Teljesen vakon vágtam bele ebbe a mesekönyvbe, így utánanézve döbbenten tapasztaltam, hogy az eredeti kiadása 1991-es, azaz már harminc éves, én mégis csak most futottam bele. Leginkább a borítója ragadta meg a figyelmemet, illetve a szerző személye, akitől egy ideje terveztem már olvasni, így minden adott volt, hogy az Amália álmai legyen az első könyvem tőle.

A különleges borító különleges belsőt takar, ugyanis a történet újrahangolásra, modernizálásra került, mert új illusztrációkat kapott Szegedi Katalin által. Az első kiadást Szalma János illusztrálta, aki szürreális képi világot és visszafogottabb színeket álmodott meg a szöveghez.

Vele szemben Szegedi Katalin élénkebb színeket, letisztultabb, a mai korhoz illő képeket alkotott, amiknél a figyelemfelkeltő vörös dominál. Emellett ezek a grafikák a mesékhez is jobban illenek, nem keltenek annyira felnőtteknek szánt hatást, mint az első változat. Ezzel jobban megszólítják a gyerekeket, míg a szöveg inkább hol a felnőtteket, hol a gyerekeket célozza, amit a fülszöveg is alátámaszt.

Hold-mezőben, Kancsali utca 3. szám alatt lakik Amália, a világ legszomorúbb boszorkánya, aki azt meséli el nekünk, hogyan telt élete első száz esztendeje: hogyan rendezgette pöttyösbögre-gyűjteményét, hogyan játszott az esővel a Páfrányos Tisztáson vagy épp a Mélyvizű Tó partján, s miről álmodott fűtakarója alatt. Ki volt Emília és a Világ-Síró-Asszony, mire vágyott a Csillagnéző Fiú, miért rikkantott kilencet a Fekete Vízimadár, és mi történt a Nap és a Hold első találkozásakor? Játék, szerelem, álmok – Boldizsár Ildikó gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló meséinek költői szépségét Szegedi Katalin rajzai teszik teljessé.

A beharangozó alapján gyerekeknek szóló kötetnek tűnik, ami zömében meg is állja a helyét, a témák komolysága miatt viszont első körben inkább szülőkkel közös feldolgozásra ajánlanám, mert nem biztos, hogy a gyerekek (nyolc éves kortól ajánlják) önállóan is képesek maradéktalanul feldolgozni a kötetet. Néhány dolog magyarázatra vagy éppen árnyalásra, megbeszélésre szorulhat.

Miért írom ezt?

A kötetben annyi a szomorúság, a fájdalom, a reménytelenség, a hiábavalóság és a beteljesületlenség, ami felnőtt regényben is ritka, és kevés benne a boldog, felhőtlen pillanat, ami feloldaná ezt a sok negatív érzelmet. Ezt pedig egy gyerek egyből talán be sem tudná fogadni. Viszont felnőttként pont ezért tetszett, mert a szerző ugyan a mese nyelvén szól, de nem minden ártatlan, makulátlan és csillogó, hanem megmutatja az élet borús oldalát is, ami gyötrő és gondterhes lehet, ugyanakkor ezek a rosszabb pillanatok is kellenek az életben ahhoz, hogy értékeljük, mikor újra kisüt a nap. Emellett a szimbólumrendszere is eléggé összetett, és a mesék sok-sok rétegét nem árt átbeszélni a gyerekekkel, mert sokkal átérezhetőbbé tehetjük nekik az adott szituációt vagy történetet.

A fejezetek zöme Amália egy-egy álmát meséli el, ezek közé ékelődik néhány önálló epizód, amik jól illeszkednek az Amália-álmok közé, amik egytől egyig részletgazdagok és fordulatosak jól kidolgozott, lezárt, kerek történettel. Boldizsár Ildikó határozottan vezeti a történetíveket, amihez szép nyelvezet, valamint egyedi látásmód és hangvétel társul.

A feszültséget is kitűnően adagolja, ez néhol már-már horrorisztikus színezetet ölt. Például a Tükrök című történetben, ami a kedvencem lett a kötetből. Ijesztően ábrázolja az önmagunkkal  szembenézést, és ahogy  történetet épít köréje.

Ugyanez áll a reménytelen szerelem ábrázolására, amely több történetben is megjelenik. Ennek legmarkánsabb példája a Vízimadár, amiben a Fekete Vízimadár vívódás közben észre sem veszi, hogy a sirály érte epekedik, és csak az eltűnése után kezdi hiányolni, akkor döbben rá, milyen fontos lett a számára, de akkorra már késő. Ezt olyan erős képpel zárja le, ami önmagában is a hiábavaló epekedés jajkiáltása.

„Vízimadár fölébredt hajnalban és tépkedni kezdte tollait, szórta a szélbe, a folyóba, sebesen vitte a víz a fekete tollakat. S mikor néhány óra múlva följött a Nap, fölrepült a régi fészekből, az odvas híd alól, a zöld kövek közül egy hófehér tollú, zokogó sirály…”

A reménytelen szerelem és az önmagunkkal való szembenézés mellett a harmadik fontos téma a magány. A szereplők sóvárognak valami iránt, ami nem lehet az övék, persze próbálják megszerezni, de rendre kudarcot vallanak. Ezt a szerző olyan áthatóan írja le, hogy elszorul az ember szíve. És noha semmi nem sikerül, amit elterveztek, de a kudarcból végül mégis származik valami jó a szereplők számára, amiből profitálni tudnak. Ilyen szempontból a legtöbb álom lezárása alapvetően pozitív színezetű, noha nem száz százalékosan vidám.

Az Amália álmai összességében egy gyönyörű nyelvezettel megírt, elgondolkodtató mesekönyv az élet árnyékosabb oldaláról. Noha elsősorban gyerekeknek, 8-11 éves korosztálynak pozicionálták, mégis inkább felnőtteknek szóló mesekönyv, amit a komoly témák és a rétegelt szimbólumrendszer is alátámaszt. Szülővel való közös olvasásra ajánlom gyerekeknek is, mert némi magyarázattal számukra is sokkal átélhetőbb a kötet.

9/10

A könyvet a Magvető Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.