem az epizodikus szerkezetű, mozaikokból felépülő történeteket, de ennél az írásnál valahogy nem jött be ez a stílus. Darabos és kapkodó, a történeti ív széteső, több helyen megtörik. A vége pedig olyan érzést kelt, mintha elvágták volna. Nagy hiányérzetet hagyott maga után.

Schmöltz Margit: A táti angyaltoll

Ismét a török megszállás kora, ismét egy egyedi ötlet. Itt viszont a megvalósítás is kiváló. A szerző pompásan leírja a lápi emberek hiedelemvilágát, a rejtőzködés pillanatait, és azt, hogy ahol pusztítás és veszteség van, kivirágozhat az élet is. Mert a viaskodás ellenére az élet megy tovább, és ezt a legjobban a születés leírása érzékeltette, ami csaknem párhuzamosan zajlott a császári és török csapatok csatározásával a táti lápvidéken. Határozott kontraszt, és pont ezért kitűnően működik.

Pete László Miklós: Dies Veneris

A Bocskai-felkelésről csak halvány emlékeim vannak történelemórákról, így úgyszólván ismeretlen volt számomra az alapszituáció, viszont a szerző jól felépítette a hátteret, elég információt hintett el ahhoz, hogy megismerhessük a kort és a szereplőket. Ezzel sikerült eladnia a történetet, és a különböző utalásokkal élvezhetővé is tette. Remekül ábrázolta Barbiano megszállottságát és Bocskai elszántságát, ahogy az egyes emberek leírása is részletes, ezáltal jobban átélhető a szöveg és a feszültség, amely végig ott feszült a sorok között.

Cselenyák Imre: Hej, Tinódi!

Elsőként az jutott eszembe erről a szövegről, milyen gyönyörű és nyugodt folyású. Egyszerűen kellemes volt olvasni. Magával ragadó stílus, szép nyelvezett, tetszett, hogy a szerző próbált korhűségre törekedni. Ugyanakkor van egy nagy hátránya is, mégpedig az, hogy egy regény kiragadott részlete, ezért nem lezárt. Nagyon érződik rajta, hogy van folytatása, így mind az érzelmi, mind a történeti ív félbemarad, ezáltal hiányérzetet hagy maga után. Viszont mégis figyelemfelkeltő, legalábbis az én kíváncsiságomat felkeltette Tinódi életregénye iránt. Kiváló marketingfogás.

Andy Baron: François vagyok

A cím nagyon cseles, mert a François-ból nem lehet rájönni, kiről van szó. Ez egyrészt nem szerencsés, mert semmitmondó, másrészt viszont pont ezért fel is kelti a figyelmet: kíváncsi voltam, melyik történelmi alak elevenedik meg a szövegben. A hangulata keserédes, helyenként bohókás, ami illik az alaphelyzethez és a korhoz is. Minden a helyén van, kivéve talán az egy kicsit kapkodó történetvezetést.

Hacsek Zsófia: Mint a puszták pelikánja

A szerzetesrendek születése és fogadtatásuk jó kiindulópont. Már csak ezért is, mert erről a témáról kevés fikciós művet olvastam még, a források pedig nem térnek ki a miértekre. Emiatt érdeklődve olvastam ezt a novellát,  főleg azért, mert a jezuáták megalakulása mindig is érdekelt. Emellett a szöveg jó példája az elhivatottságnak és a hit erejének, amit a rendhez csatlakozni vágyó fiún keresztül mutat be az író. A vezetővel való párbeszédei sziporkáznak, süt belőlük az elhatározás, ami végül sikerre vezet.

Novák Andor: Fekete séta

A legsötétebb történet a kötetben, süt belőle a reménytelenség, a fájdalom és a halál. Nem éppen hálás téma, de a szerző mégis szépen ír róla, illetve árad belőle egyfajta nyugodtság. Jobb szó híján nyugtatólag hatott rám. A történetvezetés kissé zavaros, főleg a vége felé, viszont a végkifejlet fényében érthető.

Szélesi Sándor: A bosszúálló Isten suttogása

Bajban vagyok ezzel a novellával, mert nagyon kilóg a kötetből. A többi műnél nagyjából az elejétől lehet tudni, melyik történelmi korba kalauzolja el az olvasót, itt viszont az utolsó mondatig bármikor játszódhatna. Olyan érzésem volt, mintha a szerző csak leadott volna valamit határidő előtt, hogy még bekerüljön a kötetbe, de nem nagyon erőltette meg magát. Nem rossz szöveg, de lehetett volna sokkal jobb is, ha jobban illeszkedett volna a tematikába.

Urbánszki László: Gizella és a vadkan

Nehéz úgy írni egy írásról, hogy tudom, ez lehet a szerző utolsó megjelent novellája. A stílus pont olyan, ahogy Urbánszki Lászlótól megszokhattuk. Kalandos, lovaglós, harcolós. Ebben a történetben farkasokkal csapnak össze a szereplők, akik közül néhány ismert történelmi alak. Ez a recept jól bevált a szerzőnél, ahogy az állati szemszögbe helyezkedés is megszokott. Ezeket mind összegyúrta egy történetté, és egy lovas kalandot kerekített belőlük. Ez nagyon jól működik a regényeiben, viszont novellában kicsit tömény volt. A kevesebb itt most több lett volna.

Az Átok, Bosszú, Erény összességében nagyon jó írásokat tartalmaz, és néhány novellától eltekintve egyenletesen magas színvonalat tart. Sokféle írói hang és látásmód állt össze egy olvasmányos és érdekes kötetté, amelynek minden története egy-egy különleges utazás. A legtöbb novella nyelvezete nagyon szép, nem egy helyen szépirodalmiba hajló, így nagyon jó volt olvasni őket, mert elmerülhettem a mondatok, a képek szépségében.

Ajánlom a történelemszerető olvasóknak, mert nekik nagyon szórakoztató lehet a sokféle korszakban való barangolás. A novellakedvelőknek is ajánlom, mert színvonalas írásokat tartalmazó válogatás, érdemes megpróbálkozni vele.

8/10

A könyvet a Történelmiregény-írók Társasága jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.