Az első matematika professzornő küzdelmes élete. Szonya Kovalevszkajának valóban küzdelmes élete volt, hiszen szembement korának női szerepével, és elvégezte az egyetemet, majd tanított is. Ez a ma már teljesen hétköznapinak tűnő karrier az ő korában hatalmas siker volt, hiszen akkoriban (1868-ban) Oroszországban még nem járhattak egyetemre a nők, csak külföldön volt erre lehetőség, ehhez azonban névházasságot kellett kötni. Szonya is így tett, egy kényelmes kastélyt cserélt fel egy szerény diákszobára, hiszen egy tábornok lányaként gondtalan élet várt volna rá, ő azonban a tudományt választotta, azon belül is a matematikát, amelyhez kiemelkedő tehetsége volt. Tinikoromban rongyosra olvastam Kertész Erzsébet könyveit, kicsit fura érzés immár felnőtt fejjel újra találkozni a régi kedvencekkel, hiszen ma már egy kicsit túl romantikusnak tűnnek ezek a történetetek, de olyan jól vannak megírva, hogy még mindig rabul tudják ejteni az olvasót. Szonya Kovalevszkaja különleges személyiség volt, aki amennyire könnyen eligazodott a számok világában, olyannyira nehéz volt számára a mindennapi élet szervezése, amit az ő korában egy nőtől finoman szólva sem tolerált túl jól a környezete. Szerencséjére mindig volt körülötte olyan ember, aki gondoskodott a háztartásáról és róla, így a munkájának élhetett. Hogy boldog volt-e? Nos, a szakmai életében elért mindent, amit lehetett, azonban a szerelmi élete kész csőd volt, hiszen a férjét nem szerette, az igazi nagy szerelme pedig nem fogadta el, hogy hivatása van, azt szerette volna, hogy a nők hagyományos életét élje. Azzal is meg kellett küzdenie, hogy férje tragikus halála után egyedül nevelte a lányát, akinek megpróbált mindent megadni, ami nem volt könnyű feladat. Sok barátja volt, sokat utazott, élte az életét, és bátran szembenézett mindazokkal az előítéletekkel, amelyeket iránta tápláltak. Az ő munkájának is köszönhető, hogy a nők ma már szabadon tanulhatnak, járhatnak egyetemre, lehet szakmai karrierjük, érdemes megismerni a történetét.

1868-ban három fiatal lány arra kéri egy ismerősüket, hogy vegye egyiküket feleségül, de csak névleg, mert az a céljuk, hogy külföldön tanulhassanak. Kovalevszkij maga is diák, és Szonyába szeret bele, ezért őt kéri feleségül. Szerelme viszonzatlan marad ugyan, a házaspár mégis együtt küzdi végig a tanulóéveket. A férje halála után Szonya meghívást kap a stockholmi egyemre, hogy matematikát tanítson…

Kertész Erzsébet lányregényeket írt ugyan a legendás csíkos könyveiben, azonban ezek egyáltalán nem voltak romantikus semmiségek, hanem erős nőkre hívta fel bennük a figyelmet, akik bátran szembeszegültek saját koruk nőideáljaival, és tetteikkel kikövezték a mi korunk hölgyei számára már alapvetőnek minősülő tanulás és munka lehetőségét. Kitartást és tartást lehetett tanulni a hősnőitől, hiszen igaz történetet dolgozott fel, és egy könnyednek tűnő, valójában időnként nagyon is drámai regényekben mesélt nekünk pl. az első magyar orvosnőről, Hugonnai Vilmáról (aki „vendégszereplőként”fel is tűnik egy pillanatra ebben a kötetben). Éppen ezért úgy gondolom, hogy ma sem érdektelen elolvasni az ő könyveit, amelyek talán egy kicsit idejét múltnak tűnnek, mégsem porosok.

Szonya Kovalevszkaja fiatal korában csendes, visszahúzódó személyiség volt, aki egyáltalán nem hitt önmagában, szürke verében tűnt szép és bátor nővére, Anyuta mellett, ezért csodálkozott mindenki, hogy ő belé szeretett bele Vlagyimir Kovalevszkij, és őt vette feleségül. A házasságuk olyan szempontból sikeres volt, hogy szellemi társai voltak egymásnak a tanulóéveikben,  azonban Vlagymir reménytelenül volt szerelmes a feleségébe, hiába született egy kislányuk, és hiába nem voltak anyagi gondjaik, nem tudta viszont szeretni férjét, hiszen az ő igazi szerelme a matematika volt. Vlagyimir nem értett az üzlethez, ezért anyagilag tönkre mentek, amit a férfi nem tudott elviselni és öngyilkos lett. Szonyának a nulláról kellett felépítenie egyedül az életét, el kellett tartania saját magát és kislányát, ezért életfontosságú volt, hogy megállja a helyét a stockholmi egyetemen.

Hamar kiderült, hogy a katedrát neki találták ki, sorba jöttek a szakmai sikerek, sok barátja volt, azonban a szerelem csak későn talált rá, ráadásul egy olyan férfiba szeretett bele, aki egyrészt féltékeny volt a sikereire, másrészt azt szerette volna, hogy ő biztosítsa a számára a hátteret, és mondjon le hivatásáról. Szonya ezt nem akarta megtenni, ezért évekig éltek se veled-se nélküled viszonyban Makszimmal. A soros fintora, hogy pont akkor ragadta el a halál nagyon fiatalon a professzor asszonyt, amikor a férfi végre megbékélt azzal, hogy leendő feleségének életében a hivatása éppen olyan fontos, mint ő. Szép, de nem kicsit szomorú sors jutott Szonyának, érdemes rászánni az időt, hogy megismerjük ezt az erős, bátor asszonyt.

8/10