Minden Loki-interpretáció érdekel, és szerencsére mostanság (valószínűleg a sorozatnak is köszönhetően) elég jól el vagyunk látva belőle; nemrég a Kolibri Kiadó hozta el magyarul Mackenzi Lee regényét. A kiadó honlapján a gyermek- és ifjúsági regények közé pozicionálják, a 10–14 és 14+-os korosztálynak ajánlva. Mondhatnánk, hogy marveles meseregény, és sok szempontból valóban inkább gyerek-, mintsem felnőtt könyv, az érintett témák azonban az idősebb olvasók érdeklődését is felkelthetik: van-e beleszólásunk a sorsunkba, milyen súlya van a döntéseinknek, mennyire határoz meg minket, amit mások gondolnak rólunk? Loki újra itt van, és ezzel ismét új megközelítést kap: ez a kötet újabb változattal bővíti a Marvel-féle kedvelt és összetett karaktert.
A fiatal Loki bizonyítani igyekszik rátermettségét és hősiességét apjának, hogy egyszer majd az ő fejére kerülhessen Asgard koronája. Mindenki mintha kerülné őt, kivéve Amorát, a varázslótanoncot. A lánnyal hasonlítanak egymásra: mindketten a mágiát és a tudást becsülik, Amora pedig tanítgatni kezdi a fiút. Gullweig lakomáján Odin belenéz az Istenek Tükrébe, ezzel pedig Loki története nem várt fordulatot vesz. A kíváncsisága őt magát és Amorát is bajba sodorja, az események pedig lavinaszerűen követik egymást. Évekkel később Odin Lokit bízza meg, hogy fényt derítsen a Földön történt mágikus gyilkosságokra, Loki pedig a 19. századi Londonba csöppen. A nyomozás pedig váratlan következményekkel jár…
Tudom, hogy nehéz spoilerek nélküli fülszöveget írni, de aki nem akarja lelőni magának a könyv jó pár fordulatát, az inkább ne olvassa el a hátoldalon szereplő összefoglalót. Én sajnos elolvastam (mint mindig), így a könyv egy részét eléggé untam, mert már tudtam, mi fog történni, a karakterépítés pedig nem kötött le annyira, hogy ne a cselekményre koncentráljak. Az írónő Asgardban a Marvel-univerzumból ismert settinget használja, a 19. századi London felépítése pedig engem leginkább a Dickens-regények és a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes-ok egyfajta keverékére emlékeztetett. A regény abszolút cselekményközpontú, nagyon gyorsan jönnek egymás után az események, a dinamika remek, nagyon pörgős a könyv.
Emiatt a karakterépítés kicsit háttérbe szorul, és be kell vallanom, engem nagyon zavart, hogy nem tudtam megállapítani, mennyi idősek a főszereplők (Loki, Thor és Amora) a történet kezdetekor. Mondhatnánk, hogy mindegy, mert Asgardban máshogy öregszenek, de valójában mégsem, mert nekem igenis fontos, hogy egy 12 vagy egy 22 éves fiatal cselekszik-e úgy, ahogy. Teljesen más elvárásaim vannak a helyzetértékelés, a következmények figyelmen kívül hagyása, a felelősségvállalás stb. szempontjából. Arra jutottam, hogy nagyjából kamaszkorúak lehettek, a londoni eseményekkor pedig már inkább fiatal felnőttek, de erre vonatkozóan tényleg nem találtam a könyvben kapaszkodót (vagy véletlenül átsiklottam felette).
A regény egyik erősségének Loki karakterfejlődésének kellene lennie, hiszen ő van fókuszban, az ő döntéseit, tépelődését, bizonytalanságát, erőfeszítéseit látjuk. Bizonyos szempontból valóban fejlődik a karakter, hiszen a legkiélezettebb helyzetben érett, felelősségteljes döntést hoz, a fő kérdést tekintve (szembeszegülhetünk-e a sorsunkkal) azonban úgy éreztem, hogy kört írtunk le, és a könyv végén tök ugyanott vagyunk, mint az elején. Odin persze nem segít elbillenteni a mérleget, ez tény, de Loki végig ugyanazon dilemmázik, és nem állítanám, hogy megalapozott döntést hoz a legvégén. A borító szerintem egyébként nagy mellényúlás, hiszen a kötetbeli Loki messze nem ez a minden hájjal megkent, csak a saját kedvteléseinek élő, bajkeverő figura – sokkal inkább egy útját kereső fiatal, akinek a célja (az én olvasatomban) nem a korona, hanem az apai szeretet. Nem azért akar megfelelni Odinnak, hogy elnyerje Asgard trónját… azért akarja megszerezni a koronát, hogy érdemes legyen az apja figyelmére. És ebben valahol benne van az egész karakter tragédiája.
8/10
A kötetet a Kolibri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
